Richter Egészségváros és Proaktív-19: együttműködés a COVID-19 fertőzés hatásainak mérséklésére

2020. május 26.

Összefognak a Richter Egészségváros és a Proaktív 19 program szervezői, hogy a leginkább veszélyeztetett, 60 év feletti korosztály minél nagyobb részének segítsenek felkészülni egy esetleges koronavírus-fertőzés egészségkárosító hatásainak minimalizálása érdekében. A kezdeményezésben résztvevő egészségügyi szakemberek telefonon, térítésmentesen biztosítanak személyre szabott tanácsokat a 60 év felettiek számára. Az összefogással a Richter újabb lépést tesz a koronavírus elleni küzdelemben, miután áprilisban összesen 140 millió forint támogatást biztosított a hazai kórházaknak és az egészségügyi intézményeknek a Richter Egészségváros program keretében.

Bár az elmúlt időszakban a márciustól életbe lépő, koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását szolgáló szigorításokat az élet szinte minden területén jelentősen enyhítették, amíg a koronavírus elleni vakcina, illetve a fertőzés gyógyítását szolgáló gyógyszeres terápia nem érhető el, a társadalomnak fel kell készülnie a fertőzés újabb hullámokban való megjelenésére. Mivel a koronavírus betegség kimenete a fertőzött beteg általános egészségi állapotától, immunrendszerének felkészültségétől függ, a koronavírus egészségkárosító hatásának mérséklése, illetve a halálesetek megelőzése érdekében a megfelelő életvitellel tehetünk a legtöbbet. Ez különösen fontos a 60 év felettiek esetében, akikre nézve a legnagyobb veszélyt jelenti a fertőzés.

A Proaktív 19 programot a legveszélyeztetettebb korosztály védelméért indította el a PTE Transzlációs Medicina Központja (az Általános Orvostudományi Kar, a Szentágothai Kutatóközpont és a Klinikai Központ közös egysége), a Transzlációs Medicina Alapítvány és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet.

Egy díjmentesen hívható, zöld számon várják a 60 év felettiek hívásait a programban részt vevő, önkéntes egészségügyi szakemberek, akik a rizikófaktorok felmérését követően személyre szabott tanácsokkal látják el az érdeklődőket.

Egészségi állapotunk és arra ható életvitelünk nagyban meghatározhatja, hogy egy fertőzéssel miként tud megküzdeni a szervezetünk. A mentálhigiéné, a testsúly, a testmozgás, a táplálkozás, az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás például nagyban befolyásolhatja ezt. A program előnye, hogy önkéntes egészségügyi szakemberek segítségével ezeken a területen is személyre szabott módon tudunk olyan tanácsokat adni, amelyeket a betelefonálók jó eséllyel meg is tudnak valósítani. A mostani helyzetben különösen fontos, hogy az egyéni helyzetünket figyelembe vevő és szakmailag megalapozott tanácsokat kövessük, mert nagyon sok félrevezető információ, vagy túlzó, megvalósíthatatlan életvezetési tanács olvasható az interneten, a közösségi médiában, ami nem segíti, vagy csak nehezíti a fertőzéssel szemben védekezést” – mondta dr. Hegyi Péter orvosprofesszor, a program vezetője, a Pécsi Tudományegyetem Transzlációs Medicina Központjának igazgatója.

Annak érdekében, hogy a Proaktív 19 híre minél több embert elérjen, és így az érintett korosztály minél nagyobb körben részt tudjon venni a projektben, a Richter Egészségváros programmal a Richter is a kezdeményezés mellé állt. Az együttműködés célja a programmal kapcsolatos közös tájékoztatásra, illetve a későbbiekben a Richter Egészségvárosokon, valamint az egyes nyugdíjas programokon való személyes tanácsadásra terjed ki.

A Richter Egészségváros országjáró szűrő- és egészségügyi edukációs program 2009 óta az ország 75 településén. Közel 170 ezer ingyenes szűrést biztosított a résztvevőknek, akik emellett számtalan, egészségmegőrzést szolgáló tanácsadáson vehettek részt. A Richter Egészségváros keretében az elmúlt több mint 10 évben a Richter a megvalósításában együttműködő egészségügyi intézményeknek összesen 380 millió forint támogatást biztosított, amit idén áprilisban további, összesen 140 millió forinttal egészített ki a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre, és az egészségügyi intézmények előtt álló kihívásokra tekintettel.

A Richter felelős magyar gyógyszeripari vállalatként kiemelt feladatának tekinti, hogy az egészségtudatosság és az ellátórendszer támogatásával is elősegítse a hazai lakosság egészségügyi állapotának fejlesztését. Ezt szolgálja a Richter Egészségváros programunk is, melynek keretében a koronavírus elleni hazai küzdelemből is részt vállalunk, hiszen az egészségmegőrzés szempontjából, illetve a hazai egészségügyi intézmények számára is jelenleg ez jelenti a legnagyobb kihívást” – mondta Beke Zsuzsa, a Richter PR- és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője.

A Proaktív 19 programban résztvevő önkéntes szakemberek minden nap reggel 8 és este 8 óra között a 06 80 442 642-es, díjmentes, zöld számon várják a 60 év felettiek hívásait.

Forrás:

Richter Gedeon Nyrt., PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!