“Hogyan tegyük aktívvá a tanulást a virtuális tanteremben?” címmel dr. Fischer Krisztina tart online oktatói készségfejlesztői workshopot karunk oktatóinak december 9-én, 14 órától. A Harvard Medical School elismert kutatója és oktatója a Semmelweis Egyetemen végzett, 2006 óta él Bostonban, azóta dolgozik a Brigham and Women’s Hospitalban, a Harvard Medical Schoolban. Pályájáról, munkájáról, pécsi előadásának apropójáról is beszélgettünk.
Schweier Rita írása
-Hogyan került a neves Harvard Universityre?
-Egy kezdő kutatási ösztöndíjat, egy úgynevezett Research Fellowshipet kaptam a Brigham and Women’s Hospitaltól először egy évre, majd még egy évre, később pedig különböző pályázatok révén tudtam ott maradni. A PhD-munkámat szerettem volna kiegészíteni, majd befejezni dr. Jolesz Ferenc professzor mentorálásával, támogatásával. Jelenleg kutatóként és oktatóként dolgozom a Brigham and Women’s Hospitalban, a Harvard Medical Schoolban.
-Mennyire van jelen radiológusként a klinikumban, az oktatásban és a kutatásban?
-A klinikumban nem vagyok jelen. A kutatásban előbb alapkutatást végeztem a radiológia és a nephrológia határterületén, majd az orvosképzés területén. Mostanra szinte csak az utóbbi területre koncentrálódik a tevékenységem. A főbb témák, amik érdekelnek: hogyan tanítsunk hatékonyan a tanteremben és online formában, milyen módszerekkel lehet a diákok kritikus gondolkodását fejleszteni, hogyan működnek ezek a módszerek önállóan és csoportban.
Az oktatásban az alapképzésben veszek részt, mint a Pathways Program egyik vezetőhelyettese. A munkám során nagyrészt az online oktatásért vagyok felelős. Az alapképzés az orvosegyetem első 14 hónapja, vagy ahogyan nálunk hívják ‘pre-clinical part’. Emellett a Harvard Medical School Master’s in Medical Education Programjának az egyik alapozó kurzusát vezetem, amelynek a címe: „Quantitative Research in Medical Education”. Ez egy kis program, 10-12 diákot veszünk fel évente, így az én kurzusom is nagyon személyes és gyakorlati felhasználás központú.
Igyekszünk minden diákunkat arra ösztönözni, hogy találjon egy számára érdekes kutatási témát vagy oktatási problémát, amire a félév során (ez a kurzus időtartama) a különböző kutatási módszerek felhasználásával elkészít egy kutatási tervet, majd ezt a képzés hátralévő részében megvalósítja.
-Hogyan fogadta a megkeresést az oktatói készségfejlesztő workshop megtartására?
-Dr. Füzesi Zsuzsanna professzor keresett meg ezzel kapcsolatban. Az ötlet akkor merült fel, amikor a virtuális oktatási tapasztatainkat beszéltük meg október elején. Amikor májusban megtudtuk, hogy az őszi szemeszter már biztosan online lesz, kezdetét vette az a mai napig tartó, igen intenzív és sok kihivással, kreatív lehetőséggel járó folyamat, amelyben a személyes oktatást virtuális formába helyeztük át. Mára már hosszú a lista arra vonatkozóan, mit csináljunk, avagy mit ne a virtuális térben, hogy az óra élvezhető és elgondolkodtató legyen. Nagy lelkesedéssel és örömmel fogadtam annak a lehetőségét, hogy a témában megosszam bostoni tapasztalatainkat. Előadás helyett arra jutottunk, hogy egy workshop lenne a megfelelő formátum a közös gondolkodásra. Professzor asszonnyal egyébként a ‘Quantitative Research in Medical Education’ HMS kurzushoz hasonló, bár annál intenzívebb, workshop formátumú, egyhetes tréninget is tervezünk a 2021-22-es tanév őszi szemeszterére.
-Van esetleg más magyar orvosképzővel is együttműködése?
-A pécsin kívül nincs mással.
-Mi fog történni a decemberi oktatói készségfejlesztő workshopon?
-A workshop első felében egy nem orvosi, hanem inkább általános témájú esetről fogunk beszélgetni, és ennek kapcsán kipróbáljuk a virtuális oktatás adta lehetőségeket, majd a második részben az esetek oktatásban betöltött szerepét taglaljuk. Az esetalapú tanulás arra ösztönzi a hallgatókat, hogy először "készítsenek elő egy esetet". Ez általában azt jelenti, hogy el kell olvasniuk egy elbeszélést egy dilemmával szembesülő főhősről (erre egyébként még a workshop előtt sor kerül). Az esetek lehetnek igaziak vagy kitaláltak, de mindenképpen utánozzák a "való világot". Mivel hiányos információk állnak a rendelkezésükre, és az adott információk egy része lényegtelen is lehet, ezért a résztvevőknek meg kell határozniuk, hogy közülük melyek a relevánsak, erről döntést kell hozniuk, majd meg kell védeniük azt. A jó eseteknek ésszerű megoldásuk van. Az eset előkészítése után a diákok részt vesznek az órán (a mi esetünkben a workshopon), hogy megosszák és megvédjék álláspontjukat. Az úgynevezett „hideg hívás” (’cold-call’) az esetmódszer jellemzője, a diákok tudják, hogy sor kerül rájuk, és elmagyarázzák, mit, miért tennének.
Az esettanulmányok dinamikusak és vitát kezdeményeznek a hallgatók között. A megbeszélés úgy épül fel, hogy megbizonyosodhassunk arról, a kulcsfontosságú pontok szerepelnek-e bennük, és az ezekre vonatkozó kérdések is a hallgatóktól származnak. Az óra vezetője nem továbbít információkat, hanem olyan kérdéseket tesz fel, amelyekkel a hallgatókat, a résztvevőket az eset üzenete, tanulsága felé tereli.
Az esetmódszertant hagyományosan az üzleti iskolákban és a jogi egyetemeken alkalmazzák, de más területen is jól bevált már. Én minden órán bemutatok egy esetet, hogy a hallgatóink annak elemzésével tanulják meg a témakörökhöz kapcsolódó tartalmakat, és tágabb értelemben csiszolják képességeiket a problémák lebontására, megértésére, elmagyarázzák, hogyan gondolkodtak, végül pedig megvédjék az álláspontjukat. Ezek a készségek meghaladják a tudományágakat és javítják a kritikus gondolkodást.
