Dékáni utasítás született arról, hogy a pécsi orvos- és gyógyszerészkar PhD-hallgatói a kartól is kaphatnak támogatást a PTE által bevezetett ösztöndíj mellett. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara kiemelt céljának tekinti a Doktori Iskolák képzéseiben résztvevő PhD-hallgatók támogatását tanulmányaik és tudományos munkájuk elősegítése, azok zavartalanságának biztosítása érdekében, és ily módon is szeretné elismerni azokat a hallgatóit, akik törekszenek a kiválóság elérésére kutatási területükön, erősítve a Pécsi Tudományegyetem, azon belül is az Általános Orvostudományi Kar láthatóságát a nemzetközi tudományos életben.
A dékáni utasítás kiterjed a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Doktori és Habilitációs Tanácsának hatáskörébe tartozó Doktori Iskolákra és programokra, az ezek képzéseiben résztvevő PhD-hallgatókra.
A támogatásra minden olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező PhD-hallgató jogosult, aki
- a PTE ÁOK Doktori Iskoláiban államilag finanszírozott PhD-képzésben vesz részt, és nem részesül a Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíjban,
- a képzési tervének megfelelő előrehaladást mutat fel, és ezt témavezetői igazolással alátámasztja,
- szakmai célkitűzéseit, eredményeit és projektjeit részletesen bemutatja,
- a kutatási tervének megfelelő tudományos kutatói tevékenységet folytat, melynek megfelelőségét témavezetői igazolással támasztja alá,
- a PhD-tanulmányainak megkezdésétől számítva kevesebb, mint nyolc aktív szemeszterrel
rendelkezik.
A támogatásra való jogosultság megállapításához és a támogatás folyósításának megítéléséhez az alábbi igazolásokat kell a pályázónak benyújtania:
a. A doktori képzés megkezdésekor:
- aktív hallgatói státuszról szóló hallgatói jogviszony-igazolás,
- témavezetői igazolás a kutatómunka megkezdéséről,
- nyilatkozat arról, hogy nem rendelkezik heti 20 órát meghaladó munkaviszonnyal.
b. Az első két aktív szemesztert teljesített hallgatók számára:
- a témavezető által hitelesített kutatási, konferencia részvételi és publikációs terv,
- témavezetői igazolás a képzési tervnek megfelelő kreditteljesítés előrehaladásáról,
- témavezetői igazolás a kutatómunka megkezdéséről, előrehaladásáról és eredményeiről,
- nyilatkozat arról, hogy nem rendelkezik heti 20 órát meghaladó munkaviszonnyal.
c. A komplex vizsgát teljesített hallgatók számára:
- a komplex vizsga teljesítésének igazolása,
- témavezetői igazolás az MTMT adatbázisban is megjelent publikációs tevékenység és a dolgozat összeállításának előrehaladásáról,
- nyilatkozat arról, hogy nem rendelkezik heti 20 órát meghaladó munkaviszonnyal.
Az ösztöndíj összege: a PhD-képzés képzési és kutatási szakaszában havonta 100 ezer forint, a PhD-képzés kutatási és disszertációs szakaszában havonta 60 ezer forint.
A támogatás időtartama 10 hónap, azaz a februártól júniusig és a szeptembertől januárig tartó időszakok. Az ösztöndíj kifizetése havi ösztöndíj formájában, utólag történik.
A dokumentumokat a PTE ÁOK Doktori (PhD) és Habilitációs Irodájában kell benyújtani, a benyújtási határidő a 2023/2024-es tanévben: 2024. április 30-a, mivel a kar az ösztöndíjat már a 2023/2024-es tanév tavaszi szemeszterétől szeretné biztosítani.
Az iroda a benyújtott dokumentumokat ellenőrzi és a tudományos dékánhelyettes felé továbbítja azokat a pályázatokat, amelyek megfelelnek a formai és tartalmi követelményeknek. A hiányosan benyújtott dokumentáció esetén az iroda a hallgatót legfeljebb 8 naptári napos határidővel felszólíthatja a hiánypótlásra. A tudományos dékánhelyettes a pályázatok benyújtási határidejét követő 15 napon belül a támogatásban részesítendő hallgatókra vonatkozóan javaslatot tesz a dékánnak. Az ösztöndíjra való jogosultságról a dékán dönt a javaslat kézhezvételétől számított 5 napon belül. A dékáni döntésről az iroda a hallgatót és a Gazdasági Referatúrát is tájékoztatja. A hallgató haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül köteles a hallgatói jogviszonyával kapcsolatos változásokról az irodát tájékoztatni.
Támogatásra nem jogosult és az eljárásból kizárják azt a PhD-hallgatót, akinek
a) hallgatói jogviszonya bármely okból a félév megkezdését követően megszűnik vagy szünetel,
b) heti 20 órát meghaladó munkaviszonnyal rendelkezik,
c) a PhD-tanulmányainak megkezdése óta az aktív szemesztereinek száma eléri vagy meghaladja a nyolcat.
A hallgató ezekben az esetekben köteles a részére az aktuális félév során már kifizetett támogatás összegét a kar részére egy összegben, 15 napon belül visszafizetni. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a hallgató a felsőoktatási intézmény döntése ellen - a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított 15 napon belül - jogorvoslattal élhet. A jogorvoslati kérelem tárgyában a rektor által felállított Másodfokú Tanulmányi Bizottság jár el. A jogorvoslati kérelmet a Másodfokú Tanulmányi Bizottsághoz címezve a PTE ÁOK Doktori (PhD) és Habilitációs Irodában kell benyújtani a sérelmezett jogszabály, vagy szabályzatsértés megjelölésével, az eset elbírálásához szükséges dokumentum csatolásával.
A 2023/2024-es tanév tavaszi szemeszterében a február, március és április hónapokra vonatkozó kifizetéseket a kar egy összegben, utólag teljesíti a támogatásra jogosult részére. Ezt követően a kifizetést havonta, utólag teljesíti.