„Kíváncsi voltam, hogy a gyors változások közepette felemészti-e majd minden energiánkat a napról napra való túlélés” - interjú dr. Nyitrai Miklós dékánnal

2021. március 3.

A pecsiegyetemistakmagazinja.hu készített interjút dr. Nyitrai Miklóssal, karunk dékánjával, körüljárva a PotePillarst, az ÁOK stratégiai tervét, de szó esett az átadás előtt álló új elméleti tömbről, a modellváltásról, valamint arról is, hogy milyen fejlődési területekre világított rá az életünket gyökeresen átformáló járványhelyzet.

Dr. Nyitrai Miklós az interjú elején szólt a koronavírus-járványról, megjegyezve: ugyan idő kell még ahhoz, hogy tisztán látszódjanak a tapasztalatok, de megítélése szerint gyorsan és hatékonyan sikerült adaptálódni.

„Amire igazán kíváncsi voltam, hogy a gyors változások közepette felemészti-e majd minden energiánkat a napról napra való „túlélés”, vagy tudunk-e a munkánk során olyan terveinkkel is foglalkozni, melyek hosszabb távúak” – fogalmazott a dékán.

A PotePillars, az ÁOK stratégiai terve kapcsán kifejtette: a négy pillér közül a „Tanulási kultúra koncepció” jelenleg a legkidolgozottabb, kialakításában egyelőre nyolc munkacsoport vesz részt. Mint mondta, az egyik legfontosabb törekvés ebben a koncepcióban, hogy olyan módszereket találjanak, melyek segítségével a végzett hallgatók az előttük álló több évtizednyi orvosi munka során az újabb és újabb technikai, tudományos vívmányokkal lépést tudjanak tartani, és sikerrel integrálják az általuk később szerzett készségeket vagy tudást az egyetemen szerzett alaptudásukra építve.

Az egyetemi modellváltásról szólva a dékán azt mondta, az átalakítás csak megtervezetten indulhat el, úgy látja, az egyetem vezetői azon dolgoznak, hogy visszatekintve sikertörténetként emlékezhessünk ezekre a változásokra.

A dékán az új elméleti tömb kapcsán úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb a nyár folyamán, az ellenőrzéseket követően, négy intézet a jelenlegi helyéről átköltözhet az új épületbe, melyben több nagy előadó, 30 szemináriumi terem és egy étterem is helyet kap, mögötte pedig egy parkot alakítanak ki.

A teljes interjú ide kattintva olvasható:

pecsiegyetemistakmagazinja.hu