Az országos koronavírus-szűrővizsgálat eredményei

2020. július 2.

A 10 575 PCR-tesztből 3 lett pozitív a csaknem 18 ezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője július elsején, az eredményekről tartott sajtótájékoztatón.

Ismertette, hogy a PCR-teszttel igazolt aktív fertőzöttek aránya 0,029 százalék, a fertőzöttek becsült száma a vizsgálat idején 2421 volt. A mintát adók közül 70 pozitív esetet találtak, ez alapján a magyar lakosság 0,68 százaléka, 56 439 ember eshetett át a fertőzésen május 16-ig. Hozzátette: a 3 pozitív esetből 2 a mintavétel idején kórházban volt a betegség miatt. Tízezer emberből 2,9 az aktív megbetegedések száma és 68 ember esett át a fertőzésen.

Mag Kornélia, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese elmondta: a mintavételre 17 787, 14 évesnél idősebb, magánháztartásban élő embert választottak ki 489 településről. Ebből 2315-en vagy meghaltak, vagy külföldre, avagy intézetbe költöztek, 3135 emberrel nem sikerült felvenni a kapcsolatot, illetve megtagadták a részvételt a vizsgálatban. A kérdőívet 12236-an töltötték ki, a vírus antitestét és RNS-ét kimutató vizsgálatra 10575-en mentek el. 10 474 esetben volt kérdőív és teszt is. A részvételi arány tehát 67,7 százalék volt.

Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke elmondta, a kérdőív rákérdezett, hogy kitöltője találkozott-e karanténra kötelezett emberrel. Ez alapján 10 ezerből 114 a becsült száma azoknak, akik találkoztak ilyen emberrel és átestek a betegségen, és 66 a szeropozitívak száma azok között, akiknek nem volt a kontaktjai között karanténra kötelezett.

Dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke ismertette: a vizsgálaton kimagasló, 75 százalékot meghaladó volt a részvételi arány Veszprém, Nógrád, Szabolcs-Szatmár, illetve Békés megyében és 74,6 százalékos Pest megyében. Hozzátette: az összes többi megyében is 60 százalék körül volt a részvétel, ami jelzi, hogy a magyar lakosság kíváncsi volt arra, hogy megfertőződött-e. A régiónkénti becsült átfertőzöttség adatait ismertetve közölte: Közép-Magyarországon 4,9 tíz-ezrelék, az Alföldön és Észak-Magyarországon 2,2 tíz-ezrelék, a Dunántúlon 1,8 tíz-ezrelék a PCR-pozitív esetek száma. A fertőzésen átesettek becsült száma Közép-Magyarországon 79 tíz-ezrelék, a Dunántúlon 67 tíz-ezrelék, az Alföldön és Észak-Magyarországon 60 tíz-ezrelék.

Dr. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke az életkori sajátosságokról szólva elmondta: míg a keleti országrészben elsősorban az idősek fertőződtek meg, az ország dunántúli és középső régiójában a fiatalok vannak túlsúlyban az átfertőzöttek között. Ennek oka az lehet, hogy a "mobilisabb", a határon is átjáró csoport, amely megfertőzött, elsősorban a nyugati és a középső régiókban él. A fertőzöttek számban az 50 felettiek dominanciája mutatható ki, míg az átfertőzötteknél nincs szignifikáns különbség az egyes korosztályok között, de hozzátette, hogy a tendencia egyértelműen az idősebb korosztály felé mutat. A férfiak és nők száma közel azonos, vagyis az átfertőzöttséget Magyarországon nem befolyásolta a nem.

Dr. Merkely Béla beszélt arról is, hogy a dohányzás nem befolyásolja a kitettséget a koronavírus-fertőzésnek, ugyanakkor bizonyos társbetegségek, elsősorban a szívbetegségek, a magas vérnyomás és egyéb krónikus tüdő-, vese- és májbetegségek kockázati tényezőt jelentenek.

A kérdőív alapján megállapítható, hogy a szaglás és az ízérzékelés zavara, valamint a test-szerte jelentkező erős izomfájdalom speciális tünete a koronavírus okozta megbetegedésnek.

Dr. Merkely Béla azzal zárta összefoglalóját, hogy a H-UNCOVER vizsgálat a magyarországi járványgörbe lefelé ívelő szakaszában, 50 nappal a korlátozó intézkedések meghozatala után készült, és eredményei reprezentálták az időben meghozott intézkedések hatását és megalapozták az újranyitást. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a más országokból behurcolt fertőzés bármikor okozhat "járvány-fellángolást", különös tekintettel arra, hogy a környező országokban, Romániában, Ukrajnában, Bulgáriában, Albániában magas a fertőzöttek száma.

A H-UNCOVER vizsgálatot az SE vezetésével a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH végezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.

Forrás:

pecsiujsag.hu

Fotó:

MTI/Kovács Tamás

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!