Tizenegy pécsi bölcsőde 160 csecsemő- és kisgyermeknevelőjének indított életmentő szaktanfolyamot a PTE Általános Orvostudományi Karának Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központja (OKIK). A képzés kifejezetten a bölcsődékben, munkaidőben felmerülő ellátási helyzetekre fókuszál, gyakorlati megoldásokon keresztül magabiztos és gyors segítségnyújtásra készítve fel a résztvevőket.
A február utolsó hetében indult tanfolyamon 12 fős csoportokra osztva vesznek részt a bölcsődei dolgozók. A képzés ideje nyolc óra, mely három etapból áll össze. Egy csoport három alkalommal keresi fel a pécsi orvoskar 2023 végére megújult, 1700 négyzetméter alapterületű skill laborját, ahol ultramodern környezetben, magas hűségű szimulátorok bevonásával zajlik az oktatásuk. Két alkalmat az elmélet elsajátításával és a fogások gyakorlásával töltenek, a harmadik alkalmon pedig szituációs gyakorlatokon keresztül győződhetnek meg tudásukról.
"A képzés igénye a bölcsődék oldaláról merült fel. A 11 intézmény vezetője még 2024 decemberében vette fel velünk a kapcsolatot, mi pedig kaptunk az alkalmon, hogy a pécsi gyermekek biztonsága és a szülők megnyugtatása érdekében közösen, az igények alapján kialakítsunk egy olyan tananyagot, amely a napi gyakorlatból és esetekből táplálkozik, és a csecsemő- és kisgyermeknevelők hasznára válhat. A képzés anyagát orvosok, szakdolgozók közreműködésével, valamint egy-egy eljárás kapcsán szakszervezeteket is bevonva hoztuk létre" - mondta el dr. Rendeki Szilárd, a PTE ÁOK Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ igazgatója.
Az oktatás során olyan gyakorlati megoldásokkal találkoznak a csecsemő- és kisgyermeknevelők, melyek az elsősegélynyújtói kompetenciájukon belül megvalósíthatók. Figyelmet fordítanak többek között a mindennapi balesetek (magasból esés, vérzések, sebzések, törések), a kullancscsípés ellátására, a légúti idegentest eltávolítására, a kisgyermekekre szabott újraélesztés szakszerű kivitelezésére.
Megtanulják észlelni a krupp, az asztma, az allergia, valamint az agyhártyagyulladás tüneteit, ahogy a cukorbetegséggel kapcsolatos tudnivalókat is elsajátítják. Ezekhez illeszkednek a szituációs gyakorlatok, a résztvevőknek véletlenszerűen kell megbirkózniuk egy traumatológiai és egy belgyógyászati esettel, emellett számot kell adniuk az újraélesztési tudásukról is.
"Rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk az első hét után, a résztvevők nagyon hálásak és felkészültek voltak. Izgultak, de mindent helyesen csináltak meg, az elsajátítottak elengedhetetlen részét képezik a mindennapi munkájuknak" - nyilatkozta Rendek Lívia szakoktató, a PTE ÁOK OKIK munkatársa, a program koordinátora, aki a tananyag kialakításában is részt vett.
Hozzátette, a projekt 2025 júliusáig fut, és bíznak benne, hogy lesz lehetőségük a folytatásra, valamint további óvodák, bölcsődék is érdeklődnek majd a képzés iránt. Emellett az oktatást teljesítőknek is érdemes 6-12 havonta átismételni a tanultakat, hogy éles szituációban higgadtan, magabiztosan járhassanak el.
A képzésről ide kattintva, a MediSkillsLab Facebook-oldalán videó is látható.
Fotók:
Bálint Kornélia (PTE ÁOK OKIK)