2020-ban a Pécsi Tudományegyetemen megkezdte működését a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium, ami kutatási tevékenységére 2022-ben 2,204 milliárd forint vissza nem térítendő, uniós támogatást nyert. A projekt a Széchenyi Terv Plusz keretében valósul meg a meddőség hátterének komplex vizsgálatára, valamint a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságának növelésére fókuszálva.
A humán reprodukció zavarainak diagnosztikája és gyógyítása területén jelentős a fejlődés világszerte. A pécsi szakemberek célja, hogy új, innovatív módszereket mutassanak be ezzel kapcsolatban. A „lombikbébi” program ugyan elérhetővé vált a meddőséggel küzdő párok számára, azonban a rutinszerűen alkalmazott eljárások csak 30 százalékban eredményeznek gyermekáldást, ezért a világ számos kutatólaboratóriumában foglalkoznak a megtermékenyítéshez vezető utak felderítésével.
A PTE több mint 110 munkatársának sok éves munkája 29 szabadalmi bejegyzést, 34 új PhD-programot, továbbá számtalan hazai és nemzetközi tudományos dolgozatot és kollaborációt eredményezett.
Az embriók védelme a direkt fénytől kulcsszerepet játszik a fejlődésük szempontjából. A Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium szabadalmaztatta az élő embrionális sejtek fotonemisszióját mérő, új berendezést. Az embrió életképességének hagyományos morfológiai értékelése nem képes megragadni az embrió genetikai és molekuláris állapotát, ez vezetett az új, ún. „nem-invazív” diagnosztikai megközelítések fejlődéséhez. Az emberi szervezet egy korábban kevéssé ismert „szervrendszere”, a „méh-mikrobiom” is a tudományos érdeklődés középpontjába került. A kutatók kezdeti lépéseket tettek a méhátültetés megteremtésére is Magyarországon. A meddő esetek felében igazolható a férfi nemzőképességi zavar. Olyan módszereket is fejlesztettek, amelyek a spermiumok közül segítenek kiválasztani a legjobb megtermékenyítő képességűeket. A szakemberek mindezek mellett vizsgálják az autoimmun betegek terhességével összefüggő immunológiai tényezőket, a mesterséges megtermékenyítés hosszú távú hatásait a megszületett gyermekre, illetve a meddőséggel kapcsolatos gazdasági terhet, ami a társadalomra nehezedik.
A projektről bővebb információt a hrnl.pte.hu oldalon olvashatnak.
Forrás:
PTE
Fotó:
Csortos Szabolcs/PTE