„Pécs olyan személyes és szakmai lehetőségeket kínál, amit kevés hely tud felülmúlni”

2024. október 24.

Nigéria egyik nagyvárosából, Port Harcourtból érkezett Pécsre dr. Caleb Ibitamuno, aki szerint a pécsi orvosi életük legnagyobb kalandja lehet azoknak, akik belevágnak. A fiatal sebész kétségkívül kihasználta a pécsi orvosi által nyújtott lehetőségeket: 2023-ban PhD fokozatot szerzett, a PTE Sebészeti Társaság elnökeként a hallgatók sebészi tudásának fejlesztésén dolgozik, emellett pedig kollégáival együtt innovatív sebészeti megoldásokat fejlesztenek.

Stemler Miklós írása

Caleb Ibitamuno első pécsi élménye kultúrsokk helyett éghajlatsokk volt: megérkezésekor meglepetten tapasztalta, hogy a mediterrán hangulatok városa valójában kifejezetten hideg hely.

„Némileg későn kaptam meg a vízumomat, így szeptember végén érkeztem meg. Bár még otthon vásároltam magamnak egy télikabátot, rá kellett jönnöm, hogy az itteni éghajlaton az maximum tavaszinak megy el, és a mai napig előttem van, hogy amikor kiszálltam a kisbuszból, önkéntelenül is visszaugrottam, annyira hideg volt” – idézi fel nevetve.

Mondhatni, innen szép nyerni, ám az azóta eltelt időszakban Caleb Ibitamuno nem csupán megszokta a pécsi klímát, és sikeresen teljesítette tanulmányait, hanem egyikévé vált azoknak a fiatal orvosoknak, akik lelkesedésükkel és innovatív ötleteikkel, megoldásaikkal inspirációul szolgálnak a mostani hallgatóknak. Mindez abból a szempontból nem meglepő, hogy már gyermekkorában határozott elképzelése volt a sebészi pályáról, ám annak idején nem gondolta volna, hogy mindezt ezt kelet-közép európai ország egyetemén teljesíti be.

Pécs, az együttműködő és támogató város

„2011-ben jött szembe velem egy ösztöndíj-lehetőség külföldi tanulmányokra. Egy komoly kiválasztási folyamaton estem át vizsgákkal és interjúkkal, és végül Isten kegyelméből elnyertem a lehetőséget, hogy a pécsi orvoskaron tanulhassak. Emlékszem, hogy az interneten rákerestem Pécsre, de nem sok mindent találtam, így szinte alig tudtam valamit a városról azon kívül, hogy itt fogok majd tanulni. Az első idevezető utam valóban ugrás volt az ismeretlenbe.”

Azonban a kezdeti bizonytalanságot leszámítva Ibitamuno nagyon hamar otthon kezdte érezni magát Pécsett, még úgy is, hogy egy több milliós városból érkezve új élmény volt számára a baranyai megyeszékhely családias mivolta. Ám mint mondja, épp ez az egyetemváros jelleg az, ami megkönnyíti a tanulást az itteni hallgatóknak, és erőt ad a nehezebb időszakokban.

„Először kicsit fura volt, hogy folyamatosan az évfolyamtársaimmal, a tanáraimmal futok össze a várost járva, de hamar rájöttem, hogy ez egyedi támogató légkört teremt. Tudod, hogy a veled szembejövők ugyanúgy rengeteget dolgoznak, küzdenek a tanulmányaikkal és a vizsgáikkal, és ez neked is erőt ad a nehéz időszakokban. Az orvosi egyetem olyan hely, ahol fontos a minimumra szorítani a figyelmet elterelő tényezőket, és ez óriási előnye Pécsnek.”

Ahol komolyan veszik az innovációt

Dr. Caleb tanulmányai során hamar belevetette magát a tudományos tevékenységbe és a kutatásba, és már hallgatóként olyan egységekben és szervezetekben vállalt szerepet, mint a MediSkillsLab és a PTE Sebészeti Társaság. A sebészi pályára készülve számára a (nem csak) manuális orvosi készségek fejlesztésére szolgáló, nemzetközi összehasonlításban is élen járó MediSkillsLab (jelenlegi nevén Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ, OKIK - szerk.) volt az egyik meghatározó színhely hallgatói évei alatt, a 2018-ban alapított PTE Sebészeti Társaság elnökeként pedig azon dolgozik, hogy az őt hajtó lelkesedést a mostani hallgatóknak is átadja.

„Már hallgatóként is nyilvánvaló volt számunkra, hogy az orvoskar vezetése nagyon komolyan veszi az innovációt, és ennek remek példája a MediSkillsLab, aminek mérete és felszereltsége nemzetközi szinten is kiemelkedőnek mondható. Korábban én is dolgoztam itt, és a mai napig szoros kapcsolatban állok vele, ahol nagyon nyitottan fogadnak mindenféle újító ötletet és eszközt. Itt meg lehet ismerkedni például a DaVinci Xi sebészeti robottal, amiben a PTE Sebészeti Társaságaként mi is szerepet vállalunk, és nagyon jó látni, hogy sokszor olyan hallgatók is lelkesedni kezdenek a területért, akik korábban csak le akarták tudni a kötelező vizsgáikat. A Sebészeti Társaságban azok is kipróbálhatják magukat, akik nem feltétlenül tartják magukat jónak ezen a területen, és mind tőlünk, mind egymástól tanulva fejlődhetnek.”

Az orvoslás jövője

Az orvostudomány és azon belül is a sebészet ráadásul kifejezetten izgalmas terület a rohamosan gyarapodó technológiai lehetőségeknek, illetve az ezek által ösztönzött innovációnak köszönhetően, Caleb Ibitamuno szakorvosjelöltként pedig a kellős közepén van ennek a forradalomnak.

„Biztos vagyok benne, hogy mire leteszem a szakorvosvizsgámat, az általunk használt módszerek és eszközök jelentős változáson mennek keresztül. Ez a többi sebészeti alterületre is igaz: folyamatosan új lehetőségek nyílnak meg, hogy hogyan csinálhatunk jobban bizonyos dolgokat, hogyan fejleszthetjük tovább a gyógyító munkát. Mindez folyamatos motivációt jelent a számomra, úgy érzem, hogy izgalmasabb ma orvosnak lenni, mint mondjuk 10-15 évvel ezelőtt. Jó példa erre a robotsebészet, ami elképesztő élmény volt a számomra, amikor először próbáltam ki. Korábban már volt tapasztalatom a laparoszkóppal végzett munkában, ami nem is olyan régen szintén forradalmi fejlesztésnek számított. Ám egy laparoszkóppal meglehetősen korlátozottan, csak két síkban mozoghatunk a beavatkozás során, miközben egy robotsebésszel szinte 360 fokban. Ez a fejlődés pedig a mostani hallgatókat is inspirálja. Természetesen meg kell találni a robotsebészet és a MI helyét az orvoslásban, de ezek azok a lehetőségek, kilátások, amik motiválják a jövő orvosait.”

Tökéletes hely egy karrier beindításához

A pécsi orvosi újító, nyitott szellemisége és az itt fellelhető lehetőségek ideális terepnek bizonyultak a fiatal orvos számára, akik úgy látja, hogy Pécs mindent megadott neki orvosi karrierje tökéletes indításához.

„Már hallgatóként támogattak, bátorítottak a kutatómunkában, hatodéves koromban országos konferencián adhattam elő. Ugyanezt a támogatást kaptam meg a PhD tanulmányaim során is, tavaly pedig belevághattam a klinikusi pályafutásomba is az Érsebészeti Klinikán. Élvezem ezt az utazást, és külön jutalom számomra, hogy ebben a gyönyörű, nyugodt városban ötvözhetem a kutatói és gyógyítói munkát. Úgy vélem, hogy az itt megszerzett tudást nagy segítséget jelent majd a szülőhazámban, Nigériában élők számára is.

Caleb Ibitamuno arra bátorít minden reménybeli pécsi orvoshallgatót, hogy akkor is vágjon bele ebbe az utazásba, ha hozzá hasonlóan szinte semmit sem tud előzetesen az országról és a városról, mert élete kalandjában lehet része.

„Őszintén szólva nem hinném, hogy bármi teljesen felkészíthet arra, ami itt vár rád. Ennek csak egyik része a tanulmányi aspektus, aminek számtalan kimenetele lehet annak fényében, hogy milyen terület érdekel, melyik mentorok segítik a munkádat. Emellett a személyes fejlődésedben is óriási szerepet játszhat, hogy Pécsett szinte minden kontinensről találkozhatsz hozzád hasonló diákokkal, rengeteg különböző kultúrát ismerhetsz meg, ami a magával hozott nézetek, előítéletek felülvizsgálatára készteti az embert. Azt gondolom, hogy ez a személyes fejlődés fontos ahhoz, hogy jó orvossá váljunk, hiszen ezáltal a betegekhez is megértőbben tudunk viszonyulni. Nem mondom azt, hogy nem lesznek nehéz pillanatok, mert az orvosi nem egyszerű. De Pécs olyan személyes és szakmai lehetőségeket kínál, amit kevés más hely tud felülmúlni.”

A reménybeli hallgatók pedig Caleb Ibitamuno segítségére is számíthatnak idekerülésük esetén, hiszen a fiatal orvos nagy figyelmet fordít arra, hogy az Alumni Iroda munkatársaként tapasztalataival és tanácsaival segítse a saját útjukat kereső orvoshallgatókat.

Fotók:

Kalmár Lajos

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!