Dr. Kollár Lajos lett az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke

2020. szeptember 23.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere átnyújtotta az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökének és új tagozatvezetőinek megbízólevelét.

Köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amik az egészségügy átalakítását célozzák. Hozzátette: úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek a preventív szemléletmód alapján.

Kitért a népegészségügyi megbetegedések leküzdésére tett intézkedésekre is, és mint mondta, ezen egészségprogramok bázisai az országos intézetek lettek. Kásler Miklós szerint mindezen változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között.

„Eljött az a lehetőség is, hogy komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel” - mondta.

A szakmai kollégium tagozatvezetőit teljes bizalmáról biztosította a miniszter. A grémium elnöke dr. Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának emeritus professzora lett.

Forrás:

bama.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!