Nyitólap Munkatársaknak Egészség, jóllét, szabadidő

Táncoló Egyetem

Táncoló Egyetem

A Táncoló Egyetem a Pécsi Tudományegyetem kiemelt projektjeként működik 2000 óta, és az évek során semmit sem vesztett népszerűségéből.

Ez a magyar felsőoktatásban példaértékű és teljesen egyedülálló rekreációs program elsősorban a PTE hallgatói és dolgozói számára kerül meghirdetésre, de Pécs város felnőtt lakosai is a kezdetektől fogva érdeklődnek iránta. Az igény nagyon nagy iránta, mivel vidám légkörben, más karok hallgatóival is megismerkedve mozoghatnak, táncolhatnak a jelentkezők, és a testmozgás e módja is elfogadásra kerül általános testnevelés címen. Pécs mellett a szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Karon is sor került egy tánckurzus bevezetésére.

A program igen pozitív megítélése jó fényt vet a Pécsi Tudományegyetemre is, számos egyetemi és városi, sőt országos rendezvényen és versenyen is nagy sikerrel mutatkoztak már be a fellépő csoportok. A nagy népszerűségnek köszönhetően közel kétszeres a túljelentkezés, ami miatt némely kurzus a regisztráció kezdete után percekkel már be is telik, így a jelentkezőknek nagyon gyorsnak kell lenniük ahhoz, hogy biztosan beférjenek az órákra.

Az érdeklődők átlagosan 20-féle tánc- és mozgáskurzuson vehetnek részt, a latin táncoktól a különböző néptáncokon át egészen a hip-hop-ig. 2000 óta 52-féle tánc- és mozgásformával ismerkedhettek meg a résztvevők.

Ezzel az átfogó szabadidős programmal a PTE segítséget kíván nyújtani a fent említett célcsoportoknak a szabadidő kulturált formában történő eltöltéséhez, illetve az egyes karok polgárainak és a város lakosainak közösségformálásához, könnyed, örömteli légkörben. A kurzussorozat célja továbbá erősíteni a karok közötti kapcsolatot, fejleszteni a hallgatók mozgás- és viselkedéskultúráját, bepillantást nyújtani a táncon keresztül egyes népek hagyományaiba.

A Táncoló Egyetem honlapja

Munkatársaknak
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!