Nagy sikerrel zárult az I. Romhányi György Konferencia

2022. november 9.

Karunk Romhányi György Szakkollégiuma idén először szervezte meg az I. Romhányi György Konferenciát november 4-e és 6-a között, aminek a Pécsi Tudományegyetem elméleti tömbje adott otthont. A konferencián hét szekcióban, 38 előadást tartottak a pécsi, a budapesti, a debreceni és a szegedi orvosi egyetemek szakkollégistái, de érkeztek előadók és vendégek az Ungvári Nemzeti Egyetemről is.

A tudományos ülések közötti szünetekben sebészi, illetve kardiológiai workshopokon vehettek részt az érdeklődők a Surgical Society és dr. Szapáry László közreműködésével. A szakmai együttlét mellett a közös vacsorák is segítették a szakkollégiumok közötti kapcsolatok elmélyítését.

A pécsi orvoskar Romhányi György Szakkollégiumának számos hallgatója ért el helyezést, illetve nyert különdíjat:

  • 1. hely: Bodó Angelika, dr. Tóth Tünde, Bosnyák Inez
  • 2. hely: dr. Hamar Ágoston
  • 3. hely: Szemes Máté

A PTE ÁOK Anatómiai Intézetének különdíját Márton Zsombor Sándor, a PTE KK Orvosi Képalkotó Klinikájának különdíját Bognár Dávid, a Pécsi Akadémiai Bizottság díját dr. Tóth Tünde kapta. Színvonalas előadást tartott Váradi Kata, Petneházy Zalán és Peresztegi Míra Zsófia is.

Gratulálunk minden előadónak, köszönjük a részvételt minden vendégünknek! A konferenciát hagyományteremtő céllal szerveztük meg, reméljük, hogy jövőre ismét találkozhatunk!

 

Dr. Kiss Orsolya

elnök

Romhányi György Konferencia

 

Galéria:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!