Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Bécs és Pécs összefogott egy új, közös oltóanyag előállításáért

2021. január 8.

Az új vírusmutációról, a vakcinák biztonságosságáról, és egy új, Pécsett és Bécsben fejlesztés alatt álló közös oltóanyagról is beszélt dr. Jakab Ferenc virológus professzor az ATV Híradójának.

Mint mondta, nem az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az, hogy oltassunk. Emlékeztetett, hogy noha még csak a Pfizer-vakcina elérhető az országban, de hamarosan érkezik a Moderna és az AstraZeneca oltóanyaga is. Szerinte ezek az oltások hatásosak lesznek az új koronavírus-mutációval szemben is.

Dr. Jakab Ferenc hozzátette, az sem elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben újabb vakcinák kellenek majd a mutációk miatt, ezek kifejlesztése azonban jóval gyorsabban, akár néhány hét alatt is megoldható lesz, mivel a prototípus már megvan.

A keringő álhírek ellensúlyozására leszögezte: egyáltalán nem kell félni az oltástól, ezek az új vakcinák teljesen biztonságosak, semmilyen komoly mellékhatásuk nincs.

A szakember arról is beszámolt, hogy az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem - a debreceni egyetem mellett - szintén új vakcinakísérletbe fogott, ami már a célegyenesben van. Azzal kapcsolatban, hogy ebből pontosan mikorra várható beadható oltás, a szakember nem akart találgatásokba bocsátkozni, de elmondása szerint gőzerővel dolgoznak rajta.

Forrás:

index.hu