Eredményes toborzó körút Dél-Amerikában

2022. április 12.

Dél-Amerikában járt toborzó körúton február végén, március elején Jason Sparks, az Anatómiai Intézet egyetemi tanársegédje Bánáti-Riszt Krisztinával, a PTE Nemzetközi Beiskolázási Irodájának ügyvivő szakértőjével, külügyi koordinátorával. Kolumbiában az „EXPO Posgrados – Expo Estudiante 2022” elnevezésű, több állomásos hallgatótoborzó vásáron vettek részt, majd átutaztak Ecuadorba, ahol nyolc középiskolában népszerűsítették a PTE képzéseit. Kéthetes tartózkodásuk alatt közel 450 potenciális érdeklődő e-mail címét sikerült megkapniuk, és számos ígéretes hallgatójelölttel is találkoztak. Céljuk az volt, hogy hozzájáruljanak a Dél-Amerikából érkező diákok létszámának növeléséhez.

 

Schweier Rita írása

 

„Azért képviselhettem Dél-Amerikában a kart, mert harmadéves korom óta részt veszek a beiskolázási programban, a hétvégi középiskolai felkészítőkön biológiából segítem a középiskolásokat, emellett a táborokban instruktorkodom és oktatok is. Jelen voltam a januárban rendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is, ahol az ország különböző pontjairól érkezett gimnazistáknak tartottam tájékoztatókat. Utóbbi is nagyon testhez álló feladat volt számomra, jól éreztem magam benne. A kapocs tehát régóta megvan a gimnazistákkal, most kipróbálhattam magam nemzetközi szinten is” - így indokolja a rá esett választást Jason Sparks.

Mint mondja, a kapcsolatteremtés Dél-Amerikában sem okozott nehézséget a számára, bár az a kontinens merőben eltér a miénktől, más a gazdasági, szociális háttere. Kolumbia és Ecuador is nagyon szegény ország, csak a tehetősebb családok gyermekei tanulhatnak tovább. Kolumbiában három helyen rendeztek nemzetközi vásárt: a fővárosban, Bogotában, Caliban és Medellinben. Ezekre az egész világból hívtak felsőoktatási intézményeket, Közép-Kelet-Európából azonban csak a pécsi egyetem volt jelen.

Jasonék elmesélték a diákoknak, hogy Magyarországon és Pécsett milyen az oktatási szisztéma, továbbá beszéltek arról is, hogy mennyivel alacsonyabbak a képzési költségek, mint Nyugat-Európában. Ecuadorban nyolc olyan középiskolába látogattak el, amelyekben a diákoknak súlyos tandíjat kell fizetniük. Tapasztalata szerint a fiatalok jól képzettek és jól beszélnek angolul. Találkoztak a kinti magyar nagykövetségek képviselőivel is, akik elmondták, hogy mind Kolumbiában, mind Ecuadorban nagyon drága a felsőoktatás, és ezért a szülőknek jobban megéri külföldre küldeni a gyermeküket.

Pécsre invitáló hívószavaik voltak: a viszonylag alacsony tandíj és megélhetés a nyugat-európai, amerikai egyetemekhez viszonyítva, a nemzetközi légkör, az erős, háromnyelvű képzés, olyan elméleti tudás, amely remekül megalapozza a klinikai tanulmányokat, továbbá a gyakorlatorientált, beteg közeli fogorvosképzés. Tájékoztatásukban kiemelték, hogy az anatómiaképzésnek ma is szerves részét képezi a boncolás, ellentétben néhány nyugat-európai egyetemmel, ahonnan ez kikerült az oktatásból.

Jason Sparks szerint meglepte a dél-amerikaiakat, hogy Pécset - a magyarországi viszonyok alapján - nagyvárosnak mutatták be, hisz az ő fővárosuk tízmilliós, és a többi városuk is milliós nagyságú. A diákok előnyt láthattak abban, hogy itt kicsik a távolságok, könnyen eljuthatnak egyik pontból a másikba. Azt is pozitívumként értékelhették, hogy nálunk hamar a természet közelébe kerülhetnek, van Mecsekünk, közel található Orfű. Legfeljebb a kecskéket és a lámákat hiányolhatják, amikből bőven akad náluk.

„Nagyon tetszett nekik, hogy nemzetközi a közeg, zömében külföldi hallgatók tanulnak nálunk, ahogyan a tandíj összegére, valamint az ösztöndíjprogramjainkra is felcsillant a szemük. A Stipendium Hungaricum elnyerése nagy előnyt jelenthet, de enélkül is megéri nekik hozzánk felvételizni. Ami elijesztette őket, az az angol nyelv magas szintű tudása, de erre is kínáltunk megoldást, javasolva az angol nyelvű felkészítő programokat” - fogalmaz Jason, hozzátéve, hogy a trendi az általános orvosképzés mellett a biotechnológiai szakterület volt, erre a kettőre volt a legnagyobb érdeklődés.

Jelenleg összesen mintegy 30 dél-amerikai hallgató tanul a PTE-n, Jason Sparks bízik abban, hogy a toborzó körútnak köszönhetően a következő tanévtől még többen jönnek. A toborzás során sokat segítettek nekik az itt végzett alumnisok, akik elkísérték őket Kolumbiába és Ecuadorba is. Személyes beszámolóikban nagy lelkesedéssel mesélték, hogy remek a hallgatói élet, számtalan program közül választhatnak, jó a közbiztonság, éjszaka is lehet egyedül jönni-menni, kiváló angol nyelvű oktatói gárdával rendelkezik az egyetem és a képzések is jó színvonalúak. A tanulási körülményekről szólva kiemelték a könyvtárak jelentőségét - az egyetemit és az orvoskarit is -, amelyek fontos bázisokként szolgálnak a tudás elmélyítéséhez. Jó szívvel emlékeztek hallgatótársaikra és az oktatókkal kialakult remek kapcsolatra, ami a hétköznapjaikra is nagy hatással volt. Nagyra értékelték itt szerzett diplomájukat is, amit könnyen tudtak otthonukban akkreditáltatni, és hamar munkához is jutottak. Mint kiderült, az egyik alumnis vissza szeretne térni ide, hogy nemzetközi oktatóként dolgozzon, ami ugyancsak komoly referenciát jelent egyetemünknek.

Jason Sparks büszkén beszélt a közelmúltban lezajlott és jelenleg is zajló beruházásokról - az elkészült, új elméleti tömbről és a Fogászati Oktatási Központról, valamint a komplex campus-rekonstrukció jegyében a Szimulációs Oktatási Központról és a Preklinikai Kutató Laboratórium megújulásáról -, melyek révén a pécsi az ország legmodernebb campusa.

Viccesen hozzátette, hogy mára a zöld banán hiánya sem lehet az akadálya annak, hogy a dél-amerikaiak itt tanuljanak, mivel ez a termék bizonyos üzletláncokban már Magyarországon is megtalálható. Tudvalévő, hogy ez a banánfajta fontos része az étkezésüknek.

„Nagyon kedves, jószívű, életvidám és életre való középiskolásokkal találkoztam, akik hálásak azért, hogy továbbtanulhatnak. Ezek a fiatalok meg fogják becsülni, hogy bejutottak az egyetemre és mindent meg fognak tenni a bennmaradásukért” - összegezte a tapasztalatait Jason.