Az AVON kozmetikai vállalat évtizedek óta elkötelezett támogatója a mellrák elleni küzdelemnek: kórházaknak adományoz életmentő műszereket, pénz- és termékadománnyal támogat egészségügyi intézményeket, valamint figyelemfelhívó kampányokat szervez. Mindezeket vásárlói és tanácsadónői közösségének a segítségével tudja megvalósítani. A tanácsadónők minden évben maguk ajánlanak olyan, a mellrák gyógyítása területén tevékenykedő egészségügyi szervezeteket, alapítványokat, amelyeknek a munkáját szeretnék, ha pénzbeli vagy terméktámogatással segítené a cég. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Sebészeti Klinikája is az ajánlottak közé került, és a napokban át is adták az AVON képviselői az ötmillió forintot a klinikának.
AZ AVON 1993-ban indította el az Egyesült Államokban első mellrákellenes programját. Az azóta eltelt évtizedekben számos hasonló programot indított világszerte a kozmetikai vállalat annak érdekében, hogy támogassák a mellrák elleni küzdelmet.
A PTE Klinikai Központjában éves szinten több ezer emlődiagnosztikai vizsgálatot és mintegy 500, mellrákkal kapcsolatos sebészeti beavatkozást végeznek - ezért kerülhetett a pécsi klinika is a támogatottak közé. Az ötmillió forintos támogatást Freifogel Edit, az AVON tanácsadója, a pályázat elindítója, Földi Zoltánné Zita, az AVON zone-menedzsere és Zubányné Fehér Szilvia, az AVON divízióvezetője nyújtotta át a klinika képviselőinek, dr. Vereczkei András professzornak, a Sebészeti Klinika intézetvezetőjének és dr. Pavlovics Gábornak, a klinika osztályvezető főorvosának.
Dr. Vereczkei András az adomány kapcsán elmondta: „Hálásak vagyunk minden olyan támogatásért, amely a betegeink gyógyítását, még magasabb szinten történő ellátását segíti. Az adományt részben a páciensek műtéti ellátásának technikai színvonalát javító eszközbeszerzésre, részben a beavatkozásokat végző sebészkollégák szakmai tudását erősítő továbbképzésekre, kongresszusi részvételre tervezzük fordítani.”
A támogatásból speciális, füstelszívóval ellátott diatermiás kést, az emlőhelyreállító műtétekhez hasznos mikrosebészeti, kézi műszereket és nagyítószemüveget is beszereznek.
Forrás:
PTE
Fotó:
Csortos Szabolcs/PTE