"A gondolkodásmódomhoz, a labordiagnosztikához való hozzáállásomhoz, az alaptudásomhoz elengedhetetlenül hozzájárultak a pécsi egyetemi évek"

2021. május 5.

Dr. Benedek Orsolya szeretettel emlékezik az 1990-es évekre, amikor az akkori Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója volt. Történelmileg ez változékony, mozgalmas, útkereső periódus volt, ám alapjaiban nem befolyásolta az akkori fiatalok lelkesedését, tettre készségét, tanulni vágyását. Hozzájárult ehhez az is, hogy az orvoskar „nagy öregjei” akkor még éltek és oktattak. Aztán az élet úgy hozta, hogy Orsolya a rostocki egyetemre került, és ma is ott dolgozik, az Orvosi Mikrobiológiai, Virológiai és Higiéniai Intézetben (Institut für Medizinische Mikrobiologie, Virologie und Hygiene) szakorvos, oktató, minőségirányítási vezető, valamint a kórházhigiéniai és vízmikrobiológiai laboratóriumot is irányítja.

 

Schweier Rita írása

 

- Mi az első dolog, ami az eszébe jut, ha a pécsi orvoskaros időszakára gondol?

- Elsőre az, hogy mennyire analóg oktatás folyt akkoriban, milyen minimális volt a digitalizáció, annak minden előnyével és hátrányával. Jobban meg kellett küzdenünk azért, hogy elsajátíthassuk a tananyagot, ugyanakkor épp ez az aktív részvétel tette lehetővé azt, hogy gondolkodva tanuljunk, összefüggésekben gondolkozzunk. Még ma is nekiállok számomra érdekes előadásokhoz kézírásos jegyzeteket készíteni, holott a meghallgatott anyag már digitális formában is rendelkezésre áll. Ennyire rögzültek bennem az egyetemi évek.

- Milyen volt akkoriban itt a hangulat?

- A 90-es évek elején-közepén jártam a karra, ami akkoriban még önálló egyetem volt. Hosszú évtizedek után az első olyan évfolyamhoz tartoztam, amelynél a felvételi eredményessége  kizárólag a tanulmányi teljesítményen múlt. Ahogyan az egész országot az útkeresés jellemezte akkoriban - mit jelent polgári demokráciában, piacgazdaságban élni -, úgy a Pécsi Orvostudományi Egyetemet is: hogyan váljon szocialista felsőoktatási intézményből színvonalasan működő, modern, ugyanakkor a hagyományait is őrző intézménnyé. Akkoriban épült fel az új dialízis központ, indult el a vesetranszplantáció, kezdődött el elsőként a szívcentrum szervezése egy szívkatéteres labor kialakításával az Irgalmasok úti II-es számú Sebészeti Klinikán. Mindez uniós támogatás nélkül, súlyos gazdasági problémákkal a háttérben. Mindettől függetlenül mi teli voltunk életörömmel és nyitottsággal. Úgy érzékeltem, hogy az elméleti oktatás hangsúlyosabb volt akkor, sokszor vízválasztó jellegű, a gyakorlati követelmények viszont elég alacsonyak voltak, és elsősorban az egyéni érdeklődésen és szorgalmon múlt ezen készségek jelentős részének az elsajátítása. A Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika kivételt képezett, ott már propagálták - szakterületükből adódóan is - a rugalmas, kiscsoportos oktatást, valamint az egyéni, ambuláns hospitálást, ami nemcsak életre szóló élményt jelentett, hanem hatékonyabb tanulást is eredményezett.

- Kik oktatták, és milyen volt a kapcsolata a tanáraival?

- A 90-es években a professzori kar összetétele sokat változott, nagy generációváltás ment végbe. Én még hallgathattam a „nagy öregeket”: Flerkó Bélát, Kelényi Gábort, Varga Ferencet, Kétyi Ivánt, Tigyi Andrást, Tigyi Józsefet, Kuhn Endrét, és mellettük a frissen kinevezett ordináriusokat is: Pajor Lászlót, Dóczi Tamást, Ember Istvánt, Kellermayer Miklóst, Nagy Juditot, Németh Pétert. Különösen szerettem Méhes Károly, Ozsváth Károly, Pár Alajos, Ternák Gábor, Tóth Gyula, Vértes Marietta és Zibotics Hilda előadásait. Ők szinte valamennyien elérhetetleneknek tűntek a számunkra, olümposzi magasságokban lebegtek.

Sok kiváló, lelkes, segítőkész gyakorlatvezetőnk, mentorunk is volt, akikkel közvetlenebb volt a kapcsolatunk, és akik mindent megtettek azért, hogy jól elsajátíthassuk a különféle tantárgyakat. Nagy szeretettel és tisztelettel emlékezem több oktatómra, akik közül többen komoly karriert futottak be úgy a maguk szakterületén, mint az oktatáspolitikában: Bódis József, Csala Béla, Deli József, Gyűrűs Péter, Hollódy Katalin, Horváth Iván, Farkas Gábor, Mezey Béla, Nagy Júlia, Nagy Zsuzsanna, Pethő Gábor, Pfund Zoltán, Porpáczy Zoltán, Révész Péter, Szörényi András, Vértes Zsuzsanna, Deák Gábor.

- Mennyire segítették egymást a diáktársaival, megmaradtak-e ezek a kapcsolatok?

- Alapvetően támogatóak és kollegiálisak voltunk egymással, annak ellenére, hogy az előéletünk, az érdeklődésünk és a céljaink is igen különbözőek voltak. Mindig igyekeztünk megosztani az oktatási információkat, a jegyzeteinket az előadásokról és a gyakorlatokról, és a tudományos diákköri munkában is támogattuk egymást.

Az első három szemeszterben rendkívül népszerű volt az egykori, 48-as téri, „A” Kollégiumban  - ma ez a Rektori Hivatal - tartott szövettan szakkollégium. Ennek keretében az anatómia-kollokviumokon és -szigorlaton számon kért metszetek jellegzetességeit demonstrálták az Anatómiai Intézet tudományos diákkörös, felsőbb éves hallgatói. A legfontosabb, kézírással rögzítendő információkat a vizsgákhoz az előadásokon, illetve a gyakorlatokon kaptuk meg, ugyanis a kevés kivételtől eltekintve - ilyen volt a „Ganong-élettan” vagy a „Robbins-patológia” - nem nagyon voltak egységesen, mindenki számára könnyen hozzáférhető, modern tankönyvek. Nekem szerencsém volt, mert édesapám mindig ellátott aktuális angol és német szakirodalommal. Az angol programnak köszönhetően azonban mindig elérhető volt néhány aktuális, külföldi tankönyv a könyvtárban is.

Az egyetemen kötött barátságok mindegyike szép emlék. A legjobb még ma is megvan,  meghatározó és inspiráló, tér és idő feletti.

- Miért épp a mikrobiológia vonzotta a leginkább?

- Engem mindig jobban vonzottak az elméleti tárgyak, és úgy éreztem, hogy a mikrobiológiában - különösen a patogenetikai alapkutatásban, ami azzal foglalkozik, hogyan alakul ki molekuláris-celluláris szinten egy infekció - sok, számomra kedves elméleti tantárgy (molekuláris biológia, immunológia, biokémia) fut össze, amellett, hogy olyan gyakorlati területekkel is kapcsolatban van, mint amilyen az infektológia, az infekciókontroll, a kórházhigiéné és az antibiotikum-stewardship. Ez a 90-es években azonban még nem lehetett egy medika számára annyira nyilvánvaló, és abban, hogy erre rájöhettem, döntő szerepe volt a Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet akkori oktató gárdájának, akik teljesen eltérő stílusban, ám végtelen meggyőződéssel és lelkesedéssel világítottak rá fontos összefüggésekre. Kétyi Iván professzor az iskolai táblán egy szál krétával magyarázta el az egész baktériumgenetikát, Szekeres Júlia és Pál Tibor professzorok nagy lendülettel, didaktikusan és koncentráltan adták elő a mikrobákkal kapcsolatos, akkor egészen aktuális immunológiai témákat. Kocsis Béla tanár úr egyszerűen, plasztikusan, humorosan, ugyancsak egy szál krétával rajzolgatva adta át az antibiózissal kapcsolatos alapismereteket. Vörös Sándor adjunktus úr, Szűcs György és Mestyán Gyula főorvos urak nagyon jól összekapcsolták az infektológiát és a mikrobiológiát. Emődy professzor úr - aki aztán a TDK- és a PhD-témavezetőm lett - mélyrehatóan és strukturáltan tanított a mikrobiális patogenezis molekuláris alapjaira, emellett gyakorlatvezetőként megértette velünk a klinikai mikrobiológiai diagnosztika lényegét is. Az egyszerre örömteli és kitartásra sarkalló TDK-s évek során aztán megismerkedhettem a precíz, kísérletes munka alapjaival is Emődy professzor kiváló asszisztensnőjének, Lajkó Rózsának köszönhetően. Végzett orvosként a kollégáim közül dr. Kerényi Monika nagy tudása, szorgalma és embersége hatott még erősen rám.

- Miért nem maradt Pécsett?

- Ahogyan említettem, diákként a mikrobiológiai alapkutatás ragadott meg elsősorban. Emlékszem, hogy a másodév utáni nyáron, mielőtt közvetlen kapcsolatba kerültem volna a mikrobiológiával, elolvastam Sinclair Lewis: Arrowsmith című, izgalmas regényét egy bakteriofág-kutató orvosról. Úgy gondoltam, hogy talán én is tudnék olyan megszállottsággal dolgozni, mint a főhős, mivel az alapkutatást igazából csak úgy lehet és érdemes csinálni. A végzést követő amerikai és német tanulmányútjaim során azonban világossá vált, hogy mégsem tudok és talán nem is akarok ennyire önfeladón belefeledkezni az alapkutatásba, és inkább váltanék a klinikai mikrobiológia irányába.

Miután visszatértem utolsó, müncheni tanulmányutamról 2008 elején, még majdnem másfél évig dolgoztam az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetben. Ebben az időszakban bebizonyosodott, hogy hosszú távon nemcsak a klinikai mikrobiológiával kapcsolatos terveim lesznek megvalósíthatatlanok, hanem az oktatásban sem tudok úgy fejlődni, ahogyan szeretnék. Mivel odahaza nem találtam olyan állást, amely a szakmai elképzeléseimnek megfelelt volna, ezért Németországban kerestem tovább, ahol végül a 600 ágyas bautzeni kórházban alkalmaztak mikrobiológus szakorvosként és kórházhigiénikusként. Egyedül kellett ellátnom mindkét funkciót, ami nagy feladat, sőt, mély víz volt egy inkább kutatólaborokhoz szokott orvosnak.

- Hogyan került Rostockba?

- Rostockba Bautzenen át vezetett az utam. Az önálló kórházhigiénikusi munkához - bár a drezdai egyetem higiénikusától, Lutz Jatzwauk professzortól állandó segítséget kaphattam - elengedhetetlen volt különböző, kötelező tanfolyamok elvégzése. A higiénés auditokkal kapcsolatos, a Német Mikrobiológiai és Higiénés Társaság (DGHM) által támogatott, egyhetes továbbképzést akkoriban Rostockban és Homburgban (Saarland) tartották felváltva, mert az ottani két, orvosi mikrobiológia professzor dolgozta ki a tananyagot és szervezte meg az oktatást. 2012 nyarán, amikor a várólistáról bekerülhettem, Rostock volt éppen soron. Így ismerkedtem meg a jelenlegi főnökömmel, Andreas Podbielski professzorral. Nagy hatással volt rám rendkívül szerteágazó, mégis roppant jól strukturált, alapvetően a mikrobiológiai patogenezisen nyugvó, a gyakorlatot és az elméletet didaktikusan összekapcsoló tudása, a klinikai mikrobiológia és az infekciókontroll iránti lelkesedése és elkötelezettsége. Ő is elégedett volt a tanfolyami teljesítményemmel, és 2013 szeptemberében, amikor összetalálkoztunk az éppen Rostockban rendezett, éves DGHM-kongresszuson, felajánlott egy állást az intézetében. 

Jelenleg a rostocki egyetem klinikai központjához (Universitätsmedizin Rostock) tartozó Orvosi Mikrobiológiai, Virológiai és Higiéniai Intézetben (Institut für Medizinische Mikrobiologie, Virologie und Hygiene) vagyok szakorvos, oktató, minőségirányítási vezető, és a kórházhigiéniai és vízmikrobiológiai labor vezetője. Emellett a központhoz tartozó Hemato-Onkológiai Klinika konziliáriusa is vagyok, velük dolgoztunk-dolgozunk ki közös szakdolgozati és kisebb kutatási témákat az egyetem onkológiai-kutatási súlypontjának keretében.

- Mennyit jelent az a tudás, amit a pécsi orvoskaron kapott?

- A gondolkodásmódomhoz, a labordiagnosztikai munkához való hozzáállásomhoz, az alaptudásomhoz elengedhetetlenül hozzájárultak az egyetemi évek. A klasszikus mikrobiológiai diagnosztika és labormunka, illetve  - a tragikusan korán elhunyt Kispál Gyula biokémia professzor révén – a ma már szintén klasszikusnak számító molekuláris technikák alapjait ott sajátíthattam el. Minderre jól lehetett és lehet építkezni, és a szakterület fejlődését kritikusan követni.

- Tud-e szakmai együttműködésről a pécsi és a rostocki orvoskarok között?

- Nem tudtam arról, hogy létezne ilyen, de megnéztem a PubMed adatbázist, ahol három olyan publikációt is találtam, amelyeknek rostocki és pécsi társszerzői is vannak. Ezek közül kettő egészen aktuális is a pécsi orvoskar Transzlációs Medicina Intézete, illetve a rostocki Nephrológiai Klinika részéről.