Hallgatók százait vonzotta a "Hova tovább?!" szakmai nap

2023. április 6.

Közel 30 standdal, tucatnál több meghívott előadóval, 90 kiállítói résztvevővel várták március 29-én a "Hova tovább?!" szakmai napon a felsőbb éves orvos- és gyógyszerészhallgatókat a pécsi orvoskaron, ahol hasznos információkkal látták el őket szakmai előmenetelükkel, tanulmányaikkal kapcsolatban.

A programsorozat dr. Bódis József kuratóriumi elnök és dr. Miseta Attila rektor köszöntő szavaival indult. A nyitóbeszédeket előadások követték a PhD-képzésekről, a rezidensképzésről, a különböző ösztöndíjakról, a szakmai érdekképviselet és a tudományos, kutatói életpályához való csatlakozás lehetőségeiről.

Elsőként dr. Szekeres Júlia, a Doktori és Habilitációs Tanács elnöke adott tájékoztatást a doktori képzésekről, akit dr. Forrai-Werling Márta, a Szak- és Továbbképzési Központ igazgatója követett "Friss orvosi, gyógyszerészi diplomával a szakképzésben - Rezidensképzés" című előadásával.

Dr. Páva Hanna, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóságának igazgatója előadásában a szakképzésre és a reformokra fókuszált. Dr. Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke pedig a Klinikai Központtal ismertette meg az érdeklődőket, a Magyar Rezidens szövetségről pedig dr. Vámosi Péter országos elnök és dr. Csiszár Beáta pécsi régiós elnök beszélt. A szakmai napon a pályakezdők szakmai érdekvédelmére is fókuszáltak, e témában dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke adott elő.

Az előadások mellett 26 stand is fogadta a több mint 200 érdeklődőt, ezeknél az orvosszakmai és a gyógyszerellátás képviselőitől lehetett informálódni. A szakmai résztvevőknek lehetőségük volt a hallgatókkal, és egymással is találkozni, mely kiváló alkalom volt kapcsolatok kialakítására vagy megerősítésére. A nap folyamán két zárt körű beszélgetésre is sor került, egyiken az oktatókórházak delegáltjai, a másikon pedig a gyógyszerészeti szakma képviselői egyeztettek.

"A hallgatók visszajelzései alapján rendkívül hasznos, tartalmas előadások hangzottak el, és a rendezvény nagy mértékben járult hozzá a jövőjüket, és az orvosi vagy a gyógyszerészi életpályájukat érintő kérdésekhez" - összegezte a rendezvény tapasztalatait a szervező Magyar Hallgatói és Szolgáltató Iroda. A kora délelőttől délutánig tartó eseménysort állófogadás zárta, melyen minden meghívottat megvendégeltek.

A "Hova tovább?!" szakmai napról Verébi Dávid készített fotókat, a galéria az alábbi képre kattintva nyílik:

Címlapkép:

Verébi Dávid/PTE ÁOK

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!