'Az orvosláshoz kíváncsiság és intelligencia is kell' - felavatták a végzős orvosisokat

2024. július 1.

Június 29-én tartották a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán az orvosavatásokat a dr. Romhányi György aulában. A magyar programban 154-en végeztek, őket délelőtt, az angol programban végzett 116, valamint a német programban végzett 68  fiatalt pedig kora délután ünnepelték.

„A jó orvos a detektív és a buldog kutya keveréke” - idézte ünnepi beszédében dr. Hámori Artúr belgyógyász professzort dr. Miseta Attila professzor, a PTE rektora. Mint mondta, kíváncsiság és intelligencia is szükséges ahhoz, hogy kiderítsük, valójában mi a baja a betegnek. Hangsúlyozta, hogy még a mesterséges intelligencia sem helyettesítheti a gondolkodó embert, bár meg kell tanulni vele hatékonyan élni. A helyes diagnózis felállítása mellett a gyógyítás kulcsfontosságú elemeként nevezte meg a betegekkel és a munkatársakkal való konstruktív kommunikációt.

A dékáni vezetés döntése alapján 2022-től - új hagyományként - az avatási ünnepségen motivációs beszédre kérnek fel a karon, illetve az egykori Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett hallgatókat. Idén dr. Amulya Saxena, a londoni Imperial College Chelsea és Westminster Kórház újszülött- és gyermeksebész szakorvosa mondta el gondolatait, aki általános orvosi diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1992-ben kapta meg, majd tanulmányait a németországi Münsteri Egyetemen folytatta, ezt követően pedig egyetemi docens és igazgatóhelyettes lett a Grazi Egyetem Gyermeksebészeti Intézetében. Kutatóként tevékenykedett a Harvard Egyetem Bostoni Gyermekkórházában, illetve vendégmunkatárs volt Kansas Cityben, Cincinnatiben és Tokióban is. Az Európai Gyermeksebész Társaság elnöke volt 2021–2023 között, alapító tagja az Európai Endoszkópos Gyermeksebész Társaságnak, főszerkesztője a Journal of Pediatric Endoscopic Surgery folyóiratnak. Díszdoktori címet kapott a Rigai és a Temesvári Egyetemen, vendég- és társprofesszor Lettországban, Cipruson, Szaúd-Arábiában, Indiában és Japánban.

Dr. Amulya Saxena motivációs beszédében visszaemlékezett a saját diplomázására, szavai szerint itt ült a második sorban 1992-ben, mint végzős, angol programos hallgató. Mint fogalmazott, szeretettel emlékszik az itt töltött évekre, büszkén mondja, hogy a pécsi orvoskar végzettje. Rámutatott: az igazi küzdelem még csak most kezdődik, melynek fontos eleme az, hogy megfelelő irányba induljanak el a frissen avatott orvosok. Hozzáfűzte: kemény munka vár az új generációra, és ezt a saját példáján keresztül is demonstrálta: hat egyetem egyetemi magántanára, 32 országban - évente minimum kilencben - végez műtéteket.

„A tudás nem szerezhető meg egy helyen, azért be kell utazni a világot és a legjobbaktól kell tanulni” - mondta. Kulcsfontosságúnak nevezte a kutatásokat, a publikációs készségeket és hajlandóságot, elengedhetetlennek a nemzetközi jelenlétet, a kutatási eredmények minél szélesebb körű prezentálását és a kollaborációt is, melyekre nagyszerű lehetőséget biztosít az Európai Unió. A tanításról is szólt, ami szintén kiemelt fontossággal bír az életében. Zárásként minden jót kívánt a hallgatóknak.

Dr. Amulya Saxena beszéde után következett az orvosi eskü, majd az avatandók dr. Nyitrai Miklós dékán elé járultak, hogy az Általános Orvostudományi Kar doktorai nevében kézadással is doktorrá fogadja őket. A summa cum laude minősítéssel végzők Erzsébet gyűrűt is kaptak.

Az ünnepélyes avatási ceremónia után átadták azt a díjat, amit a kar dr. Mestyán Gyula gyermekgyógyász professzor emlékére alapított, és amire a kiemelkedő TDK-munkát felmutató, végzős hallgatók pályázhattak. A Tudományos Diákköri Tanács döntése alapján idén dr. Bosnyák Inez nyerte el az elismerést. Több éves kimagasló demonstrátori tevékenységéért oklevélben részesült dr. Brunauer Alexandra és dr. Beck Brandon. Az ünnepség végén dr. Édes Eszter mondott köszönő beszédet.

Az angol és a német programban végzett hallgatók ünnepélyes avatója a magyarhoz hasonló forgatókönyv mentén zajlott 14 órától. Őket dr. Gallyas Ferenc professzor, az Angol Program Bizottság vezetője köszöntötte angolul, dr. Than Péter professzor, a Német Program Bizottság elnöke németül, majd dr. Amulya Saxena, a londoni Imperial College Chelsea és Westminster Kórház újszülött- és gyermeksebész szakorvosa mondta el motivációs beszédét. Köszönő beszédet dr. Patrick Monteiro Andrade Goncalves mondott angolul és dr. Louisa Marie Larson németül.

Fotó:

Verébi Dávid

Kapcsolódó galéria:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!