Workshopokkal, előadásokkal várják az orvosis és gyógyszerészkari gólyákat az orientációs napokon

2021. augusztus 19.

Orientációs napokkal várja augusztus 30-án, illetve szeptember 2-án elsőéves magyar és külföldi hallgatóit a pécsi orvoskar és a gyógyszerészkar is. Idén a jelek szerint személyes jelenlét mentén zajlanak majd a rendezvények.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar szervezésében zajló kétnapos programsorozat augusztus 30-án, hétfőn indul a gyógyszerésztudományi kar angol és magyar programos hallgatóinak, valamint az orvoskar német programos általános orvos és fogorvos, valamint angol programos általános orvos, fogorvos és biotechnológus hallgatóknak szóló tájékoztatással.

Szeptember 2-án, csütörtökön a magyar programban kezdő általános orvos és fogorvoshallgatókat várják tájékoztatókkal. Mindkét nap lesznek fakultatív programok is, melyekre szeretettel várják a gólyákat a szervezők.

A legfontosabb információkról szóló tájékoztatókon (pl. a Tanulmányi Hivatal beiratkozással, szemeszterkezdéssel kapcsolatos tájékoztatója, a Magyar, az Angol és a Német Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Irodák, valamint a hallgatói önkormányzatok előadása) kötelező a részvétel. A hallgatók turnusokban, időbeli eltolásokkal mehetnek majd az előadókba.

A szabadon választható programok között különféle előadások és workshopok szerepelnek, melyek segítséget nyújtanak a gólyáknak az egyetemi életben való boldoguláshoz. Az érdeklődőket számos stand is várja majd, ahol a kar és az egyetem további szervezeti egységeivel, programjaival, szolgáltatásaival lehet ismerkedni, emellett külsős szervezetek is várják a hallgatókat.

Mindemellett az elsőéveseknek lehetőségük nyílik belesni a hazai és nemzetközi viszonylatban is kimagasló színvonalú MediSkillsLab Szimulációs Oktatási Központba. Az esemény egyes szekciói előzetes regisztrációhoz kötöttek, illetve létszámkorlátosak, ezért célszerű azokra mielőbb jelentkezni.

A szervezők nagy örömére szolgál, hogy idén a jelenleg érvényben lévő szabályozás alapján, személyes jelenléttel tudják megtartani az orientációs napokat. Amennyiben a későbbi járványügyi helyzet és jogi szabályozás máshogy rendelkezik, arra is fel vannak készülve. Ez esetben a rendezvényt online valósítják meg, a tavalyi évhez hasonlóan.

Bővebb információk, a programok időpontjai és a regisztrációs felületek a magyar programban kezdőknek a golyavagyok.aok.pte.hu, az angol programosoknak a freshman.medschool.pte.hu/en, míg a német programosoknak az erstis.medizin.pte.hu/de weboldalon érhetők el.

Fotó:

PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!