Párhuzamosan 180 vakcinafejlesztési projekt zajlik világszerte a súlyos világjárványt okozó Covid-Sars-2 kapcsán, derült ki a Pécsi Egészségipari Innovációs Központ Zrt. (PEIK Zrt.) által szervezett konferencián, ahol az Általános Orvostudományi Kar és a Szentágothai János Kutatóközpont kutatói tartottak előadásokat a vakcinafejlesztés rövid és hosszú távú kihívásairól. Mint kiderült, 2021-ben szinte biztosan lesz törzskönyvezett vakcina, ám ezután is bőven akadnak majd kérdések és megoldandó problémák például a hosszú távú védettség kapcsán.
Stemler Miklós írása
A pandémiás helyzethez alkalmazkodva hibrid, részben online, részben pedig személyes jelenlét formájában zajlott a PEIK Zrt. Vakcina fejlesztés és hatékonyság ellenőrzése című konferenciája október 27-én a Pécsi Szalonban. A témának különös aktualitást ad a világszerte tomboló járvány, amely kapcsán emberek százmilliói követik türelmetlenül a vakcinafejlesztésekről szóló híreket. Az előadásokból azonban az is kiderült, hogy a működő és biztonságos vakcina ki csupán az első lépés a hosszú távú védettség felé vezető úton.
Az első előadó, Dr. Kemenesi Gábor, a PTE TTK adjunktusa, egyben a Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai laboratóriumának kutatója a vakcinafejlesztések aktuális állásáról tartott informatív előadást, amelynek különösen nagy jelentőséget adott, hogy a százas nagyságrendben zajló fejlesztések aktuális állapotát és a bennük rejlő potenciált már a szakértőknek is nehéz követni. Mint az előadásból kiderült, világszerte összesen 180 vakcinafejlesztési projektről tudni, és ezek közül sok már igen előrehaladott fázisban van, a klinikai teszteléseik zajlanak.
A kutató megfogalmazása szerint „furcsán gyors fejlesztés” nem véletlen, hiszen egyrészt példátlan mennyiségű anyagi és emberi erőforrás jut a vakcinafejlesztésre, másrészt értékes előzetes tapasztalatok birtokában vágtak bele ebbe világszerte a korábbi SARS járványnak köszönhetően. Bár a jelenlegi kórokozóhoz hasonló vírus még azelőtt eltűnt, hogy hatékony vakcinát fejlesztettek volna ki ellene, a vírus határmechanizmusának tanulmányozása rendkívüli módon felgyorsította a jelenlegi fejlesztéseket, például a kutatók számára már ismert a fertőzésben kulcsszerepet játszó tüskeprotein, amellyel éveket lehetett megspórolni. Az óriási figyelem és anyagi ráfordítás pedig azt eredményezi, hogy már a fejlesztési fázisban kiépülhetnek azok a gyártó kapacitások, amelyek létfontosságúak a vakcina célba juttatásához.
A vakcinafejlesztésre irányuló óriási politikai akarat azonban negatív következményekkel is jár, mivel a kérdés óhatatlanul átpolitizálódik, és nagyhatalmi vetélkedések terepévé válik. Erre jó példák a már „piacon lévő” orosz és kínai vakcinák, amelyek nem estek át a minimális biztonsági klinikai vizsgálatokon sem. Ezek nem várt mellékhatásokat okozhatnak, és hatékonyságuk is kérdéses, ami a társadalmi bizalomra is romboló hatással lehet.
Kemenesi Gábor a konkrét fejlesztésekről is szót ejtett. Számos vakcinafejlesztési technológia létezik, és a Covid-Sars-2 kapcsán eddig csak kísérleti fázisban használt, új megoldások is előtérbe kerültek, amelyek sikerük esetén jelentősen megkönnyíthetik a jövőbeli vírusos fertőző betegségek elleni harcot.
A bevett módszernek számító inaktivált vírust tartalmazó vakcinából már kettőt is használnak az Egyesült Arab Emirátusokban, ezek azonban nem estek át a kellő vizsgálatokon. A vírust tartalmazó vakcinák gyártása és használata biztonsági kockázattal jár, és ez különösen igaz a gyengített élő vírust tartalmazó vakcinákra, amelyekből épp ezért csak néhány van a fejlesztés különböző fázisaiban.
Korszerűbb megoldásnak számítanak a rekombinált fehérjét alkalmazó vakcinák, amelyek az immunválaszt kiváltó fehérjét juttatják be a szervezetbe. Ennek nagy biztonsági előnye, hogy nem a vírussal kell dolgozni, hátránya viszont, hogy nehéz reprodukálni a koronavírus tüskeproteinjét. Az úgynevezett vektorvakcina-technológián alapul az orosz fejlesztésű Szputnyik-V, amelyben egy szaporodásra képtelen, másfajta vírusba csomagolják az immunválaszt kiváltó gént. Több előrehaladott állapotú fejlesztés is ezt a technológiát használja.
A legelőremutatóbb fejlesztési irány a DNS és RNS alapú technológia, ahol nem sejtmagi örökítőanyaggal viszik be a kórokozó valamilyen fehérjéjét kódoló gént DNS vagy mRNS formában, „megtanítva” a sejteket az immunválaszra. Mindez a vakcinafejlesztés jövőjét jelentheti, és a Pfizer és a Biontech közös fejlesztésű vakcinája az előzetes ígéretek szerint már heteken belül akár az engedélyezési fázisba léphet az Egyesült Államokban. A kész vakcina tárolásához azonban -70 fokra lesz szükség, ami újabb kihívásokat vet majd fel.
Kemenesi Gábor elmondása szerint „óvatos optimizmussal” figyeli a fejlesztéseket, és jó esélyt lát arra, hogy 2021-ben lesz már működő és a piacon lévő vakcina. Az ezek által nyújtott védettségi szint és biztonság kapcsán azonban még akadnak nyitott kérdések. Nagy kérdés például az, hogy egy vakcina mennyire hatékonyan és mennyi ideig véd a betegség ellen, és a Kemenesi Gábort követő előadók ennek kapcsán hoztak fontos szempontokat.
Dr. Berki Tímea, a PTE ÁOK Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének igazgatója a tavasz óta zajló kutatásokról számolt be, amelyek során a vírus által megfertőzöttek immunszerológiai vizsgálatának összehasonlító elemzését végezték a neutralizációs kapacitással, azaz hogy a termelt ellenanyag mennyire képes a vírus semlegesítésére. A Testneveléstudományi Egyetemen a járvány első hulláma során megfertőződött, ám tünetmentes sportolóktól, majd tüneteket mutatóktól kezdtek el mintákat gyűjteni, és ezek elemzését végezte az Immunológiai Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont virológiai laboratóriuma. Az eredeti cél vérplazma gyűjtése, azaz ellenanyag transzfer nyújtása volt a súlyos betegek számára. Az ellenanyagszint mérése Pécsett és Budapesten zajlott, és több hasznos megfigyeléssel járt.
A Covid által hagyott „nyomokat” kimutató ellenanyagteszteknek nem a betegség felismerésében lehet fontos szerepe, hanem a védettség fokának kimutatásában, és fontos támpontot nyújt abban a tekintetben is, hogy hányan eshettek át a fertőzésen, és ez milyen védettséget jelent a jövőre nézve. Kiderült, hogy a tünetmentes fertőzöttek esetében nem volt kimutatható ellenanyagszint, így jövőbeli védettség sem. A pécsi kutatók emellett a piacon lévő ellenanyag tesztek érzékenységét is vizsgálták, hogy melyek használhatóak ezek közül megbízhatóan. Berki Tímea úgy vélekedett, hogy a vizsgálatok alapján van még dolga az immunszerológiai teszteket fejlesztő cégeknek azon a téren, hogy érzékenyebb teszteket gyártsanak, amelyek nem csupán az intenzívebb tüneteket mutatók esetében képesek kimutatni az ellenanyagszintet.
Az ellenanyag szint mérése kifejezetten fontos lesz a hosszú távú védettség mérése kapcsán. Egyre több adat utal arra, hogy nem csupán a fertőzést tünetmentesen átvészelők, hanem a megbetegedők, és ezáltal ellenanyagot termelők is csak korlátozott ideig szereznek védettséget a Covid-Sars-2 ellen, azaz nem reménykedhetünk nyájimmunitásban. A tartós megoldás így csak a vakcina lehet, ám az időtényező itt is létfontosságú, azaz a fejlesztés alatt lévő vakcinák kapcsán nem csupán azt a szempontot kell mérlegelni, hogy milyen szintű védettséget lehet elérni, hanem ennek a védettségnek a tartósságát is.
Dr. Németh Péter és dr. Böröcz Tímea, az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet kutatói az elmúlt évek során a kanyaró elleni védőoltások tartós hatékonyságát vizsgálták. Bár a múltban több halálos járványt is eredményező kanyarót mára legyőzöttnek tekintjük, kisebb-nagyobb járványok mai napig előfordulnak világszerte, és a pécsi kutatás fényt derített arra, hogy bár a kanyaró elleni, a jelenlegi gyakorlat szerint először csecsemőkorban, majd 11 éves korban beadott oltás élethosszig tartó védettséget ad a kórokozó ellen, a korábbi egyszeres oltásra ez nem igaz. Ráadásul az oltóanyagok minősége is változó volt az évek során, és az 1970-es végétől kezdve az 1980-as évek közepéig Magyarországon alkalmazott oltások például az optimális mértéket el nem érő immunizációt nyújtanak. A vakcina hosszú távú hatásának monitorozására kidolgozott költséghatékony pécsi módszer nem csupán a kanyaró elleni védettség vizsgálata során lehet hasznos, hanem a jövőbeli vakcinák tartós hatásának felmérése és az újbóli oltások szükségességének megállapítása során is.
Ahogy dr. Szemerey Zoltán, a PEIK Zrt. igazgatója kiemelte az előadások között, a 180 vakcinafejlesztés mintegy 180 milliárd dollárt jelent, ami óriási összeg, de így is eltörpül a járvány embermilliókban és dollár ezermilliárdokban mérhető hatása mellett. A mostani tapasztalatok pedig Kemenesi Gábor reményei szerint nem vesznek kárba: mint mondta, ez a gyors ütemű fejlesztés és az új technológiák a későbbi, esetleg a Covid-Sars-2-nél is veszélyesebb kórokozók elleni vakcinafejlesztést is hatékonyabbá teheti.