„Az olvasás szeretete összefogja az embereket” – Olvasóklub indult a pécsi orvosin

2024. április 2.

Az olvasás egy olyan tevékenység, amely jótékony hatással van az emberi pszichére, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincset, stimulálja és frissen tartja az agyunkat. A pécsi orvoskaron olvasóklubot hoztak létre, ahova a hallgatókat és a munkatársakat is várják, hogy beszélgessenek a korábban elolvasott könyvekről és egyben ki is kapcsolódhassanak.

Kovács Hanga írása

A Well-Being pályázatnak köszönhetően a Magatartástudományi Intézetből Latyák Anita és a Tanulmányi Hivatalból Nagy Balázs indította el a 2023/24-es tanév őszi szemeszterében az Olvasóklubot, melynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a medikusoknak és a kar dolgozóinak arra, hogy szépirodalmi műveket olvashassanak és beszélgethessenek róluk. Az egyik szervező, Latyák Anita szavaival élve: „Az olvasás szeretete összefogja az embereket” - és ez az egyik fő céljuk is. Emellett az olvasókör kiváló lehetőség arra is, hogy az orvostanhallgatók szélesíthessék a látókörüket, a szakirodalom mellett a szépirodalom rejtelmeibe is betekintést kapjanak.

A félév során öt alkalmat határoztak meg (négy olvasmány és egy összefoglaló alkalom), melyet egy tematika foglalt keretbe. Az őszi szemeszterben a kortárs magyar irodalom volt fókuszban, és három művet határoztak meg előre (Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója, Dragomán György: Oroszlánkórus, Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés). A negyedik alkalomra szavazás alapján döntöttek az olvasandó könyvről, ami Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című regénye lett. Ahogy haladtak előre a szemeszterben, úgy az olvasandó művek is egyre rövidültek, hogy a vizsgaidőszak közeledtével ne legyenek túlterhelve a diákok.

De mi is történik pontosan egy ilyen olvasóklubos alkalmon?  

Első körben arról folyik a beszélgetés, hogy mi alapján választották az adott könyvet, és miért érdekes és ajánlott elolvasni. Szóba kerül az is, hogy mit érdemes tudni az íróról és magáról a könyvről, majd pedig elkezdődhet az igazi diskurzus a történetről. Minden résztvevő kifejtheti a személyes véleményét, hogy miért tetszett vagy nem tetszett neki a könyv, mit talált érdekesnek benne, milyen gondolatokat ébresztett a szöveg és milyen részleteken elmélkedett. Ez táptalaja lehet izgalmas viták kialakulásának, ahogyan az előző művekkel való összehasonlítás is érdekes lehet, mivel egymástól eltérő stílusú alkotásokat választottak a szervezők.

A Magatartástudományi Intézet – a pályázat lezárta után – a 2023/24-es tanév tavaszi félévében nagyvonalúan támogatta a projekt folytatását, melynek helyszíne előreláthatólag az intézet könyvtára lesz. A következő tematikáról a résztvevőkkel együtt, közös ízlés alapján fognak dönteni, hogy mindenki szívesen olvasson, és ne okozzon nehézséget se a nyelvezet, se a könyv hosszúsága. A választott könyvek elérhetőségét biztosítják a könyvtárban, vagy e-bookon, vagy pedig linken keresztül.

Az Olvasóklub sok szeretettel várja a medikusokat és a kar dolgozóit is, hogy lehetőségük legyen kikapcsolódni, elmélyíteni az olvasás, a kultúra és az irodalom szeretetét, miközben egy fantasztikus közösség tagjai lehetnek.

További információkért érdemes figyelni a @pecsiorvosi Instagram-oldalt, illetve a kari weboldalt.

Fotók:

Kerekes Photo & Film

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!