Átadták a Batthyány-Strattmann László- és Pro Sanitate-díjakat október 31-én a Pesti Vigadóban.
A gyógyítás szellemisége évezredeken keresztül nem változott, "a szeretettel fordulás elesett embertársaink felé meghatározta az emberiség történelmét" – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi szakmai díjak átadásán.
Kásler Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott: a díj névadója, Batthyány-Strattmann László orvos ezt a szemléletet képviselte, hiszen azokat gyógyította, akiket mások már nem. A miniszter felidézte: Batthyány-Strattmann László dúsgazdag arisztokrataként élvezhette volna az élet minden örömét, de ő az I. világháborúban, majd azt követően is a legnyomorultabbaknak, a legszegényebbeknek szentelte életét.
„Ez a díj nem tudományos munkásságért járó díj, hanem annál lényegesen több, az emberség kitüntetése” – emelte ki. Egyben arra kérte a kitüntetetteket, hogy ezt a mentalistást adják tovább a következő generációknak abban a korban, amikor a gyógyítás ősi művészetét egyre inkább kezdi kiszorítani az egészségügyi szolgáltatások rendszere.
Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai, közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate-díjban részesült dr. Lujber László, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának egyetemi docense is.
Szeretettel gratulálunk!