Dr. Vereczkei Andrást, dr. Tényi Tamást és dr. Venczel Istvánt is díjazták a Semmelweis-napon

2023. július 4.

A Semmelweis-nap alkalmából tartott budapesti ünnepségen Semmelweis Ignác-díjban öten, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenöten részesültek – írja az MTI. Dr. Vereczkei András Semmelweis-díjat, dr. Tényi Tamás és dr. Venczel István, a PTE ÁOK alumnija Batthyány-Strattmann díjat vehetett át

A háborús idők és szankciók ellenére is elkötelezett a kormány amellett, hogy évről-évre javítsa a magyar egészségügy teljesítményét - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Semmelweis-napi elismerések átadásán, július 3-án, Budapesten.

Rétvári Bence a Belügyminisztériumban tartott rendezvényen közölte: az emberek egészségének megőrzése olyan feladat, amelyről háborús időkben sem szabad elfeledkezni, ezért jövőre 425 milliárd forinttal több forrás áll az egészségügy rendelkezésére, mint tavaly. Mind mondta, az elmúlt évtizedben 1100 milliárdról 3200 milliárd forintra emelkedett az egészségügyre fordított összeg, ami több mint két és félszeres növekedés.

Rétvári Bence hozzátette, hogy az elmúlt bő egy évtizedben érezhetően nőtt az orvosok száma, az orvosi egyetemeken évente ezren -1500-an diplomáznak, ami másfélszeres emelkedést jelent. 2010-ben Magyarországon majdnem 34 ezer orvosnak volt működési engedélye, jelenleg pedig több mint 40 ezernek, ezzel párhuzamosan drasztikusan, az egyharmadára csökkent a külföldi munkavállalásra engedélyt kérők száma. Az elmúlt időszak intézkedései közül kiemelte a hálapénz megszüntetését. Megemlítette az új ügyeleti rendszert, amely szerinte igazságosabb és biztonságosabb a korábbinál.

Semmelweis Ignácot méltatva azt mondta: a világ sok országában tisztában vannak vele, hogy ki volt ő, de Semmelweis után is minden nemzedékben megvoltak azok a kiváló orvosok, gyógyítók, akik nemcsak az emberek egészségét védték, életét mentették meg, hanem tovább növelték az emberek bizalmát az egészségügyben. Sokan vannak, akik most is ezt tetszik, a magyar gyógyítás nemzetközi összehasonlításban is olyan színvonalú, amelyre büszkék lehetünk.

A Semmelweis-nap alkalmából a Semmelweis Ignác-díj és a Batthyány-Strattmann László-díj mellett 33 miniszteri elismerő oklevelet is kiosztottak.

Pintér Sándor belügyminiszter Semmelweis-nap alkalmából SEMMELWEIS IGNÁC-DÍJBAN részesítette dr. VERECZKEI ANDRÁS professzort, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikájának igazgatóját, valamint az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ-DÍJBAN dr. TÉNYI TAMÁS professzort, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatóját, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettesét. Utóbbi elismerésben részesült dr. VENCZEL ISTVÁN, a csesztregi körzet háziorvosa, főorvos, a PTE ÁOK alumnija is, az egészségügyi ellátás területén elért szakmai munkája, kiváló teljesítménye elismeréseként.

Az elismerésekhez szeretettel gratulálunk!

Forrás:

weborvos.hu

zaol.hu

Fotók:

BM/MTI

Kalmár Lajos

Korosa Titanilla/ZAOL

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!