A Crohn-betegség egy olyan gyulladásos bélbetegség, amely a lakosság mintegy 0,5 százalékát sújtja, és az esetek többségében a fiatal felnőtteket érinti. Magyarországon 45-50 ezer Crohn-beteg él. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában - az I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Sebészeti Klinika együttműködésében – lehetőség nyílt őssejt-terápiára a végbélsipollyal szövődött betegség esetén, amit november 15-én az első két betegnél el is végeztek.
A Crohn-betegség a teljes tápcsatornát érintheti a szájüregtől a végbélnyílásig, és bárhol okozhat kisebesedést, kifekélyesedést. Elnevezését a kórképről először beszámoló, amerikai Burrill Bernard Crohn belgyógyászról kapta.
Dr. Baracs József, a Sebészeti Klinika adjunktusa elmondta: „A Crohn-betegség krónikus és az egész életen át fennállhat. Alapjaiban véve nem gyógyítható, de folyamatos kezeléssel és gondozással elérhető a tünetmentesség. Pontos oka a mai napig nem ismert, csak hajlamosító tényezőkről, illetve rizikófaktorokról beszélhetünk, ilyenek a genetikai hajlam, az autoimmun eredet, a bélflóra egyensúlyának, illetve a bélnyálkahártya épségének a megbomlása, a pszichológiai faktorok, illetve a dohányzás. A Crohn-betegség vezető tünete a fogyás, a nyákos, időnként véres hasmenés és a görcsös hasi fájdalom”.
A Crohn-betegség sikeres kezeléséhez fontos a gasztroenterológus-belgyógyász és a sebész szoros együttműködése. A gyógyszeres biológiai terápia mellett végbélsipolyok esetén a sebészek egy speciális, a váladék ürülését segítő fonalat helyeznek be, mely lehetővé teszi a fokozatos gyógyulást. A végbél körüli Crohn-os sipolyok kezelésében jelent áttörést az őssejt- terápia, melynek során közvetlenül a járatba történik az őssejtek befecskendezése. Klinikai vizsgálatban összehasonlították az őssejtekkel, valamint a placebóval kezelt betegek gyógyulási arányát, ennek alapján az őssejt-terápia jól tolerálható volt, és az állapotjavulás is szignifikánsan magasabb volt az őssejtes csoportban.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában mostantól tehát lehetőség van a Crohn-betegek végbélsipolyainak ezzel a módszerrel történő gyógyítására. Az őssejtek sajátja, hogy bármilyen sejttípussá képesek átalakulni, attól függően, milyen szövetbe kerülnek. Ebben az esetben kötőszöveti sejtté alakulnak át, így segítik a sipolyok záródását.
„A kezelés jelentős előrelépést jelenthet régiónkban a sipolyozó Crohn-betegek gyógyításában” – fejezte ki örömét dr. Baracs József.
Forrás:
PTE
Fotó:
PTE