
2022 júliusában Budapesten a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja adott otthont a Magyar Élettani Társaság 84. vándorgyűlésének. A Magyar Mikrocirkulációs és Vaszkuláris Biológiai Társaság éves tudományos fóruma, a Magyar Biokémiai Egyesület, illetve a Magyar Immunológiai Társaság szimpóziumai is a konferencia keretein belül kerültek megrendezésre.
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetéből négyen vettünk részt a konferencián (Zelena Dóra, László Kristóf, Váradi Kata). TDK hallgatóként poszteremet az ifjúsági szekcióban mutattam be, A prolaktin-elválasztást serkentő peptid (PrRP) szerepe a depresszió kialakulásában címmel (témavezetőim Kovács Anita és Zelena Dóra). A konferencia során a felvettek Magyar Élettani Társaság ifjúsági tagjai közé.
A négy nap során 21 szimpóziumból és 3 poszter szekcióból állt a tudományos program. Számos cég képviselte magát standokkal, bemutatókkal. Esténként nyitófogadás, sportprogram és bankett vacsora tette lehetővé a kapcsolatteremtést.
2-3 szekció zajlott párhuzamosan, így sajnos minden szekcióra nem volt alkalmam beülni, azonban rendkívül színvonalas előadásokat hallgattam a vér-agy gát diszfunkciójáról, vaszkuláris demenciáról, retinopátiákról, a komplement rendszerről. Az ifjúsági poszterszekciónak kijelölt egy órában két fős zsűri hallgatta meg minden poszter szerzőjét. Poszteremet a SOTE két kutatójának mutattam be egy közvetlen hangvételű beszélgetés során. A szekcióban volt alkalmam a Szegedi Tudományegyetem egyik kutatójával hosszabban beszélni, egymás poszterét megnézni. Kutatási témánk részben átfed, mindketten az RFamid peptidcsalád 1-1 tagját vizsgáljuk állatmodellben. Külön kiemelném a szimpóziumok közül a Magyar Immunológiai Társaság szekcióját, melynek középpontjában a COVID-19 immunológiájával kapcsolatos kutatások álltak. Számomra a konferencia utolsó napja volt a legérdekesebb. A Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine szekciójában Lamsa Karri előadásában összefoglalta azon tényezőket, melyek az emberi agy fajspecifikus jellemzői, és megkülönböztetnek minket más emlősöktől. A konferencia egyik záró szekciója, melyben témavezetőm, Prof. Dr. Zelena Dóra is előadott, olyan állatmodellekkel kapcsolatos kutatásokról szólt, melyek egy részét az Élettani Intézetben is alkalmazzák.
Orvostanhallgatóként, jövőmet a kutatásban elképzelve hatalmas élmény volt a konferencián részt venni, és eddigi munkámat poszteren bemutatni.
Szabó Evelin
