Nem gyengeség, ha segítséget kérsz, sőt az az igazán erős, aki képes felismerni, hogyha segítségre van szüksége. Ezen az oldalon összegyűjtöttük azokat a kari és egyetemi szintű szervezeteket, amelyek bármikor rendelkezésre állnak számotokra, ha bármilyen problémába ütköztök akár tanulmányaitok, akár a hétköznapi életetek során.
Peer Program
Elsődleges céljuk, hogy megkönnyítsék a hallgatók számára a probléma megoldásához szükséges út elérését. A Peer-ek között vannak magyar, angol és német programos orvostanhallgatók, valamint fogorvos és gyógyszerész szakos hallgatók is. Ha úgy érzed, hogy nincs kihez fordulni a problémáddal, válassz ki egy szimpatikus Peer-t, akivel együtt biztosan hamar megoldást találtok bármilyen kérdésben, legyen szó tanulmányi vagy akár életvezetési kihívásokról.
PTE ÁOK Mentorklub
Célja az egyetemi oktatásból kieső hallgatók számának visszaszorítása. Feladataik közé tartozik a mintatervtől elszakadt hallgatók segítése, illetve bármilyen tanulmányi és tanulási fennakadás megoldása. Segítséget nyújthatnak korrepetálással a nehézséget okozó tantárgyakból, ütemtervek kialakításával és ezek követésével, illetve közösségi programok szervezésével. Ezen foglalkozások lehetnek csoportosak vagy teljesen egyéniek is.
Your Life @ÁOK
Segítenek a hallgatóknak még jobban érezni magukat - nemcsak az egyetemen, hanem általában a bőrükben és a mindennapokban. Mindennel foglalkoznak, ami az egészséges élet és a jó közérzet kialakításával összefügghet, legyenek azok szolgáltatások, programok, lehetőségek. Mozgás, táplálkozás, leszokás a dohányzásról, lelki problémák feldolgozása, a közérzet javítása mind a részét képezik tevékenységüknek.
Pszichológiai Konzultáció
Célja, hogy a magyar, angol és német programon tanuló hallgatók számára pszichológiai segítséget nyújtson a szokásos életvezetéssel, tanulmányokkal együtt járó problémák, nehézségek rendezéséhez, megoldásához. Azoknak tud segítséget nyújtani, akik képesek mindennapi életük irányítására, de átmenetileg olyan nehézségekkel szembesülnek, melyeket önmaguk nem tudnak megoldani.
PTE Támogató Szolgálat
Feladatai elsősorban a PTE fogyatékkal élő hallgatóinak támogatás nyújtása, a tanulmányok, a szállítás, segítségnyújtás, a mentálhigiénés és egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos tanácsadás, a közösségi élet és a munkaerőpiaci lehetőségek terén. Célja a fogyatékkal élő hallgatók lelki egészség elősegítése, és megőrzése, ennek érdekében prevenciós, egészségmegőrző és mentálhigiénés tevékenységet folytat.
HÖOK Mentorprogram
A programba jelentkező hátrányos helyzetű hallgatókat egy azonos területen tanuló felsőbb éves segítő támogatja az első két szemeszterben. A mentor segíti eligazodni mentoráltját a tanulmányi és adminisztrációs kérdésekben, valamint tájékoztatást nyújt az aktuális pályázatokról, lehetőségekről és ösztöndíjakról. Célja, hogy segítséget nyújtson a beilleszkedéshez és felkészítsen az egyetemi életre.
PTE Jogklinika
A szervezet a PTE hallgatói számára nyújt széles körű jogi segítséget, joghallgatók és gyakorlott jogászok sikeres együttműködésének köszönhetően. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás keretein belül lehetőség van bármilyen személyes jogi kérdés megvitatására akár e-mailben, akár személyes megbeszélés formájában is.