Nincs az a hátborzongató fikció, amire az élet ne tudna rátenni egy lapáttal

2023. április 17.

Egy tűt sem lehetett leejteni április 13-án a pécsi orvoskar régi épületének aulájában és karzatán, ahol dr. Michael Tsokos professzor, igazságügyi orvosszakértő, orvosigazgató, továbbá a true crime műfaj ünnepelt írója adott elő az Angol-Német Hallgatói Önkormányzat szervezte Motivációs Beszéd szónokaként. A másfél órás előadás alatt a hallgatóság hátborzongató bűncselekményeken, terrorcselekményeken, háborús bűntetteken, természeti katasztrófán, valamint bizarr, krimibe illő, de az élet írta eseteken keresztül nyert betekintést az igazságügyi orvostan területébe, illetve Tsokos írói karrierjével, személyes filozófiájával is megismerkedhettek.

 

Harta Viktor írása

 

– Az igazságügyi orvostan sarokköve, elengedhetetlen kitétele az objektivitás – mondta előadása felvezetésében Michael Tsokos, akinek pályafutása során épp úgy akadt dolga felkavaró bűncselekményekkel, mint a háború, a terrorizmus pusztításával, valamint hajmeresztő, egyúttal a szakterületen dolgozók számára talányos esetekkel.

Objektívnek lenni azonban, legyen az ember felvértezve a szakma összes tudásával, néha nehezebb, mint gondolnánk. Példaként egy  2015-ös németországi kettős gyermekgyilkosságot hozott fel, mely rendkívüli mértékben felkavarta a közvéleményt: egy akkor 32 éves férfi, Silvio S. elrabolt, szexuálisan bántalmazott, majd megölt egy 4, illetve egy 6 éves bevándorló kisfiút. A négyéves Mohamed teste a férfi kocsijából került elő, míg a hatéves Eliast, akinek hónapokkal korábban veszett nyoma, egy kertben ásta el. Eliast Tsokos a rendőrséggel együtt exhumálta a testet, valamint elvégezte rajta a szükséges vizsgálatokat, feltárva halálának körülményeit. Mint mondta, az idő tájt az ő fia is ilyen idős volt, aki óhatatlanul eszébe jutott az eset kapcsán.

Tsokos a rengeteg fotóval kísért, esettanulmány-gyűjteménynek is beillő előadása során esetről esetre járva engedett betekintést az igazságügyi orvostani munkába. Nem csupán bűncselekmények vagy idegenkezűség gyanúját felvető esetekhez hívták. 1998-ban a srebrenicai mészárlás áldozatainak azonosításán dolgozott, 1999-ben pedig Koszovóban vett részt tömegsírok exhumálásában.

2004-ben, mikor egy intenzív földalatti földrengés okozta cunami pusztított Délkelet-Ázsiában és Kelet-Afrikában, csapatával a thaiföldi Phuketben dolgozott pokoli körülmények között az elhunytak azonosításán, 2016-ban pedig részt vett a több mint 40 életet követelő isztambuli, valamint a szintén ebben az évben történt berlini terrortámadás áldozatainak vizsgálatában.

Az orvosszakértő krimibe illő fordulatokról számolt be egy kazahsztáni eset kapcsán, ahol egy potenciális politikai szállal is bíró sorozatgyilkosság kapcsán kutakodott. 2017-ben pedig a kameruni Jean-Marie Benoît Balla katolikus püspök holttestét vizsgálta az Interpol kérésére, kizárva a korábban gyanított idegenkezűséget, egyúttal rámutatva a korábbi vizsgálat hiányosságaira is.

Dr. Michalel Tsokos előadásán szólt írói munkásságáról is. Mint ismert, a professzor íróként is befutott, számos non-fictiont és thrillert, krimit adott ki, esetenként más szerzőkkel vagy szakértőkkel együttműködve. A manapság rendkívül felkapott, az orvostanhallgatók körében is népszerű true crime műfaj ünnepelt képviselője, több könyve bestseller lett Németországban, a Die Zeichen des Todes” („A halál jelei”) című podcast-sorozata pedig szintén széles körben ismert és kedvelt.

Tsokos hangsúlyozta – példákkal is alátámasztva –, tapasztalatai alapján nincs olyan hajmeresztő fikciós forgatókönyv, melyet az élet a saját bizarr és random módján ne tudna tromfolni.

Másfél órás előadása zárásaként saját életvezetési filozófiáját osztotta meg a hallgatósággal. Mint mondta, fontos, hogy nyitott szemmel és elmével járjunk annak érdekében, hogy felismerjük az esélyeket, melyek alapjaiban formálhatják át az életünket. Fontos, hogy ne idegenkedjünk az újtól, a változástól, merjünk új dolgokba vágni, és törekedjünk a szinergiákra. A legfontosabb azonban, hogy annak szenteljük életünket, ami megmozgat minket, ami érdeklődéssel tölt el bennünket, ez által hivatásunk minden pillanatát élvezzük, kihívásként élve meg mindent, amit az élet e téren prezentál.

Dr. Michael Tsokos előadásáról Verébi Dávid készített fotógalériát:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!