Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat vacsorával támogatja az egészségügyi dolgozókat

2021. január 11.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat tízmillió forinttal segíti azt az akciót, amelynek során naponta kétszáz adag ételt visznek az éjszakai ügyeletet vállaló szakembereknek.

Koltai Arnold, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a járványügyi veszélyhelyzet 2020. márciusi kihirdetésétől fogva az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elkötelezett abban, hogy saját erőforrásaiból segítse a járványügyi védekezést. Kezdték ezt az önkéntes programok biztosításával az egészségügyi dolgozók támogatására, továbbá az egészségügy melletti, egyéb területeken. Jelenleg pedig 150-200 adag meleg ételt biztosítanak az éjszakai műszakosoknak a Klinikai Központ vezető dietetikusának összeállítása alapján. Készítésük, csomagolásuk és a szállításuk is a legnagyobb biztonsággal történik.

Koltai Arnold szerint az egészségügyi dolgozók nagyon hálásak érte, és úgy érzi, kezdeményezésükkel valódi segítséget tudnak nyújtani. Nemcsak a fogadó fél, hanem a partnercég is örül a lehetőségnek, hisz a vendéglátóipar nehéz időket él, így valójában kettős segítségről van szó.

A következő program, amit szeretnének elindítani, az a közoktatásban a pedagógiai képzéssel foglalkozó intézményeik pedagógusokat támogató rendszere az önkéntesek által.

Forrás:

m1

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!