Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Karunk hallgatói nyerték a Medikus Kupa összetett pontversenyt

2018. március 28.

Karunk hallgatói nyerték a Medikus Kupa összetett pontversenyt

Felelősségteljes tanulmányaik mellett az egyetemi hallgatók közül sokan beépítik életükbe a sportolást is. A szakmai hátteret ehhez a PTE ÁOK – Petőfi SE szakosztályai és az ÁOK Testnevelés- és Mozgásközpont szakemberei adják, a felkészülés pénzügyi stabilitását pedig a dékáni vezetői támogatás, valamint a PTE ÁOK – Petőfi SE sportra fordítható társasági adótámogatási bevétele.

Az együttműködés egyik legfontosabb láncszeme az ÁOK HÖK és a GYTK HÖK, melynek tagjai idén is mindent megtettek a sportolók és szurkolók mozgósítására, a különböző motivációs programok szervezésére. Ilyen volt az elutazás előtti, március 21-én megtartott, és az éjszakába nyúló, sportolókból és szurkolókból álló csapatok sportrendezvénye is, a Jakabhegyi úti tornacsarnokban. A szurkolók részére felmerülő költségek jelentős részét átvállalta az ÁOK HÖK és a GYTK HÖK. A versenykiírás lehetővé teszi, hogy az Egészségtudományi Kar és a Gógyszerésztudományi Kar hallgatói is szerepelhetnek a kupán. Ezzel a lehetőséggel élve őket is beszervezték a csapatokba.

A tudatosan megszervezett és végrehajtott felkészülés után utaztak a hallgatók Budapestre, a március 23-25. között zajlott, immár 46. Medikus Kupára, a Semmelweis Egyetemre. A 114 fős pécsi küldöttséget a 83 orvostanhallgató, a 14 egészségtudományis hallgató, a 3 gyógyszerészhallgató és a 14 sportszakember (küldöttségvezető, edző, testnevelő tanár, adminisztratív személyzet) alkotta.

A verseny során a különböző sportágakban kiegyenlített erőviszonyok alakultak ki, különösen Pécs és Debrecen között. Színvonalas, izgalmas mérkőzések zajlottak. Minden pécsi csapat dobogós helyen végzett. Legjobban a kispályás labdarúgók, valamint a női és férfi röplabdások szerepeltek, ők megnyerték minden mérkőzésüket, és ezzel sportágaikban a dobogó tetejére állhattak. Jellemző a kiegyenlített erőviszonyokra, hogy a férfi röplabdások a döntő mérkőzésen, a döntő játszmában az ellenfél két mérkőzéslabdáját hárították, és azután vitték be a győztes találatot.  A női kézilabda-, a férfi kézilabda-, a női kosárlabda, és a vízilabda csapat második helyezést ért el, férfi kosárlabdázóink harmadikak lettek. Ezekkel a sikerekkel hódították el - sorozatban immár harmadszor is - az összetett Medikus Kupa győzelmet.

Ezt a sikert nem tudták volna elérni a 400 fős pécsi szurkolósereg, valamint a PTE Brass Band nélkül, akik minden helyszínen óriási hangerővel lelkesítették a csapatokat. A négy egyetem szurkolói közül ők voltak a legszervezettebbek, a legötletesebbek és a legjobbak. A pom-pom csapat segítségével sokszor átlendítették a sportolókat a holtponton, és segítettek a győzelmek kiharcolásában. Az eredményhirdetésen is nagyszerű produkciót mutatott be a pom-pom csapat, és a szurkolók is megismételhetetlen hangulatot varázsoltak.

A győzelem kihirdetése után a sportolók és a szurkolók igazi közösséget alkotva, együtt ünnepelték a nagyszerű eredményt. Zenei kísérettel zengtek az „Itt van Pécs”, a „Mindenki pécsi akar lenni”, és a „Megnyertük a Medikus Kupát” rigmusok.

EREDMÉNYEK

NŐI KOSÁRLABDA

  1. Debreceni Egyetem                                    5 pont
  2. Pécsi Tudományegyetem                        3 pont
  3. Semmelweis Egyetem                                2 pont
  4. Szegedi Tudományegyetem                       1 pont

Legeredményesebb női játékos: Papp Klaudia - Debreceni Egyetem

Legtechnikásabb női játékos: Majsai Melinda - Semmelweis Egyetem

Legjobb női center játékos: Molnár Fanni - Pécsi Tudományegyetem

 

FÉRFI KOSÁRLABDA

  1. Debreceni Egyetem                                   5 pont
  2. Semmelweis Egyetem                                3 pont
  3. Pécsi Tudományegyetem                       2 pont
  4. Szegedi Tudományegyetem                      1 pont

Legeredményesebb férfi játékos: Farkas Péter - Pécsi Tudományegyetem

Legtechnikásabb férfi játékos: Luca Pagliaroli - Semmelweis Egyetem

Legjobb férfi center játékos: Aiman Assaf - Debreceni Egyetem

 

NŐI KÉZILABDA

  1. Debreceni Egyetem                                    5 pont
  2. Pécsi Tudományegyetem                        3 pont
  3. Szegedi Tudományegyetem                       2 pont
  4. Semmelweis Egyetem                                1 pont

Legeredményesebb női játékos: Vlucsko Lucia - Debreceni Egyetem

Legtechnikásabb női játékos: Hős Anett - Szegedi Tudományegyetem

Legjobb női kapus: Vaskó Júlia Réka - Pécsi Tudományegyetem

 

FÉRFI KÉZILABDA

  1. Semmelweis Egyetem                                5 pont
  2. Pécsi Tudományegyetem                       3 pont
  3. Debreceni Egyetem                                   2 pont
  4. Szegedi Tudományegyetem                      1 pont

Legeredményesebb férfi játékos: Temesvári Zalán - Pécsi Tudományegyetem

Legtechnikásabb férfi játékos: Soproni István - Semmelweis Egyetem

Legjobb férfi kapus: Gubicza István - Pécsi Tudományegyetem

 

NŐI RÖPLABDA

  1. Pécsi Tudományegyetem                       5 pont
  2. Szegedi Tudományegyetem                      3 pont
  3. Semmelweis Egyetem                                2 pont
  4. Debreceni Egyetem                                    1 pont

Legtechnikásabb női játékos: Spitzmüller Petra - Semmelweis Egyetem

Legjobb női ütőjátékos: Májusi Dóra - Pécsi Tudományegyetem

Legjobb női előkészítő játékos: Divényi Anna - Szegedi Tudományegyetem

 

FÉRFI RÖPLABDA

  1. Pécsi Tudományegyetem                       5 pont
  2. Semmelweis Egyetem                                3 pont
  3. Debreceni Egyetem                                    2 pont
  4. Szegedi Tudományegyetem                       1 pont

Legtechnikásabb férfi játékos: Teréki Dániel - Semmelweis Egyetem

Legjobb férfi ütőjátékos: Nesarajah Arrunprashat - Pécsi Tudományegyetem

Legjobb férfi előkészítő játékos: Árvai Péter - Debreceni Egyetem

 

LABDARÚGÁS

  1. Pécsi Tudományegyetem                        5 pont
  2. Debreceni Egyetem                                    3 pont
  3. Szegedi Tudományegyetem                       2 pont
  4. Semmelweis Egyetem                                1 pont

Legtechnikásabb játékos: Rami Nakkas - Debreceni Egyetem

Legjobb kapus: Steinbach Gergő - Pécsi Tudományegyetem

Legtöbb gólt lövő játékos: Osman Zulguan - Pécsi Tudományegyetem

 

VÍZILABDA

  1. Debreceni Egyetem                                    5 pont
  2. Pécsi Tudományegyetem                        3 pont
  3. Szegedi Tudományegyetem                       2 pont
  4. Semmelweis Egyetem                                1 pont

Legjobb mezőnyjátékos: Csabai Márton - Pécsi Tudományegyetem

Legjobb kapus: Turbucz Béla - Semmelweis Egyetem

Legtöbb gólt lövő játékos: Patócs Márton - Debreceni Egyetem

 

NŐI ÖSSZETETT VERSENY

  1. Debreceni Egyetem                                    11 pont    (2 első hely)            
  2. Pécsi Tudományegyetem                        11 pont   (1 első hely)
  3. Szegedi Tudományegyetem                         6 pont
  4. Semmelweis Egyetem                                   5 pont   

 

FÉRFI ÖSSZETETT VERSENY

  1. Pécsi Tudományegyetem                        18 pont
  2. Debreceni Egyetem                                    17 pont
  3. Semmelweis Egyetem                                13 pont
  4. Szegedi Egyetem                                         7 pont

 

MEDIKUS KUPA ÖSSZETETT VERSENY

  1. Pécsi Tudományegyetem                        29 pont
  2. Debreceni Egyetem                                    28 pont
  3. Semmelweis Egyetem                                 19 pont
  4. Szegedi Tudományegyetem                        12 pont

 

A beszámolót és az összesített eredmények listáját köszönjük Téczely Tamásnak, a Testnevelés-és Mozgásközpont igazgatójának!