RJ Mitte - „A fogyatékosság nem diszkriminál”

2018. április 17.

Motivációs beszéd - Egy rendhagyó hollywoodi sztár látogatása Pécsett

 

RJ Mitte tanácsai a jövő orvosainak

A fiatal színész gyerekkora nagy részét kórházakban, illetve különböző kezeléseken töltötte, így rengeteg tapasztalatot szerzett a fogyatékossággal élők helyzetéről az egészségügyben, manapság pedig több alapítványban dolgozik együtt orvosokkal a fogyatékossággal élő emberek helyzetének javítása érdekében. Beszéde során több tanácsot is adott az orvostanhallgatók számára.

A terápia ne a kórházban érjen véget. Az egészségügyi rendszer rengeteg esetben nem veszi figyelembe, hogy a fogyatékossággal élő emberek saját maguk is sokat tehetnek állapotuk javítása érdekében – amennyiben megkapják ehhez a megfelelő eszközöket. A terápia épp ezért nem korlátozódhat a kórházakra és egészségügyi intézményekre, meg kell tanítani a pácienseket arra, hogy saját maguk is fejleszthessék magukat otthon - ne csak túléljenek, hanem éljenek.

Őrizd meg az együttérzésedet és legyél becsületes a betegeiddel! A lélekőrlő kórházi rutinban talán ezt az egyszerű tanácsot a legnehezebb megfogadni, ám ennek jelentősége óriási. Fontos megteremteni és fenntartani a bizalmat a fogyatékossággal élő gyermekekkel és azok szüleivel, és ennek része, hogy bízunk bennük annyira, hogy tisztességes tájékoztatást adunk állapotukról, még ha az igazság fájdalmas is. Mindezzel a páciensek dolgát is megkönnyítjük.

Minden páciens külön világ. Fordíts időt és energiát a betegeid megismerésére, ez ugyanis lehetőséget is jelent a tanulásra, ami nem ér véget az orvosi diploma megszerzésével. A legjobb lehetőséget önmagunk képzésére pedig nem a könyvek jelentik, hanem maguk a betegek, ne féljünk tanulni tőlük és folyamatosan tovább képezni önmagunkat.

Rengeteg fogyatékossággal élőnek ad reményt RJ Mitte, aki maradandó agykárosodása ellenére lett sikeres színész és társadalmi aktivista. A Breaking Bad (Totál szívás) fiatal sztárja az orvoskar Angol-Német Hallgatói Önkormányzatának meghívására tartott Pécsett telt házas előadást.

 

Stemler Miklós írása

 

A nagy ováció közepette színpadra lévő 26 éves színészről a felületes szemlélők nehezen mondták volna meg, hogy micsoda kemény és sikeres küzdelem áll mögötte. Bár enyhén sántít és némi beszédhibája is akad, ezek mértéke nem túl feltűnő, és előéletének ismerete kell hozzá, hogy fogalmat alkossunk arról, milyen messzire jutott nehéz gyermekkora óta – és hogy felismerjük, a közönséget már első pillanatban rabul ejtő jókedv és derűs személyiség nem üres álca. Az 1992-ben született amerikai színészt egy komplikációkkal terhelt születés után fogadták örökbe, és már kisgyermek korában nyilvánvalóvá vált, hogy komoly mozgáskoordinációs és artikulációs nehézségekkel küzd. Szülővárosának orvosai jó időn keresztül nem tudták megállapítani a probléma okát, és csupán három éves korában diagnosztizálták a celebrális parézist, azaz agyi eredetű bénulást.

„Akkor vagyunk a legerősebbek, amikor a leggyengébbek”

Hosszú és sokszor fájdalmas terápia következett ezután, amely részeként lábait is merevítők közé rakták, hogy ne görbüljenek el – ahogy a jókedélyű színész felidézte, úgy nézett ki és mozgott, mint egy zombi a népszerű The Walking Dead című tévésorozatból. Furcsa kinézete, nehézkes mozgása és beszéde miatt pedig népszerű célpontja lett az óvodai és iskolai zaklatásoknak is, ami annak a fényében nem meglepő, hogy az általa idézett statisztika szerint egy fogyatékossággal élő gyerek és fiatal háromszor akkora valószínűséggel lesz zaklatás áldozata, mint ép testű társai. Ám a fáradtságos munka végül eredménnyel járt, hiszen RJ Mitte megtanult segítség nélkül járni, és beszéde is rengeteget javult.

Mindehhez persze a fizikai erőfeszítésen kívül óriási akaraterőre is szükség volt. Ahogy fogalmazott: „sosem fogyatékossággal élőként tekintettem magamra. Veterán tengerészgyalogos nagyapám mondása, hogy a „nem vagyok rá képes” kifejezés nem ténykijelentés, hanem személyes döntés eredménye. Ha valamit nagyon akarunk, arra képesek vagyunk. Nem igaz, hogy nem tudunk fejlődni, növekedni.” Elszántságra pedig szüksége is volt, hiszen 10 éves kora környékén, rövid idővel húga megszületése és szülei válása után édesanyja súlyos balesetet szenvedett, és a háztartási feladatok oroszlánrésze is rá hárult. Mindez azonban csak még inkább megacélozta. „A fogyatékosságokra hajlamosak vagyunk gyengeségként tekinteni, és bizonyos szempontból azok is. Emellett valójában ebben a gyengeségben találhatjuk meg az erőt is, ha szembenézünk vele. Mindnyájan kerülünk nehéz helyzetbe életünk során, ám akkor vagyunk a legerősebbek, amikor a leggyengébbek: ezekben a pillanatokban szembesülünk azzal, hogy kik is vagyunk valójában.”

Magányos kamaszból példakép

Tinédzser volt már, amikor egy véletlen találkozás megváltoztatta a családja életét. Kishúgát felfedezte egy szereposztó ügynök egy reklámkampány arcának, és a család Los Angelesbe költözött. Ahogy mondta, a színészkedés természetes választás volt itt. „Los Angelesben egy hozzám hasonló, barátok nélküli kamasz nem sokat tehet: vagy egy bandához csatlakozik, vagy egy színésziskolához. Én az utóbbi mellett döntöttem”: Néhány kisebb szerep után jött az áttörés 15 éves korában: állandó szerep a Breaking Bad (Totál szívás) című sorozatban, ahol RJ Walter White, a gyengéd apából halálos betegsége nyomán könyörtelen drogbáróvá avanzsáló főszereplő fogyatékossággal élő fiát játszotta.

A Totál szívás tévétörténelmet írt öt évada alatt, és ebben RJ-nek óriási szerepe volt, hiszen a sorozatot megelőzően rendkívül ritka volt, hogy fogyatékkal élő karakter szerepére fogyatékkal élő színészt válasszanak ki. A színész kihasználta az ezzel járó lehetőséget, és a fogyatékossággal élők szószólójává vált világszerte. Teendő pedig rengeteg akad a film- és tévéiparban is, hiszen mint elmondta, míg mintegy a népesség 20 százaléka él együtt valamilyen fajta fogyatékossággal, a filmekben és sorozatokban csupán 2 százalék körüli a reprezentációjuk. A színész gyerekként egyetlen olyan tévékarakterrel találkozott, akivel celebrális parézissal élőként valamennyire azonosulni tudott, ez pedig az szatirikus animációs sorozat, a South Park egyik szereplője, az életét tolókocsiban töltő, csak artikulátlan kiáltásokra képes Timmy volt.

Az együttérzésre mindannyiunknak szüksége van

Bár nagy népszerűséget szerzett karaktere, ifjabb Walter sokat tett érte, hogy a különböző fogyatékosságokat jobban elfogadják és megértsék, az út még nagyon hosszú, és ezen az sem segít a színész szerint, hogy rengeteg esetben az ilyen karaktereket csak a kötelező politikai korrektség miatt szerepeltetik filmekben és sorozatokban, nem azért, hogy valamit tényleg elmondjanak az ilyen állapotokkal élőkről.

Amikor épp nem forgat, a fiatal színész jótékonysági nagykövetként járja a világot, és több jótékonysági szervezetben is aktív szerepet vállal. Pécsett az érzékenység és együttérzés fontosságáról beszélt az orvostanhallgatóknak, és míg ez egyszerűen hangzik, addig a gyerekkora jókora részét kórházakban töltő RJ tapasztalatai szerint sokszor elsikkad a mindennapos egészségügyi robotban. Pedig nem csak a fogyatékossággal élők szorulnak rá minderre, hiszen a Totál szívás sztárjának fő üzenete az volt, hogy valójában nincs különbség a fogyatékossággal élők és ép testűek között, ahogy beszéde vége felé megfogalmazta: „Amikor ifjabb Walterre néztetek, akkor egy fogyatékossággal élőt láttatok? Én nem: egy fiatal fiút láttam, aki éli az életét. És csupán ennyit akarhatunk mindannyian.”

 

Egy alattomos, de leküzdhető kondíció

Az agyi eredetű bénulás, azaz cerebrális parézis nem vezethető vissza egy okra. Az állapot többnyire a terhesség alatt, ritkább esetben pedig szülés ideje alatti és azutáni komplikációk esetén alakul ki, és genetikai okok is szerepet játszhatnak. Átlagban a népesség 0,2 százalékát érinti, ám előfordulása lényegesen magasabb is lehet a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok körében.

Bár az agykárosodás permanens, megfelelő és kitartó terápiával jelentős állapotjavulás érhető el, köszönhetően agyunk alkalmazkodóképességének, amennyiben a kezeléseket kellően fiatal korban kezdik el.

RJ Mitte remek példa erre, hiszen ma segédeszközök nélkül képes mozogni és beszédzavara is minimális. Mindehhez hozzátartozik, hogy a fiatal színész esete a kevésbé súlyosak közé tartozik: a Totál szívásban általa játszott karakter, ifjabb Walter állapota súlyosabb.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!