Két hétig is eltarthat, mire megszokja a szervezetünk a nyári időszámítást

2023. március 27.

Dr. Faludi Béla, a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának egyetemi docense, az Alvásmedicina Tanszék vezetője az Indexnek nyilatkozott arról, hogy mit tehetünk a nyári időszámításra való könnyebb átállás érdekében.

„Az óraátállítgatás időszakosan megzavarhatja a bioritmusunkat, sokaknak egy-két hétbe is telik, mire ezt megszokják, és főleg a nyári időszámításra való áttérést viseli rosszabbul a szervezetünk. Elalvási, átalvási problémák jelentkezhetnek, egy órával a régi idő szerint kelhetünk, emiatt fáradtan ébredhetünk, koncentrációképességünk romlik, ami a munkateljesítményünk rovására mehet, lassul a reakcióidőnk, ami pedig a vezetési képességünk romlásával járhat” – mondta.

Kiemelte, hogy az óraátállítás utáni két hétben a statisztikák szerint jelentősen megnő a közúti-, az otthoni- és a munkahelyi balesetek aránya, emellett a szívinfarktusok száma is, főleg a szív- és érrendszeri problémákban szenvedő 60 év felettieknél.

A napközbeni fáradtságon több kávé elfogyasztásával próbálunk túllendülni, ám a túlzott koffeinbevitel megemeli a pulzusszámot, és a magas vérnyomással küzdőkre ez különösen negatívan hat – tette hozzá a szakember, aki szerint 1-2 csésze kávé még nem hat negatívan a szervezetre, de 16 óra után már nem ajánlott koffeintartalmú italokat fogyasztani, az alvásproblémákkal küzdők pedig délig húzzák meg a határt.

Arról is beszélt, hogy létezik egy módszer, amivel az ebéd utáni fáradtságon úrrá lehetünk: ha elfogyasztunk egy csésze kávét, majd rögtön alszunk húsz percet, ugyanis ekkora fejti ki a koffein az agyra stimuláló hatását. Ez annyira felfrissíti az embert, hogy jobban fog teljesíteni a nap hátralévő részében. Ezt persze csak otthon, nyaraláson, és egyes alvásbarát munkahelyen tudjuk megtenni, ahol biztosítanak a pihenésre alkalmas helyet.

Az alvásszakértő szerint ideális lenne két héttel korábban már elkezdeni szervezetünk hozzászoktatását az új időszámításhoz.

Forrás:

index.hu

Címlapkép:

Pixabay.com

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!