Új Dunántúli Napló - 2015-11-30 - 9. oldal
Interjú dr. Weszelits Vilmával, a PTE ÁOK gyémántdiplomás orvosával
A jubiláló diplomások nevében köszöntötte az Alma Matert az idei orvoskari napokon dr. Weszelits Vilma, aki egész életében a pécsi és baranyai betegekért dolgozott. A doktornő szerint a mai napig élnek azok a hagyományok, amelyek miatt ő annyira megszerette annak idején a Pécsi Orvostudományi Egyetemet.
- Igazi orvosdinasztia az Önöké, hiszen lánya, dr. Horváth Judit az Anatómiai Intézet docense, és a veje, dr. Ertl Tibor is az orvosi karon dolgozik vezető beosztásban. Mikortól datálódik ez a tradíció, Ön volt az első orvos a családban, vagy már megörökölte ezt a hivatást?
- Velem kezdődött, pedig először nem akartam orvos lenni. Én textilmérnök szerettem volna lenni, nagyon érdekeltek az anyagok, de Magyarországon annak idején nem volt ilyen lehetőség. Mikor ez kiderült, gyorsan kellett döntenem, így iratkoztam be Budapesten az orvosira. Bevallom őszintén, annak idején nem nagyon akartam orvos lenni; Romhányi professzornak köszönhetem, hogy felkeltette az érdeklődésem a szakma iránt. Ő annak idején Szombathelyen dolgozott, és tartott "nyári egyetemet". Én szombathelyi lévén az ottani kórházban töltöttem a nyári gyakorlatot a másodév után. Romhányi professzor olyan lenyűgöző módon tárta az emberi testet elénk, hogy lehetetlen volt kibújni a hatása alól. Azt gondolom egyébként, hogy a hivatástudat nem attól függ, hogy valaki - mondjuk - gyerekkora óta orvos szeretne lenni. Az egy szép álom, de az számít igazán, ha valaki érettebben tudatosan készül erre a hivatásra.
