APAktiviti – új társasjátékot alkottak a pécsi sürgősségi szakemberek

2022. július 18.

Sürgősségi szakemberek alkották azt az új társasjátékot, ami APAktiviti néven augusztus elsején lát napvilágot, az Akut Pécs Alapítvány kiadásában.

A játékot 2021-ben, sportolás közben álmodta meg Deák András Sándor, a PTE Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszéke Sürgősségi Betegellátó Osztályának ápolásszakmai igazgatóhelyettese, miközben azt találgatta, hogy a sürgősségi szakdolgozói oktatásra milyen alternatíva létezhet a megszokott tantermi mellett. Ötletét azonnal felkarolta dr. Kanizsai Péter László tanszékvezető, aki szakmailag lektorálta is.

Az APAktiviti elnevezés az Akut Pécs Alapítvány rövidítése és a társasjáték módszere nyomán született. Létrehozásának alapvető célja: a sürgősségi betegellátás során alkalmazandó eljárások alapjainak elméleti, gyakorlati elsajátítása játékos formában. Elsőrendűen azoknak ajánlják, akik a sürgősségi betegellátásban dolgoznak, illetve ezt tanulják, ám a játékot azok is élvezhetik, akik nem az egészségügyben tevékenykednek. A társasjáték kérdéskártyákat is tartalmaz, melyek a játék nélkül is segítik az ismeretek elsajátítását.

„A kártyák orvos- és ápolásszakmai kérdéseket tartalmaznak. Tizenhat éves kor felett, minimum ketten, maximum négyen játszhatják. A játékmező hét részből áll, minden résznek saját kérdésköre van. A játékosoknak minden egyes részből legalább egy kérdést meg kell válaszolniuk, amiről teljesítésigazolást kapnak. Ha ez egy körön belül nem teljesül, úgy a játékosnak a célba érés helyett el kell kezdenie egy újabb kört. Tennie kell ezt addig, míg az összes részt nem teljesítette” - mondja a szabályrendszerről Deák András Sándor, aki hozzáteszi: jelenleg sem itthon, sem külföldön nem találni hasonló, kifejezetten a sürgősségi betegellátásra, az SBO felépítésére fókuszáló társast.

Bíznak abban, hogy ezzel a játékos, szórakoztató eszközzel is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több okos „sürgésze” legyen az országnak. Megfelelő forrás esetén tervezik angolul is megjelentetni, hogy a hazai felsőoktatásban tanuló külföldi hallgatók is megismerhessék.

Az Apaktiviti megrendelhető a deak.andras@pte.hu e-mail címen.

A társasjáték létrehozásában közreműködött: Deák András Sándor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztályának ápolásszakmai igazgató-helyettese, dr. Kanizsai Péter, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztályának tanszékvezetője, Szilber Vilmos Dávid, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztályának főápolója, Kléri Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztályának szociális munkása, nyelvi lektorként Szabó Ágnes és Hajnal Zsolt, designerként Móré István, jogi segítőként a Herke-Szabó Ügyvédi Társulás, Bernschütz Bálint ügyvéd.

Fotók:

Akut Pécs Alapítvány

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!