Élettan 1.

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2022-2023

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 70 óra

gyakorlat: 56 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 126 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFA-EL1-T
  • 9 kredit
  • Fogorvos
  • Alapozó modul
  • Őszi
Előfeltétel:

OFA-BF2-T teljesített , OFA-MB2-T teljesített , OFA-OK2-T teljesített

Vizsgakurzus:

Nem

Kurzus létszámkorlát

min. 1 fő – max. 220 fő

Tematika

Az élettan tantárgy legfontosabb feladata az orvosképzésben az élő szervezet egészséges működési sajátságainak hallgatókkal való megismertetése. Az emberi szervezet legfontosabb funkcionális jellemzőinek megértésében ők előzetes biológiai, biofizikai, kémiai-biokémiai és anatómiai tanulmányaikra támaszkodhatnak. A tanév során bemutatjuk az egyes szervek és szervrendszerek működését, a környezethez való alkalmazkodás által is megkívánt együttműködésüket, valamint az ezeket befolyásoló tényezőket. Külön hangsúlyt kapnak az életműködések szabályozásának idegi és humorális folyamatai, amelyek alapvető jelentőségűek a szervezet homeosztázisának megőrzésében. Mindezen ismeretek átadásával a hallgatókat olyan holisztikus szemlélet kialakításához kívánjuk hozzásegíteni, amellyel ma az egészséges, holnap pedig a beteg emberi szervezet működésének jobb megértésére lesznek képesek.

Előadások

  • 1. Bevezetés. A fiziológia jelentősége az orvostudományban. Homeosztázis; homeosztatikus szabályozási alapelvek. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 2. Humorális jelátviteli utak a szervezetben. Hormonok és neurotranszmitter receptorok. Intracelluláris jelátviteli utak. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 3. Celluláris transzport folyamatok. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 4. Ingerületi folyamatok alapjelenségei I. Membrán potenciál. - Dr. Jandó Gábor
  • 5. Ingerületi folyamatok alapjelenségei II. Akciós potenciál. - Dr. Jandó Gábor
  • 6. A szinaptikus jelátvitel, a szinapszisok neurokémiája. Extraszinaptikus neurotranszmisszió. - Dr. Jandó Gábor
  • 7. A szinapszisok elektrofiziológiája. A neuromusculáris junctio működése. - Dr. Jandó Gábor
  • 8. Az izomműködés molekuláris mechanizmusa. Elektromechanikai kapcsolás. - Dr. Barabás Klaudia
  • 9. Az izomműködés mechanikája, energetikája, hőtermelése, fáradás. - Dr. Kecskés Miklós
  • 10. Az izomműködés elektromos jelenségei, elektromiográfia, izomtónus. - Dr. Kecskés Miklós
  • 11. A motoros egység működésének szabályozása. - Dr. Barabás Klaudia
  • 12. A simaizom működése. - Dr. Barabás Klaudia
  • 13. A szenzoros neuronok működése. - Dr. Buzás Péter
  • 14. A vegetatív idegrendszer működésének alapjai I. - Dr. Környei József László
  • 15. Folyadékterek és azok kémiai összetétele. - Dr. Ráczné Dr. Mikó-Baráth Eszter
  • 16. A vér. A vér anorganikus és organikus alkotórészei. - Dr. Ollmann Tamás
  • 17. Hemoglobin. Vasforgalom. - Dr. Péczely László Zoltán
  • 18. Fehérvérsejtek élettani szerepe. - Dr. Péczely László Zoltán
  • 19. Vércsoportrendszerek. - Dr. Környei József László
  • 20. Véralvadás I. - Dr. Környei József László
  • 21. Véralvadás II. - Dr. Környei József László
  • 22. Szívciklus: Ingerületképződés, ingerületvezetés. - Dr. Szokodi István
  • 23. Szívciklus: Elektrokardiogram I. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 24. Szívciklus: Elektrokardiogram II. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 25. Szívciklus: Nyomás és térfogatváltozások a szív üregeiben. Szívhangok. - Dr. Szokodi István
  • 26. Perctérfogat. Frank-Starling mechanizmus. - Dr. Szokodi István
  • 27. A szív munkavégzése, anyagcseréje és a koszorúérkeringés. - Dr. Szokodi István
  • 28. Hemodinamikai alapfogalmak. - Dr. Környei József László
  • 29. Vérnyomás, pulzus. - Dr. Környei József László
  • 30. Kapilláris-keringés. - Dr. Jandó Gábor
  • 31. Vénás keringés. Nyirokkeringés. - Dr. Jandó Gábor
  • 32. Kisvérköri keringés. - Dr. Jandó Gábor
  • 33. Agyi keringés. - Dr. Varga Csaba
  • 34. A splanchnikus területek, a bőr és az izom keringése. - Dr. Varga Csaba
  • 35. Keringésszabályozás: lokális mechanizmusok. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 36. Keringésszabályozás: idegi mechanizmusok. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 37. Keringésszabályozás: hosszútávú humorális szabályozás. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 38. Klinikai érdekességek a keringés élettanából. - Dr. Horváth Iván Gábor
  • 39. A légzés mechanikája. Mellűri nyomásváltozások.A légutak funkciói. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 40. Compliance. Tüdővolumenek, kapacitások. A légzési munka. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 41. Gázcsere a tüdőben és a szövetekben I. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 42. Gázcsere a tüdőben és a szövetekben II. Hypoxia okai és fajtái. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 43. O2 és CO2 transzport, pH reguláció. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 44. A légzés kémiai szabályozása. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 45. A légzésszabályozás idegrendszeri mechanizmusai. Akklimatizáció. - Dr. Petykó Zoltán
  • 46. A gastrointestinális tractus. A száj emésztési folyamatai. Nyelés. -
  • 47. A gyomor emésztési folyamatai. - Dr. Környei József László
  • 48. Duodenum és epehólyag. - Dr. Környei József László
  • 49. Emésztés és felszívódás a vékonybélben I. - Dr. Buzásné Dr. Telkes Ildikó
  • 50. Emésztés és felszívódás a vékonybélben II. - Dr. Buzásné Dr. Telkes Ildikó
  • 51. A májműködés élettana I. - Dr. Lengyel Ferenc
  • 52. A májműködés élettana II. - Dr. Lengyel Ferenc
  • 53. A vastagbél szerepe. Székletképződés és -ürítés. - Dr. Környei József László
  • 54. Az emésztőtraktus működését szabályozó humorális és idegi tényezők. - Dr. László Kristóf
  • 55. Energiaforgalom. Metabolizmus. - Dr. Kertes Erika
  • 56. A helyes táplálkozás alapelvei. Vitaminok. - Dr. Vértes Zsuzsanna
  • 57. Testhőmérséklet. Láz. - Dr. Kertes Erika
  • 58. A testhőmérséklet perifériás és központi szabályozása. - Dr. Kertes Erika
  • 59. A sportélettan alapjai. - Dr. Szokodi István
  • 60. A vese glomerulus működése. - Dr. Környei József László
  • 61. A vese vérátáramlása. A GFR és RBF mérése. - Dr. Környei József László
  • 62. A GFR és RBF szabályozása. A veseműködés kvantitatív jellemzése. -
  • 63. Tubularis transzport folyamatok I. - Dr. László Kristóf
  • 64. Tubularis transzport folyamatok II. - Dr. László Kristóf
  • 65. A vese koncentráló és hígító működése. Ozmoreguláció. - Dr. László Kristóf
  • 66. A renin-angiotenzin rendszer. - Dr. László Kristóf
  • 67. Volumenreguláció. A kálium-háztartás szabályozása. - Dr. László Kristóf
  • 68. A vizeletürítés mechanizmusa. - Dr. László Kristóf
  • 69. A szervezet pH szabályozása I. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 70. A szervezet pH szabályozása II. - Dr. Zelena Dóra Tímea

Gyakorlatok

  • 1. Ismerkedés a laboratóriummal. Általános információk, állatkísérletes etikai, munkavédelmi és balesetvédelmi szabályok.
  • 2. Bevezetés: celluláris transzportfolyamatok; membránpotenciál; akciós potenciál; neuromusculáris junctio
  • 3. Az izom működés vizsgálata számítógépes oktatóprogram segítségével
  • 4. Az izom működés vizsgálata számítógépes oktatóprogram segítségével
  • 5. Az izom működés vizsgálata számítógépes oktatóprogram segítségével
  • 6. Az izom működés vizsgálata számítógépes oktatóprogram segítségével
  • 7. A fáradás vizsgálata. Elektromiográfia
  • 8. A fáradás vizsgálata. Elektromiográfia
  • 9. A vér vizsgálata I.
  • 10. A vér vizsgálata I.
  • 11. A vér vizsgálata I.
  • 12. A vér vizsgálata I.
  • 13. A vér vizsgálata II.
  • 14. A vér vizsgálata II.
  • 15. A vér vizsgálata II.
  • 16. A vér vizsgálata II.
  • 17. A vér vizsgálata III.
  • 18. A vér vizsgálata III.
  • 19. A vér vizsgálata III.
  • 20. A vér vizsgálata III.
  • 21. A vér vizsgálata IV.
  • 22. A vér vizsgálata IV.
  • 23. A vér vizsgálata IV.
  • 24. A vér vizsgálata IV.
  • 25. Élettani mérőállomások. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 26. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 27. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 28. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 29. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 30. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 31. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 32. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 33. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 34. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 35. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 36. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 37. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 38. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 39. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 40. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 41. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai V.
  • 42. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai V.
  • 43. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai V.
  • 44. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai V.
  • 45. A légzés vizsgálata.
  • 46. A légzés vizsgálata.
  • 47. A légzés vizsgálata.
  • 48. A légzés vizsgálata.
  • 49. Az emésztés vizsgálata.
  • 50. Az emésztés vizsgálata.
  • 51. Az emésztés vizsgálata.
  • 52. Az emésztés vizsgálata.
  • 53. Élettan gyakorlatok megbeszélése és szóbeli beszámoló.
  • 54. Élettan gyakorlatok megbeszélése és szóbeli beszámoló.
  • 55. Élettan gyakorlatok megbeszélése és szóbeli beszámoló.
  • 56. Élettan gyakorlatok megbeszélése és szóbeli beszámoló.

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Fonyó A. - Geiszt M.: Az orvosi élettan tankönyve (Medicina), 8. javított és bővített kiadás (2019)

Saját oktatási anyag

Az elhangzott előadások ábráit az Élettani Intézet honlapján és a Neptun MeetStreet-en lehet elérni.
A fontos oktatásszervezési információkat ETR kurzus üzenetben és az előadásokon tudjuk bejelenteni.
A legfrissebb és részletes információk, tananyagok mindig az Élettani Intézet honlapján olvashatók. (http://physiology.aok.pte.hu)

Jegyzet

PTE ÁOK Élettani Intézet honlapja: Élettani Gyakorlatok 1, internetes tananyag, kinyomtatható jegyzet, 2021
PTE ÁOK Élettani Intézet honlapja: Élettani Gyakorlatos Feladatlapok 1, internetes tananyag, kinyomtatható jegyzet, 2021

Ajánlott irodalom

John E. Hall & Michael E. Hall: Guyton and Hall Textbook of Medical Physiology (Elsevier), 14th Edition, 2020, ISBN: 0323597122 (Elsevier)
Kim Barrett, Susan Barman, Jason Yuan, Heddwen Brooks Ganong's Review of Medical Physiology, McGraw-Hill Education 26th Edition (2019)

Thomas M. Jessell Steven A. Siegelbaum: Principles of Neural Science, Sixth Edition, 2021, ISBN: 9781259642234 (McGraw-Hill)

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 15 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

Két írásbeli teszt a szemeszter során, ahol bónusz pontok gyűjthetők. A szemeszter aláírásának feltétele a 14. heti gyakorlatos beszámoló teljesítése, melynek időpontja a rendes heti gyakorlat időpontjára esik. A nem megfelelteknek még egy alkalmat biztosítunk. A félévközi teszt során bónusz pontot szerzett hallgatók mentesülnek a 14. heti szóbeli gyakorlatos beszámoló alól. A gyakorlatos beszámoló során egy további kérdést kapnak azok a hallgatók, akiknek a hiányzása gyakorlatok során a 15 %-ot meghaladta, de nem érte el a 25 %-ot.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Az elmulasztott gyakorlatot másik tanulócsoporthoz csatlakozva tanácsos pótolni, amíg az adott témakör gyakorlatai zajlanak.

Vizsgakérdések

Elméleti vizsgakérdés témák:

1. Membránpotenciál és az akciós potenciál fogalma és mechanizmusa. Neuronok membrántulajdonságai
2. Az idegkötegről elvezetett (összetett) akciós potenciál; a különböző rostfajták vezetési tulajdonságai
3. A szinaptikus működés neurokémiája, transzmitterek és modulátorok, posztszinaptikus receptorok, IPSP, EPSP
4. A neuromusculáris junkció működése
5. Strukturális és funkcionális különbségek a harántcsíkolt és a simaizom között. A simaizom működése
6. Az izomműködés molekuláris alapja; a Ca 2+ szerepe izomműködésben
7. Az izomműködés mechanikája, a harántcsíkolt izomrostok típusai. A kötőszövet szerepe az izomműködésben
8. A fáradás mechanizmusa és élettani jelentősége
9. Az izomműködés elektromos jelenségei (elektromiográfia)
10. Aerob és anaerob energiatermelő folyamatok az izomban. Az izom hőtermelése
11. A szervezet folyadékterei és meghatározásuk
12. A plazma organikus alkotórészei, jelentőségük a szervezet regulációs mechanizmusaiban
13. Az intra- és extracelluláris tér anorganikus összetevői, a két tér közötti kapcsolat jellege a szabályozásban
14. A vörösvérsejtek tulajdonságai
15. A fehérvérsejtek tulajdonságai
16. Thrombocyták élettani jelentősége
17. Haemoglobin, funkcionális jelentősége és sorsa a szervezetben. Vasforgalom
18. A véralvadás előfázisainak folyamatai
19. Véralvadás
20. Fibrinolysis, a véralvadást gátló mechanizmusok
21. A vér pH szabályozása
22. Az ABO- vércsoport rendszer. Az Rh- vércsoport rendszer
23. A fehérvérsejtek szerepe a szervezet védekező mechanizmusaiban
24. A szívmechanikai alapjai. A szívizom háromelemes modellje. A Ca2+ áramlás útjai a szívizomsejtben
25. A szív ingerképző- és ingerületvezető rendszere. Refracter periódusok
26. A szívciklus fogalma: nyomás és térfogatváltozások a szív üregeiben
27. Elektrokardiográfia: az EKG elvezetésének módjai. A szabályos elektrokardiogram jellemzése
28. A szívhangok, fonokardiográfia (PKG)
29. A perctérfogat meghatározása és fiziológiás változásai
30. A szívműködés energetikája (energiaforgalom, munka, teljesítmény)
31. A szívkamrák összehúzódásának mechanizmusa. Laplace törvény
32. A Starling-féle szív-tüdő készítmény
33. Az artériás nyomás és az azt meghatározó tényezők
34. Artériás és vénás pulzusgörbe. A hemodinamika alapjai
35. A capilláris - keringés jellegzetességei
36. A nyirokkeringés jellegzetességei
37. A vénás keringés. A gravitáció hatása a vérkeringésre
38. A kisvérköri keringés. A véráramlás megoszlása a tüdőben
39. A coronaria-keringés
40. Az agyi keringés. A vér - agy gát
41. A splanchnicus terület keringése
42. A harántcsíkolt izom és a bőr keringése
43. A szívműködés idegi szabályozása
44. A vérkeringés szabályozásának általános jellemzése
45. A szervek vérátáramlásának lokális szabályozása
46. Az autoreguláció fogalma és jelentősége a szervek vérátáramlásának szabályozásában
47. Baroreceptorok szerepe és jelentősége a keringés szabályozásában
48. A vérkeringés reflex-szabályozása
49. Vasoconstrictor és vasodilatator mechanizmusok
50. A légzés mechanikája (légzőizmok működése, compliance, mellkasi nyomásviszonyok, légterek)
51. Az alveolaris levegő, alveolaris ventilláció, holtterek. A légutak funkciói
52. Gázcsere a tüdőben és a szövetekben
53. Az O2 és a CO2 szállítás mechanizmusai
54. A légzésszabályozás perifériás és központi idegrendszeri mechanizmusai. Légzésszabályozó reflexek
55. A légzés kémiai szabályozása. Acidosis, alkalosis
56. Oxigénhiánnyal járó állapotok. Oxigénkezelés. Az akklimatizáció mechanizmusai. Nitrogén narcosis. Keszonbetegség
57. Nyál, nyálelválasztás
58. A gyomornedv elválasztás szabályozása
59. Az emésztőtractus motorikája: serkentő és gátló tényezők
60. A pancreasnedv emésztésben játszott szerepe. A pancreasnedv elválasztás szabályozása
61. Az epeszekréció szabályozása. Az epehólyag működése
62. A vékonybél és a vastagbél működése
63. A szénhidrátok emésztésének folyamata
64. A zsírok emésztésének folyamata
65. A fehérjék emésztésének folyamata
66. Az anyagcsere és befolyásoló tényezői
67. A szervezet energiaforgalma. Energetikai alapfogalmak
68. Táplálékszükséglet, fehérjeszükséglet. Vitaminok. Ásványi anyag szükséglet
69. Az emberi testhőmérséklet és fiziológiás ingadozásai. Hyperthermia, láz, hypothermia
70. Kémiai hőszabályozás és annak változásai alacsony és magas környezeti hőmérsékleten
71. Fizikai hőszabályozás és annak alakulása alacsony és magas környezeti hőmérsékleten
72. A hőtermelés és a hőleadás központi szabályozó mechanizmusai
73. A vese glomerulus működése. A glomerulus-filtratum mennyiségének meghatározása. A clearance fogalma
74. A vesén átáramló vérmennyiség meghatározása. Extrakciós kofficiens
75. A vese vérkeringése. A vese haemodinamika szabályozása. A renin képződése és szerepe
76. A vesetubulusok reabszorpciós és szekréciós működése. Vizsgálatuk módszerei
77. A vese koncentráló és hígító működése
78. Az izovolémia fogalma; az izovolémia fenntartásában szerepet játszó tényezők
79. Az izoozmózis és az izoionia fenntartásában szerepet játszó tényezők

Gyakorlatos beszámoló kérdései:

1 Hematokrit
2 Vvt-szám meghatározása
3 Vvt-átmérő meghatározása
4 Retikulocitaszám meghatározása
5 Fehérvérsejtszám meghatározása
6 Kvalitatív vérkép
7 Trombocitaszám meghatározása
8 Vvt süllyedési sebesség mérése
9 Ozmózisos rezisztencia meghatározása
10 Hemoglobin koncentráció meghatározása
11 MCV, MCH, MCHC értékek
12 Vérzési idő
13 Alvadási idő
14 Protrombin-idő
15 AB0 és Rh vércsoportok meghatározása
16 Légzési nyomás és térfogat változások: Donders modell
17 Légzésfunkciós vizsgálatok emberen: légzési térfogatok, kapacitások
18 Légzésfunkciós vizsgálatok emberen: dinamikus paraméterek
19 Maximális légzési nyomások meghatározása (Müller- és Valsalva-féle kísérlet)
20 Compliance mérése izolált patkány tüdőn
21 Élettani mérőállomások és kezelésük
22 A szívműködés vizsgálata és regisztrálása in situ
23 Thermikus ingerek hatása szíven
24 A szív elektromos ingerlése és az extrasystole kiváltása
25 A szív ingerképző és ingervezető rendszerének vizsgálata Stannius ligatúrákkal
26 A summatio jelensége a szívizomban
27 Bowditch "minden vagy semmi" törvénye;
28 Ionhatás vizsgálata izolált szíven
29 Adrenalin és acetilkolin hatásának vizsgálata izolált szíven
30 A Loewi kísérlet: a neurohumorális ingerületátvitel
31 Elektrokardiográfia (EKG): a végtagi és mellkasi elvezetések készítése, a fiziológiás elektrokardiogram
32 A szívhangok regisztrálása (PKG)
33 Kopogtatás és hallgatózás a mellkas felett
34 A pulzus vizsgálata
35 Vérnyomás mérése emberen
36 Terheléses próbák, fizikai erőnléti index
37 A vérnyomás direkt mérése macskán; A regisztrált vérnyomás ciklikus ingadozásai
38 A vérnyomás direkt mérése macskán: Az adrenalin és az acetilkolin hatásának vizsgálata
39 A vérnyomás direkt mérése macskán: A n. vagus ingerlés. A carotis sinus reflex és az asphyxia hatása
40 Keringés vizsgálata béka perifériás ereiben: Trendelenburg kísérlet. A kapilláris keringés vizsgálata a béka nyelvén
41 A nyál vizsgálata: pH, alfa-amylase vizsgálata
42 Gyomornedv vizsgálata: BAO, MAO, PAO meghatározása
43 Epe vizsgálata Epefesték kimutatása
44 Széklet vizsgálata: Vér kimutatása
45 Egyes rángások vizsgálata ideg-izom preparátumon, szuperpozíció, inkomplett és komplett tetanusz
46 Megterhelés és fáradás hatása az izomkontrakcióra.
47 Elektromiográfia emberen
48 A simaizom és kontrakciójának szabályozása

A kollokviumi tesztvizsgák anyaga a kötelező tankönyvben és az intézeti honlapon elérhető tananyagok, valamint az előadásokon és gyakorlatokon elhangzott ismeretek összessége.

Vizsgáztatók

  • Dr. Barabás Klaudia
  • Dr. Buzás Péter
  • Dr. Buzásné Dr. Telkes Ildikó
  • Dr. Gálosi Rita
  • Dr. Jandó Gábor
  • Dr. Kenyeresné Dr. Kállai Veronika
  • Dr. Kertes Erika
  • Dr. Kóbor Péter
  • Dr. Környei József László
  • Dr. Kövesdi Erzsébet
  • Dr. László Bettina Réka
  • Dr. László Kristóf
  • Dr. Lengyel Ferenc
  • Dr. Ollmann Tamás
  • Dr. Pál József
  • Dr. Péczely László Zoltán
  • Dr. Petykó Zoltán
  • Dr. Ráczné Dr. Mikó-Baráth Eszter
  • Dr. Szabó István
  • Dr. Szőcs Szilárd
  • Dr. Varga Csaba
  • Dr. Vértes Zsuzsanna
  • Dr. Zelena Dóra Tímea
  • Marosné Dr. Berta Beáta
  • Péliné Dr. Kovács Anita
  • Sziládiné Dr. Fusz Katalin

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Dr. Barabás Klaudia
  • Dr. Ernszt Dávid
  • Dr. Gálosi Rita
  • Dr. Kenyeresné Dr. Kállai Veronika
  • Dr. Kertes Erika
  • Dr. Kóbor Péter
  • Dr. László Bettina Réka
  • Dr. Péczely László Zoltán
  • Dr. Petykó Zoltán
  • Dr. Tóth Attila
  • Hormay Edina Emőke
  • Mintál Kitti
  • Péliné Dr. Kovács Anita