Virtuális tárlaton is megtekinthetjük mostantól a PTE Táncegyüttes "Maszkban is menő vagy" fotósorozatát

2020. december 8.

Látványos, egyedülálló fotósorozatban hívta fel a figyelmet a PTE Táncegyüttes a helyes maszkviselés, a megfelelő járványügyi magatartás fontosságára. Az akrobatikus elemeket sem nélkülöző képeket mostantól virtuális fotótárlaton is megtekinthetjük.

A PTE Táncegyüttese azért vágott bele ebbe a rendhagyó fotókampányba - melynek védnöke dr. Bódis József professzor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, a PTE korábbi rektora -, hogy hangsúlyozza az egyetemi ifjúság, a Pécsi Tudományegyetem társadalmi felelősségvállalásának fontosságát, a felelősségteljes maszkviselést, a távolságtartás, a higiéniai szabályok, a járványügyi előírások betartását.

Az üzenetet ráadásul úgy közvetítik, hogy a légies táncmozdulatokkal elmondottak energiát is adnak ebben a járványhelyzettel terhelt időszakban, megmutatják, hogy a pandémia idején is van mód az egészséges testmozgásra, és azt is, hogy a helyesen feltett maszk nem csúszik félre mindenféle apró-cseprő mozdulat hatására.

A fotókampány során több mint 70 fénykép készült el, melyek folyamatosan kerülnek fel a PTE Táncegyüttes Facebook-, illetve Instagram-oldalára.

Az orvoskari hallgatókat sem nélkülöző táncegyüttes kezdeményezése nagy sikert aratott. A közösségi médiában megjelenő képek tanúsága szerint világszerte is egyre több követője akad, de csatlakozott hozzá például Hauer-Vermes Tímea operaénekes, a Pécsi Tudományegyetem egykori hallgatója és Huczker Katalin táncművész is.

A fotótárlat mostantól, a PTE 3D Központ innovatív fejlesztésének köszönhetően, a POTE VR felületén is bejárható. Egyetlen kattintással az orvoskar aulájában találjuk magunkat, ha csak jelképesen is, de kimozdulva a home office-ból, a kényszerű szobafogságból. A virtuális túra az alábbi linkre kattintva indul.

A fotók szerzője:

Portrait Maffia

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!