Batthyány-Strattmann László-díjat kapott dr. Farkas András Péter, a Gyermekgyógyászati Klinika főorvosa

2020. október 28.

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára október 26-án Budapesten.

A politikusok a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozata elismeréseket, egy Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata és egy Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata elismerést, valamint Semmelweis Ignác-díjakat, Batthyány-Strattmann László-díjakat és egy Pro Sanitate díjat nyújtottak át.

Kásler Miklós azt mondta, hogy Magyarország kizárólag Szent István államának értékeire támaszkodhat, ezek jelenthetik az egyetlen biztos pontot a jövőben. Ezzel arra utalt, hogy az elismeréseket eredetileg augusztus 20-a körül, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták volna át, ám ezt a tervet a koronavírus járvány meghiúsította.

A pandémia kellős közepén az ember arra összpontosít, hogy mi az a fix pont az életében, amire építkezhet, hangoztatta a miniszter, hozzátéve: a magyarok a saját hagyományaikban lelik fel azokat a stabil erkölcsi alapokat, amik több mint ezer éven keresztül megőrizték az országot és biztosították annak töretlen fejlődését.

Úgy vélekedett: a magyar kultúrában minden fellelhető, ami a világban létezik, de a világban nem léteznek azok a színek, hangulatok és érzések, amik a magyar kultúrában igen.

A magyar kultúra hatalmassá terebélyesedett, amihez a kitüntetettek is hozzájárultak - jelentette ki Kásler Miklós.

A díjazottak között volt dr. Farkas András Péter, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermeksebész főorvosa, aki az egészségügyi ellátás területén elért kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként vehette át a Batthyány-Strattmann László-díjat.

Főorvos Úrnak szeretettel gratulálunk!

Forrás:

medicalonline.hu

Fotó:

orientpress.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!