A beszédzavar leküzdése magabiztossá tesz, javítja az önbecsülést – interjú Salamon Rékával, a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának logopédusával

2021. március 1.

A beszédzavarok a népesség 2-3 százalékát érintik. Gondok lehetnek a kiejtésben, a hangképzésben, a beszéd ritmusában, de a bajok többsége még felnőttkorban is enyhíthető. Hogy mi módon, erről készített interjút a bama.hu Salamon Rékával, a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának logopédusával.

Mint mondja, rengeteg fajtája van a beszédzavaroknak felnőttkorban is, ami létrejöhet az idegrendszer sérülésével és betegségek, műtétek után is. A tanároknak a nagy hangi megterhelés is okozhat hangképzési zavart. Beszédtechnika órán tudatossá teszik a beszédet, bővítik annak eszköztárát, az érzelmek átadásában pedig igen fontos ismeretet jelent, hogy mely beszédtechnikai elem milyen hatást kelt.

A dadogás kapcsán a szakember beszél arról, hogy ez összetett a probléma, pszichés és öröklött tényezők is lehetnek a háttérben. Mindemellett tudatos gyakorlással jelentősen javítható, vagy eltüntethető a beszédzavar. Hozzáteszi, hogy a pöszeségen felnőttként sokkal nehezebb változtatni, viszont a felnőtt sokkal tudatosabb, motiváltabb abban, hogy eredményes legyen, ami nagymértékben javítja az önbecsülést.

Forrás:

bama.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!