Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Három nyelven, pdf-ben megjelent a „Van egy jó történeted?” című kiadvány

2020. szeptember 11.

Három nyelven, pdf-ben megjelent a „Van egy jó történeted?” című kiadvány

2020 tavaszán, amikor otthonainkba zártan, rémülten figyeltük, mit hoz a holnap, és vajon mikor enyhül a pandémiás időszak, dr. Füzesi Zsuzsanna, a Magatartástudományi Intézet professzora, tanszékvezetője különös ötlettel állt elő: írjunk személyes, pozitív, inspiratív történeteket, hogy ne csak a szomorú aktualitások legyenek jelen az életünkben. Történeteket arról, kinek, mi segít elviselni a nehézségeket, ki, hogyan találja meg a mosolyt a hétköznapokban, avagy milyen technikákkal gyűri le a stresszt, a bezártságot. Először csak szállingóztak az üzenetek, a szösszenetek, aztán meg olyan erőre kapott a kezdeményezés, hogy alig győzte az ember az olvasást. Közösségi alkotás született, amit mostantól kiadványként is fel lehet lelni, és pdf formátumban lapozgatni is karunk honlapján. Dr. Füzesi Zsuzsanna elképzelését a kar dolgozói, az oktatók és a hallgatók váltották valóra, és Polecsák Mária, a Magatartástudományi Intézet ügyintéző munkatársa „öltöztette fel” - kettejükkel beszélgettem.

 

Schweier Rita írása

 

- Aki ismeri dr. Füzesi Zsuzsanna professzort, az tudja, hogy egy derűs, nagyon pozitív személyiség, ezért valójában nem is volt meglepő, hogy előállt egy ilyen ötlettel.

F.Zs.: - A felvetés ezúttal mégsem a sajátom. Dr. Nyitrai Miklós dékán úr említette, milyen jó lenne, ha a kényszerű bezárkózás idején nemcsak utasításokat, szabályokat, és a koronavírussal kapcsolatos korlátozó híreket olvasnánk, hanem olyasmit is, ami feldobja a napunkat, és a normális léthez tartozik. Ekkor kezdtem el gondolkodni a megvalósításon, és ez formálódott belőle. Fontos volt, hogy ne csak „felülről” várjuk a „megváltást”, hanem mi, a kar munkatársai, hallgatói horizontálisan is szerveződjünk, segítsük egymást, növelve ezzel a közösségi érzés, a szolidaritás, a „mi tudat” érzését.

Ezek a történetek, írások nemcsak kapaszkodni, elviselni segítettek, hanem jókat mosolyogni és tanulni is, sőt, a megoldások megtalálásában is fontos szerepük volt, és lehet ma is. Van, akit ugyanaz a történet, segítő írás megnyugtat, míg másra inspirálóan hat.

A pandémia ráébresztett minket arra, hogy az élet nem egyetlen vágányon halad a „fényes jövő felé”. Nincs problémáktól, nehézségektől mentes lét, de olyan sincs, hogy csak a problémák, a nehézségek léteznek.

- Ennek a projektnek Ön mindvégig a mozgatórugója is volt, és komoly írói bázist épített úgy az oktatók, mint a hallgatók, és a munkatársak körében. Az első két hét után már özönlöttek a történetek, igazán belelkesültek az emberek. Hogyan érte ezt el?

F.Zs.: - Ezen nemigen gondolkoztam eddig, mert számomra természetes volt, hogy kértem és küldtek. Ha van bizalom a kollégák között, akkor ez működik. Ez az emberi válaszom. A szakmai pedig magatartáskutatóként az, hogy a stressz egyik jótékony hatása a másikhoz való kapcsolódásban és segítségadásban is tetten érhető. Ezzel magunknak is jót teszünk, csökkentve vele a saját stressz-szintünket. Úgy például, hogy történeteket mesélünk, vagy segítő írásokat osztunk meg, ha már nem ölelhetjük meg egymást.

- Miért gondolta, hogy fontos lehet a történeteket kötetbe is foglalni?

F.Zs.: - Az idő nem feltétlenül a fejben őrzött emlékeknek kedvez. A sok új információ, élmény, történés töröl a memóriánkból egy csomó emléket. Amik írás nélkül megmaradnak, azokat meséljük, ám azok már nem biztos, hogy ugyanazok, mint az eredetiek, hisz annyiszor átszűrtük, átfolyattuk őket magunkon. Történetekre vagyunk hangolva, és ezek elképesztő hatással vannak ránk, ahogyan ezt a neurológiai kutatások is egyértelműen bizonyítják.

- Lehetetlen műfaji definíciót adni a kötetnek, hisz annyiféle stílusú, hangulatú történet, üzenet, szösszenet, segítő, motiváló írás olvasható benne, de talán nem is kell.

F.Zs.: - Nem azzal a céllal készült, hogy egyféle műfajban letegye a névjegyét. Nem napló, nem dokumentumok gyűjteménye, messze áll a szépirodalomtól is, bár egy-egy történet azért súrolja ennek határait. A személyes történetek mellett megjelennek benne motiváló írások, sőt, önsegítő gyakorlatokat is tartalmaz.

Számomra különleges, egyedi, mert többségében laikusok írták laikusoknak segítő szándékkal, örömmel, gyakran szenvedéllyel. Az én fejemben közösségi alkotásként létezik, épp az adja az egyediségét, hogy a mi közösségünkről szól. Különleges azért is, mert három nyelven jelentek meg a benne foglalt írások, azonos időben.

 

A sok történetíró munkatárs, oktató és hallgató mellett a közösségi alkotásban szerves részt vállalt Polecsák Mária is, aki kötetbe szerkesztette az írásokat. Nagy szeretettel vágott neki a feladatnak, kereste a megfelelő fotókat, a színvilágot, hogy ezek a kedves sztorik hozzájuk illő „köntöst” kapjanak.

 

- Azt már az első pillanatban érezni lehetett, hogy nagy érdeklődéssel és szenvedéllyel lát a szerkesztésnek. Miért tetszett ennyire ez a munka?

P.M.: - Kezdetben csak olvastam az írásokat, mint mindenki más. Aztán a szerkesztés, a tördelés kapcsán egyre jobban a szívemhez nőttek, megszerettem őket. Nem vagyok profi szerkesztő, éppen olyan laikusnak számítok, mint a szerzők többsége. A színvilág, az illusztráció, a képanyag éppen ezért nagyon szubjektív válogatás, de a tőlem telhető legjobbat próbáltam kihozni belőle.

- Többen is segítették a munkáját, milyen volt ebben a csapatban dolgozni?

P.M.: - Szeretek csapatban dolgozni, főként olyanokkal, akik megbíznak bennem, és kapok tőlük visszajelzést. Nálunk, a Magatartástudományi Intézetben ez így működik, az oktatók-kutatók mellett mi is megbecsült munkatársakként járulhatunk hozzá egy-egy feladat megoldásához a saját tudásunknak megfelelően. A kötetek előkészítéséhez dr. Füzesi Zsuzsanna professzor mellett sok támogatást kaptam dr. Gács Borókától, aki a legtöbb pszichológiai írást jegyezte, Varga Zsuzsannától, a Dékáni Hivatal vezetőjétől, valamint dr. Németh Tímeától, az Egészségügyi és Nyelvi Kommunikációs Intézet munkatársától is.

- Volt már hasonló feladata?

P.M.: - Igen, szerencsére sok szép feladat megtalál. Említettem, hogy nem vagyok sem profi grafikus, sem profi kiadványszerkesztő, programom sincs hozzá, de honlapokhoz és más kiadványok készítéséhez volt már lehetőségem. Kissé bizonytalanul, ám nagy izgalommal és lelkesedéssel állok az ilyen jellegű kihívásokhoz. A siker keltette örömet pedig mindig megosztjuk egymással.

 

Ezek a kis történetek, üzenetek nemcsak a két beszélgetőtársamhoz kerültek közel, de hozzám is, aki stilizálta, tartalmilag formálta őket nap mint nap, sőt, magam is közreműködtem a születésükben. Alig vártam, hogy érkezzen egy-egy új írás, mert energiát merítettem belőle a többi „történet”, avagy inkább hír összeállításához, amik korántsem voltak ilyen színesek és szívderítőek. Megismerhettem általuk megannyi embert, fiatalt és idősebbet, akik egyek voltak abban, hogy csakis összefogással, hittel, megértéssel, a „mi tudat” erősítésével lehet előrelépni, és nem mellesleg együtt alkotni valami egyedit.

 

Szeretettel mondunk köszönetet minden résztvevőnek a közreműködésért, együttműködésért!