Demonstrátor hallgatók és mentorok kitüntetése az online közgyűlésen

2020. április 21.

A Demonstrátori Diákkör közgyűlését április 15-én rendezték, ezúttal rendhagyó módon, a „ZOOM” videókonferencia alkalmazáson keresztül. Összesen 131-en (mentorok, hallgatók és oktatók) vettek részt az online eseményen. Kitüntetésben részesültek a DDK-ösztöndíj nyertes hallgatói, valamint a kimagasló mentori feladatot végző oktatók is.

A Demonstrátori Diákkör 2015-ös megalakulása óta 390 hallgató csatlakozott már a szervezethez. Az utóbbi években szemeszterenként több mint százan demonstrátorkodnak az egyes intézetekben és klinikákon. A magyar, a német és az angol évfolyamok kiemelkedő hallgatói díjat vehettek át az eddigi aktív demonstrátori féléveik száma, a demonstrátori munka tantárgyak keretében teljesített kreditjeik, és egyéb diákköri tevékenységeik alapján. A díjazottaknak és a kimagasló mentori tevékenységet végző oktatóknak az elismerést dr. Czopf László és dr. Reglődi Dóra dékánhelyettesek, valamint dr. Tamás Andrea, a Demonstrátori Diákkör elnöke adták át.

A díjazási szempontok közül kiemelendőek a nagy sikerű demonstrátori workshopok. Az előző félévben ezek témái a demonstrátori munka hatékonyságának a növelése a nyelvi és klinikai órákon, valamint a sebészet és a belgyógyászat köré épültek.

A közgyűlésen dr. Nyitrai Miklós dékán és dr. Tamás Andrea köszöntőjét követően a demonstrátori munka tantárgyfelelőseként dr. Czopf László oktatási dékánhelyettes ismertette a tárgy teljesítésének követelményeit. Az első online Szaknyelvi Demonstrátori Workshopon szerzett tapasztalatairól dr. Németh Tímea, az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet adjunktusa, és Costandi Fasheh senior demonstrátor hallgató számoltak be.

A demonstrátorok munkája a távoktatásra való átállás miatt ebben a szemeszterben jelentősen átalakult. Az online oktatásban gyűjtött tapasztalatokról és feladatokról Boone Isabelle, Henrike Seidel, Dorogi Kíra és Bartalos Dávid beszélt. A német nyelvű belgyógyászati demonstrátori workshop szervezéséről Lisa Wachter, ötödéves német hallgató tartott bemutatót. A közgyűlés szervezésében és technikai hátterének lebonyolításában Filipánits Kristóf, a DDK hallgatói titkára segített.

Részletek az ÁOK honlapján: http://aok.pte.hu/hu/egyseg/index/980 találhatók.

DÍJAZOTT HALLGATÓK:

I. DÍJ:

1. Molnár Dorottya (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum, Szívgyógyászati Klinika)

mentorok: Halász Renáta, Törökné Teszárik Éva, Dr. Pető Andrea, Dr. Ezer Péter

2. Kovács Anna (MediSkillsLab – Szimulációs Oktatási Központ)

mentor: Dr. Schlégl Ádám

3. Buda Ágnes (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum, Szívgyógyászati Klinika)

mentorok: Halász Renáta, Dr. Sélley Eszter, Dr. Sebők Judit, Dr. Koppán Ágnes, Prof. Dr. Komócsi András

4. Kopjár Eszter (MediSkillsLab – Szimulációs Oktatási Központ)

mentor: Dr. Schlégl Ádám

5. Barbara Kerscher (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Hambuchné Dr. Kőhalmi Anikó, Dr. Pető Andrea, Dr. Husznai Róbert

6. Marika Felber (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Dr. Koppán Ágnes, Dr. Sebők Judit

7. Alexandra Delina (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Dr. Koppán Ágnes, Dr. Sebők Judit

8. Filipánits Kristóf (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum, Szívgyógyászati Klinika)

mentorok: Halász Renáta, Dr. Sélley Eszter, Dr. Sebők Judit, Dr. Szabó Dóra, Dr. Husznai Róbert

9. Alfalahat Laith Abdelhadi Abed (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

10. Julius Rohnke (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Dr. Koppán Ágnes, Dr. Pfeil Veronika

11. Orlovácz Katalin (Anatómiai Intézet)

mentorok: Dr. Jüngling Adél, Dr. Fülöp Balázs, Dr. Farkas József, Dr. Füredi Nóra

12. Pintér Zsolt Balázs (MediSkillsLab – Szimulációs Oktatási Központ, Anatómiai Intézet)

mentorok: Dr. Schlégl Ádám, Dr. Gaszner Tamás

13. Tankó Viktória (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Halász Renáta

14. Costandi Fasheh (Anatómiai Intézet, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Dr. Tamás Andrea, Prof. Dr. Reglődi Dóra, Dr. Jüngling Adél, Dr. Németh Tímea, Prof. Dr. Sütő Gábor

II. DÍJ:

1. Hannah Stopfer (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Dr. Koppán Ágnes, Dr. Kozma Petra

2. Miseta Nóra (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

3. Samar Sumrain (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

4. Binszki Ágota (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum)

mentorok: Eklicsné Dr. Lepenye Katalin, Dr. Bekő Viktória, Dr. Mohás Márton

5. Boone Isabelle (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

6. Aus Haddad (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

7. Főző Krisztina (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

8. Márton Zsombor (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Anatómiai Intézet)

mentorok: Szántóné Dr. Csongor Alexandra, Dr. Ujvári Balázs

9. Nochta András (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Németh Tímea

10. Tóth Tünde (Anatómiai Intézet)

mentorok: Dr. Tamás Andrea, Dr. Horváth Judit

11. Vicena Viktória (Anatómiai Intézet)

mentorok: Prof. Dr. Reglődi Dóra, Pethőné Dr. Lubics Andrea, Szabó Edina, Dr. Gaszner Tamás, Dr. Horváth Gábor

12. Dorogi Kíra (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentorok: Hambuchné Dr. Kőhalmi Anikó

13. Lisa Wachter (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Koppán Ágnes

III. DÍJ:

1. Csubák Evelin (Anatómiai Intézet)

mentor: Dr. Fábián Eszter

2. Michael Haddad (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Dr. Hild Gabriella

3. Milos Mercédesz (Anatómiai Intézet)

mentor: Dr. Gaszner Tamás

4. Király Áron (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentor: Hambuchné Dr. Kőhalmi Anikó

5. Kanizsai Dániel (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentorok: Szántóné Dr. Csongor Alexandra, Hambuchné Dr. Kőhalmi Anikó

6. Csenár Bálint (Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet)

mentorok: Halász Renáta, Törökné Teszárik Éva

 

A kiemelkedő mentorokat több szempont alapján választották ki. A díjazottak között azok a kollégák szerepeltek, akik a legtöbb DDK-ösztöndíjas hallgatót mentorálták, a legtöbb regisztrált demonstrátor hallgató munkáját irányították 2019-ben, és aktívan részt vettek a demonstrátori workshopok szervezésében.

Díjazott mentorok:

  • Dr. Németh Tímea, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Halász Renáta, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Dr. Koppán Ágnes, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Dr. Schlégl Ádám, MediSkillsLab – Szimulációs Oktatási Központ
  • Dr. Sebők Judit, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
  • Hambuchné Dr. Kőhalmi Anikó, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Dr. Tamás Andrea, Anatómiai Intézet
  • Dr. Gaszner Tamás, Anatómiai Intézet
  • Eklicsné Dr. Lepenye Katalin, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Prof. Dr. Reglődi Dóra, Anatómiai Intézet
  • Törökné Teszárik Éva, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Szántóné Dr. Csongor Alexandra, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Dr. Husznai Róbert, Szívgyógyászati Klinika
  • Dr. Sélley Eszter, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
  • Prof. Dr. Komócsi András, Szívgyógyászati Klinika
  • Dr. Fábián Eszter, Anatómiai Intézet
  • Dr. Hild Gabriella, Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet
  • Dr. Horváth Gábor, Anatómiai Intézet
  • Dr. Ujvári Balázs, Anatómiai Intézet
  • Dr. Szántó Viktória, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Dr. Molnár Gergő, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
  • Dr. Kozma Petra, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
  • Dr. Pető Andrea, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
  • Dr. Jasper Nörenberg, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum
  • Dr. Dominik Hinterreiter, II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum

 

A konferenciáról készült felvétel az alábbi linken tekinthető meg.

 

Szeretettel gratulálunk minden díjazottnak!

Kapcsolódó galéria:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!