Utazással kapcsolatos szabályok

2020. március 15.

Kedves Hallgatók!

A PTE ÁOK nyomatékosan és határozottan ajánlja, hogy az elkövetkező hetekben ne utazzanak külföldre.

Jelen pillanatban valószínűleg a repülők és a repülőterek a legveszélyesebb helyek (zárt terek, nagyon sok ember). Ezért erősen ajánljuk, hogy ne utazzanak külföldre, még a szabadidejükben sem! Ha mégis úgy döntenek, hogy elutaznak, nem tudjuk garantálni, hogy vissza tudnak térni Magyarországra és megfelelő ütemben tudnak tovább haladni a tanulmányaikban. Még ha vissza is tudnak térni Magyarországra, az éppen akkor érvényben lévő rendeleteket kell követniük a karanténnal, illetve az önként vállalt karanténnal kapcsolatban. Az erre vonatkozó rendeletek elérhetőek és folyamatosan frissülnek a honlapunkon.

Javasoljuk, hogy ebben az időszakban tanulással és továbbképzéssel töltsék idejüket. A következő időszakra – az egyhetes tavaszi szünetet követően – távoktatási rendszert állítunk fel és erről hamarosan valamennyi hallgatónkat tájékoztatjuk.

Ne feledkezzenek meg arról, hogy aki külföldről tér vissza Magyarországra, köteles róla tájékoztatni a PTE ÁOK-t, otthon maradni és hívni az erre a célra működtetett PTE hívószámot (+36 30 577 3764) továbbá szigorúan követni a kapott utasításokat. A nyilvános helyeket kötelesek elkerülni!

Kérem, tartsák szem előtt, hogy mindenki személyesen felelős a fent részletezett szabályok betartásáért, a szabályok be nem tartása kötelezettségszegésnek és mások veszélyeztetésének minősül.

Üdvözlettel:

Dr. Nyitrai Miklós

dékán

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!