A koronavírus miatt elrendelt távoktatással kapcsolatos eljárásrend

2020. március 16.

Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr!

Tisztelt Tantárgyfelelős Asszony! Tisztelt Tantárgyfelelős Úr!

 

A koronavírus járvány miatt hozott országos intézkedések (40/2020 (III.11.), 41/2020 (III.11.) számú kormányrendeletek) miatt Karunk oktatását 2020. március 23-át követően, bizonytalan ideig, távoktatásban kell megvalósítanunk. Annak érdekében, hogy a távoktatásként történő képzés minél gördülékenyebben, színvonalasabban kezdődhessen el és valósuljon meg, az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket.

Oktatóként ebben a szokatlan helyzetben is feladatunk a teljes körű képzés megvalósítása, és a korábban meghirdetett oktatási célok teljesítése, azaz a hallgatók számára biztosítani a képzési és kimeneti követelményekben előírt kötelezettségeik teljesítését a tantermi oktatási alkalmakra vonatkozó tilalom idején is. A rendkívüli időszak alatt a tanrendünk az eredetileg kiadottnak megfelelően, a jelenleg is érvényben lévő órarend szerint folytatódik. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kurrikulumban lévő és a tantárgyleírásokban ismertetett tananyagot a hallgatók számára elérhetővé tegyük, biztosítanunk kell számukra a vizsgákra való felkészülés feltételeit. Annak megszervezése, hogy ez a körülményekhez képest a legteljesebb mértékben megvalósuljon, a tantárgyfelelősök feladata.

Kérjük a tantárgyfelelősöket, hogy postafordultával (a tanulmanyi.hivatal@aok.pte.hu e-mail címen), de legkésőbb 2020. március 19. 12:00-ig nyilatkozzanak a tantárgyuk keretében alkalmazni kívánt elektronikus oktatási formákról, az ezekhez szükséges tárgyi, szervezési feltételekről és műszaki támogatás igényéről. A Kar erőforrásai a szükséges fejlesztésekhez rendelkezésre állnak, a felmerülő igényeket (a távoktatás megvalósításához a legszükségesebb informatikai eszközök tekintetében pl.: mikrofon, webkamera, egyéb szemléltető eszköz) 2020. március 19. 12:00-ig fogadjuk a tanulmanyi.hivatal@aok.pte.hu e-mail címen.

Az új típusú oktatás bevezetésének érdekében az előadások, szemináriumok és gyakorlatok elektronikus anyagát elérhetővé kell tenni a hallgatók számára a megadott intézeti vagy kari tárhelyeken (intézeti weblap, Neptun MeetStreet felület), továbbá a tananyagok elérhetőségéről a hallgatókat tájékoztatni szükséges. Ez a magyar, angol és német képzéseinkre egyaránt vonatkozik. A folyamat során fontos szerepet kapnak a már meglévő előadásanyagok – korábban is alkalmazott – pdf formátumú emlékeztetői, valamint a tanórákhoz kötődő diasorok, minimum követelményeket tartalmazó jegyzetek. Ezeket az emlékeztetőket minden tantárgy esetében felül kell vizsgálni és szükség esetén haladéktalanul ki kell egészíteni, és nyilvánosságra kell hozni, melynek a szorgalmi időszak végéig teljes körűen a hallgatók rendelkezésére kell állnia a korábban szokásos felületeken. Másfelől olyan új digitális tartalmakat szükséges létrehozni, amelyek hatékonyabbá teszik a hallgatók felkészülését, mint például az animált, hanganyaggal is rendelkező PowerPoint prezentációk egyetlen kompakt file-ban. De számos további lehetőség is kínálkozik, melyek a tantárgyfelelős döntése alapján alkalmazhatók:

  • e-tananyag (már meglévő e-learninges tananyagok, audio-fájlok vagy audio-videók);
  • kész tananyagok, tananyagként felhasználható tartalmak: ingyenesen elérhető online videók (pl. oktatóvideók gyakorlati tárgyakhoz, YouTube-on elérhető tudományos vagy oktató előadások);
  • PotePedia, webináriumok, online előadások/szemináriumok, elektronikus esetismertetések, otthoni feladatok, virtuális modelleken történő bemutatás/gyakoroltatás, műszerek működésének online bemutatása, diagnosztikus képi dokumentáció tananyagként feltöltése;
  • AMBOSS, UpToDate adatbázisok, InSimu Patient szélesebb körű használata.

A tantárgyaink természete és oktatási módszereink számos tekintetben eltérőek, és részben nehezen összeegyeztethetők a távoktatás módszertanával. Ennek megfelelően az optimális eljárások és tartalmak meghatározásában minden esetben a tantárgyfelelősök döntései lesznek a mérvadók. A jelen speciális helyzetben további érdekünk, hogy a hallgatókat folyamatosan lefoglaljuk, idejüket értelmesen, tanulással töltsük ki. A tantárgyfelelősök munkájának segítésére ezért a fentiek mellett javasoljuk, hogy az oktató:

  • az előadások és gyakorlatok órarendben feltüntetett időszakaiban a hallgatók számára konzultációs lehetőségeket hirdessen meg (pl.: video chat, írásbeli chat);
  • az államvizsgára való felkészülést konzultációs lehetőségek meghirdetésével támogassa (pl.: video chat, írásbeli chat);
  • a szemináriumokat előzetesen kiadott és a hallgatók által kommentált tananyagok alapján konzultáció formájában tartsa meg (pl.: video chat, írásbeli chat);
  • rendszeresen kérje számon, ellenőrizze a hallgatók felkészültségét a rendelkezésre álló interaktív eszközök segítségével (pl.: Unipoll, Google kérdőívek, beadandó feladatok e-mailben, Potecho, Kahoot);
  • a képzésbe építsen be minél több olyan interaktív folyamatot, amely lehetővé teszi a hallgatók számára a kétirányú kommunikációt;
  • ahol a gyakorlatok természete azt megengedi, modellezze azokat, pl. mérési eredmények megadása után számolások és elemzések kérésével;
  • használjon videó, képi és egyéb elérhető szemléltetési eszközöket;
  • alkalmazzon korszerű digitális technikákat és módszertant ott, ahol erre lehetőség van (ilyen lehet például a megfelelően adaptált „team-based learning” módszere.)

Fontosnak tartjuk, hogy a távoktatás rendszerében a hallgatóknak továbbra is lehetőséget biztosítsunk kérdések feltevésére, aktív bekapcsolódásra a tanórákba, így kérjük, hogy az interaktivitást tartsák szem előtt. Lehetőség van több elektronikus felületen a feladathoz kötődő vagy akár óravégi online szavazás lebonyolítására (pl. Potecho, Socrative, Kahoot stb.).

Azokat az oktatókat, akik korábban is használtak valamilyen távoktatásos módszert, felületet, elektronikus tananyagot kérjük, hogy a kurzusukat alakítsák át teljes mértékben távoktatásos formára, saját felhasználói tapasztalataik, tudásuk szerint. Továbbá örömmel vesszük, ha a kar weboldalán az erre kialakított menüpontban ezt többi oktatótársukkal is megosztják. Erre a következő linken van lehetőség: https://univpecs.sharepoint.com/teams/AOKTavoktatasforum, hiszen egy-egy tantárgy esetében több olyan tapasztalat és jó gyakorlat kialakulhat, amelyeket más tárgyak esetében is érdemes alkalmazni.

(Amennyiben még nem használta a Microsoft Office 365 rendszert, bejelentkezni egyetemi azonosítójával tud. A felhasználói azonosítót minden esetben a PTE-s loginnév@tr.pte.hu ( EHAkód@tr.pte.hu, Neptunkód@tr.pte.hu, egyes esetekben felhasználóinév@tr.pte.hu) formátumban kell megadni a bejelentkezés során.)

Azon oktató kollégáknak, akik most kezdik el tananyagaikat elektronikus formában elérhetővé tenni, javasoljuk, hogy más oktatók által használt, egyszerű távoktatási módszereket vegyenek át és alkalmazzanak, vagy pedig az alábbi, a távoktatásban használandó tananyag megosztására ajánlott és a PTE által támogatott felületeket használják: Microsoft Teams; Neptun MeetStreet; Unipoll.

Alapelvek:

  1. előzetesen kiküldött tanóra specifikus tananyagok
  2. hallgatói jelenlét regisztrálása
  3. egyszerű elérhetőség és használhatóság
  4. interaktivitás (a hallgatónak vagy előzetesen, vagy az óra során kelljen feladatokat megoldania, melynek eredményét az oktató lássa)

A négy magyar orvosképző hely igyekszik közösen és egységesen reagálni a Magyarország Kormánya által kihirdetett járványügyi veszélyhelyzetre, így kérjük, hogy a tantárgyfelelősök folyamatosan egyeztessenek a társkarok adott tárgyért felelős oktatóival, tantárgyfelelőseivel a jó gyakorlatok megosztása érdekében. Egymástól is sokat tanulhatunk, és a későbbiek során az oktatás és oktatásszervezés harmonizálásának a képzések megítélésében is fontos szerepe lehet.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az orvos-, fogorvos, gyógyszerész és biotechnológus képzések gyakorlatorientált jellege megnehezíti a teljes körű távoktatás kialakítását és az arra való átállást, azaz tananyagaink közvetlen hallgató-oktató(-beteg) kontaktus nélküli tanítását. A jelen körülmények között abban kérem a tisztelt kollégák támogatását és együttműködését, hogy mindent tegyünk meg az eddigieknek megfelelő tartalmú és színvonalú oktatás megvalósítása érdekében.

A személyes kontaktus mellőzésével járó vizsgáztatási, számonkérési módszerekkel kapcsolatban a közeljövőben küldünk tájékoztatást.

Technikai kérdések és felmerülő problémák esetében a Microsoft Teams alkalmazásával kapcsolatban a PTE Informatikai Igazgatóság Service Desk (https://sd.pte.hu) tud segítséget nyújtani.

További, a távoktatással kapcsolatos kérdések esetén kérjük, szíveskedjenek elektronikus formában dr. Czopf László oktatási dékánhelyetteshez fordulni a következő e-mail címen: tanulmanyi.hivatal@aok.pte.hu.

Szíves együttműködését és intézkedését előre is köszönjük.

 

Tisztelettel:

Dr. Nyitrai Miklós                                                                      Dr. Czopf László

dékán                                                                                   oktatási dékánhelyettes

Dokumentum(ok)

  • A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont távoli eléréssel és távoktatás támogatásával kapcsolatos szolgáltatásai

    .pdf

    download
  • A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont távoli eléréssel és távoktatás támogatásával kapcsolatos szolgáltatásai

    .pdf

    download
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!