A szombati napon a Pécsi Orvostanhallgatók Egyesülete sikeres szervezésében zajlott le a VIII. Teddy Maci Családi Nap a PTE Orvostudományi Kar főépületében. A szervezők megkeresésének eleget téve a PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet a PTE ÁOK Testnevelés- és Mozgásközponttal karöltve a "Sportmegálló" résszel várta a pici doktorok érkezését. A gyönyörű hátsó udvarban összesen 5 megállóban próbálhatták ki magukat a gyerekek, ahol macit menthettek mentőautóként, küzdhettek a „maci szerzőben”, elkészíthették saját egészséges salátájukat, sőt még az orvosoknak is segíthettek kiválogatni a megfelelő eszközöket a következő műtéthez!

Örömmel csatlakoztunk a Teddy Maci Naphoz, ahol a gyerekek vidámsága mellett - Cselkó Alexandra és Dr. Kovács Zsófia oktatók vezetésével – az 1. évfolyamos osztatlan tanár szakos hallgatók (Bödő-Vald Gergely Patrik, Gajdócsi László, Joó Botond, Kovács Véda, Kürti Dániel, Lesching László József, Nagy Bálint Gábor, Radnai Eszter, Sebeszta Richárd, Spiel Alexa, Szabó Zalán, Tamás Marcell, Tornyos Péter, Varga Viktor Zoltán) is alkalmazhatták a Testnevelési és népi játékok óra keretein megszerzett ismereteiket, hiszen számukra kiváló gyakorlati lehetőségnek bizonyult a fiatalokkal való közös munka.
.png)
A rendezvényen több, mint 700 regisztrált gyermek és szülő jelent meg. A visszacsatolások pedig rendkívül pozitívak voltak mind a helyszínen, mind pedig a kapott üzenetekben.
Köszönjük a felkeresést és kívánjuk, hogy jövőre ugyanitt ugyanilyen hangulatban teljék a XI. Teddy Maci Családi Nap!
Beszámoló a Pécs TV-n: