Demonstrátor workshop az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet szervezésében

2023. március 3.

Az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet (ENYKI) február 24-én tartotta immáron negyedik alkalommal demonstrátor workshopját „How to Become an Effective Demonstrator While Teaching Languages for Medical Purposes?” címmel.

A workshop célja az volt, hogy a tapasztaltabb, senior demonstrátor hallgatók és mentortanáraik megosszák tapasztalataikat, módszertani ismereteiket a kezdő, vagy a demonstrátor programba csatlakozni kívánó demonstrátorokkal.

A workshopot nagy érdeklődés kísérte; több mint 70 hallgató vett részt az eseményen. A munkanyelv az angol volt, tekintettel a mindhárom nyelvű képzésből érkező hallgatókra.

Az ENYKI nevében Dr. Hild Gabriella üdvözölte a résztvevőket, majd a Demonstrátori Diákkör elnöke, Dr. Tamás Andrea, és az intézet igazgatója, Dr. Warta Vilmos köszöntő szavait hallhatták a résztvevők.

Pátri Olívia és Hatami Sepehr által (orvosi, zene, film, és Pécs témakörökben) hozott Jeopardy  játék nagyszerű jégtörőnek bizonyult, és oldott hangulatot teremtett a workshop további részéhez.

Ezt követték a felsőbb éves demonstrátor hallgatók lebilincselő és igen sokszínű, interaktív előadásai. Először Felföldi Luca, Varga Viktória, Huszár Emese, Irlanda Gáspár, és Blakney Levente Barton közös gondolkodásra invitálta a csapatokat.

A magyar orvosi szaknyelvoktatás során, a demonstrátorok számára kihívást jelentő szituációk megoldására kellett a csapatoknak hasznos ötletekkel előállni.  

Ezt követte Farkas Vivien, Patai Kíra, Murányi Éva, Nochta András, és Németh Nóra előadása, ahol megismerkedhettünk a kreatív óratervezés rejtelmeivel. Az elmulaszthatatlan kávészünet után pedig Mihály Veronika, Nagy Alexandra, Bodó Eszter, és Gerber Liza a demonstrátorok számár kihívást jelentő feladatokról tartottak előadást.

Tanusha Baijnath, Nhat Phan Hoang Minh, Patrick Monteiro, Nick Alkhouri, és Kenny Huynh Nguyen a csapatmunka jelentőségével valamint a sikeres demonstrátori munka titkaival ismertetett meg minket egy interaktív feladat keretein belül. Végül, de nem utolsó sorban pedig Molnár Roxána, Brandon Beck, és Szabó Boróka előadását hallgathattuk meg arról, hogy hogyan tudnak a demonstrátor hallgatók segíteni a hallgatók és nyelvtanárok által megfogalmazott nyelvi célok közelítésében.

A workshop az előadásokat követően, egy jó hangulatú pizza partival ért véget, ahol a tanárok és a demonstrátorok megvitathatták a délután eseményeit. A workshopot Márton Zsombor és Furkan Yaslioglu moderálták.

Számos konkrét javaslatot, módszertani ötletet is hallhattak a résztvevők a sokrétű demonstrátori munka feladataival kapcsolatban. Sok előadó hangsúlyozta a csapatmunka jelentőségét és fontosságát, ami jelentős szerepet tölt majd be a hallgatók  szakmai élete során is. Ahogy anno John C. Maxwell fogalmazott: “Teamwork makes the dream work”.

Ahogyan azt visszajelzéseik is igazolják, idén is nagy élményt jelentett a hallgatóknak a workshop, sokat tanultak belőle,:

"Nagyszerű volt, rendkívül élveztem!"

"Remek! Alig várom a következőt!"

"Jól szervezett, júl strukturált."

"Tetszettek az interaktívvá varázsolt prezentációk, a sokszínűség."

A workshopról készült fotógaléria itt látható:

Fotók:

Verébi Dávid (PTE ÁOK)