medicalonline.hu - 2015-04-22
Bár a legtöbben ma is fertőzés következtében halnak meg, Magyarországon akkor is szerezhető – hivatalos – orvosi diploma, ha valaki egyetlen óra infektológiai képzésben sem részesült. Körképünk bemutatja a hazai infektológiai képzés és szakképzés sok kívánnivalót maga után hagyó helyzetét.
Az infektológiaoktatásnak Debrecen volt a zászlóshajója, mondja dr. Maródi László, akinek vezetésével 1998-ban indult el az első – és máig egyetlen – önálló magyarországi tanszék működése, miután kiderült, hogy az európai uniós csatlakozáshoz az egyetemek akkreditációjára is szükség van, olyan egyetem pedig nem kaphat teljes akkreditációt, amelyen nem oktatnak infektológiát.
Az akkori debreceni vezetés progresszivitását mutatja, hogy képesek voltak ennek megszervezésére: levettek a gyermekgyógyászati óraszámból 15-öt, a belgyógyászati képzésből szintén 15 órát, így indulhatott az 5. évben kollokviumi vizsgával záruló féléves infektológiai képzés. A többi egyetemen ezt nem sikerült meglépni, árnyalja a képet Maródi László, aki 3 ötéves cikluson át vezette az Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéket, aminek az irányítását tavaly dr. Erdős Melinda, a tanszék habilitált docense vette át, aki egykor a tanszék első rezidense volt. A képzés és szakképzés felelőse részlegvezetőként (Immundeficiencia és Tárolási Betegségek Részleg) és tanszékvezető-helyettesként továbbra is Maródi László. A tanszék nagyobb részben saját erős beruházás eredményeképpen gazdaságilag 2001-ben, jogilag 2003-ban lett önálló. A gyakorlati oktatásban a kezdetektől együttműködtek a Kenézy Kórház Dalmi Lajos főorvos által vezetett infektológiai osztályával.
Az egyetemeken a meglévő oktatási struktúra megváltoztatása érdekekbe ütközik, így az infektológiai órák száma még mindig messze elmarad a kívánatostól. Míg pl. mikrobiológiából 60, népegészségügyből 135 óra van a 6 év alatt, infektológiából Debrecenben is csak 30, mondja Maródi doktor. A szakorvosképzést 2000-ben kezdték, és az infektológia azóta alapszakvizsga.
Infekció-immunológiai és genetikai kutatások
Az induláskor mindössze két, egyenként 12 m2-es kórtereme volt az új tanszéknek, azonban már akkor is rendelkeztek önálló laboratóriummal és egy szakrendelővel. Ma már 1400 négyzetméteres a tanszék, 33 betegággyal, 8 szakrendeléssel, 9 orvossal, összesen 30 fős személyzettel, valamint 369 m2-es saját diagnosztikai és kutatólaboratóriummal, ami infekció-immunológiai és genetikai kutatásokat is szolgál, magyarázza Erdős Melinda klinikaigazgató, hiszen, teszi hozzá, az egyetemi szintű munkához kutatni is kell. Tanulmányozzák a fertőzések genetikáját, keresik a fertőzésekre hajlamosító génhibákat – ma már 260 olyan gént ismerünk, aminek rendellenességei immunrendszeri zavarhoz és fertőző betegségekhez vezetnek. A laboratórium genetikai részlegén 2003 óta több mint 1100 génszekvenálást végeztek, ami nemzetközi összehasonlításban is igen jelentős teljesítmény, mondja dr. Tóth Beáta tudományos munkatárs, a genetikai részleg vezetője.
A génhibákon túl vizsgálják a kialakult biokémiai defektust, az immunfunkció zavarát és a fenotípust is. Mint Maródi László kifejti, a fertőző betegségeknek ez a 4 dimenziós megközelítése a debreceni tanszék specialitása, eredményeiket magas impaktfaktorú, rangos szaklapokban publikálják, és ezen a területen végzett munkájuk miatt lett belőlük országos és nemzetközi központ. Az általuk 2004-ben útjára indított, J Projekt elnevezésű orvostovábbképző és tudományos együttműködési programban 23 közép-, kelet-európai és ázsiai ország vesz részt. A projekt célja az infekciós immunológia iránt érdeklődő orvosok továbbképzése, ennek nyomán a fertőzésre hajlamosító immunológiai betegségek korai felismerése, hatékonyabb diagnosztizálása és kezelése.
Ma a fekvőbeteg-intézetekben különösen nagy az igény infektológus konziliáriusra, az infektológiai osztályon kívül a gyermekgyógyászat, az intenzív osztály, a hematológia, a sebészet, a bőrgyógyászat, a neonatológia mind igénylik a segítségüket. Erdős tanárnő szerint valójában az lenne a jó, ha az infektológusok jelen lehetnének a reggeli megbeszélésektől kezdve ezeken az osztályokon, folyamatosan, egész munkaidőben ott dolgozhatnának. Ha az érintett szakmák ennek fontosságát felismernék, és néhány szakemberüket infektológiai képzésre irányítanák a tanszékre, ebből szakmailag és anyagilag is profitálnának, hiszen ezáltal biztosítható lenne az antibiotikum-felhasználás kontrollálása a klinikákon, teszi hozzá.
Az idős betegek ellátása, akiknek az immunrendszere már nem működik olyan jól, és antibiotikum-kezelés utáni Clostridium-fertőzésük növekvő probléma, szintén egyre több infektológusi munkaórát követel. Az infektológia hiányszakma: az országban 160-170 infektológus van, és évente maximum 10 új szakorvos, holott, mint Maródi László megjegyzi, lényegesen többre lenne szükség, legalább 1500 szakorvosra és évi 30-40 szakvizsgázóra.
Az egyetemeken azért sem foglalkoztak kellő súllyal az infektológiával, mert 40-50 évvel ezelőtt még az a hamis hit élt, hogy az antibiotikumoknak köszönhetően a fertőző betegségek problémája hamarosan teljesen meg fog szűnni. Ezzel szemben a leggyakoribb betegségokozó tényező és a leggyakoribb halálok ma is a fertőzés, mondja Maródi doktor, az infektológiai képzés mégis messze elmarad a klasszikus szakmák, a belgyógyászat vagy a kardiológia oktatásához képest, és azt ma is inkább kórházi, nem klinikai szemlélet jellemzi, holott az egyetem mindig magasabb színvonalat képvisel, hiszen ott folyik a jövő generáció oktatása és a kutatás.
Csak reménykedhetünk abban, hogy központi, országos szinten megoldják az infektológiai képzés problémáit. Addig maradnak a helyi kezdeményezések, a határozott, céltudatos intézményvezetés, szögezi le Maródi László, majd pozitívumokat is említ: a négy egyetemi szakképzési felelős kezdeményezte, hogy a modern szakmai szemlélet kialakítása érdekében kerüljön be a szakképzésbe egy infekció-immunológiai és infekció-genetikai modul, az egységes szemléletű egyetemi infektológiaoktatás elősegítésére pedig pár hónapon belül sokszerzős tankönyv jelenik meg.
Feleannyi antibiotikum is elég
Pécsett 2 éve alakult az I. Sz. Belgyógyászat berkein belül az Infektológia Tanszék, azután, hogy 2010-ben egyesült a Baranya Megyei Kórház és a PTE klinikai központja. A korábban a megyei kórház infektológiai osztályát vezető, ma tanszékvezető dr. Péterfi Zoltán hozzáteszi: ugyanazt csinálják, mint korábban, csak a nevük változott. Az egyesítés hozott rosszat és jót is, folytatja az egyetemi docens. Az infektológiai ellátás drága, a finanszírozása nem ennek megfelelő, akármit csinálnak az infektológusok, ha kezelik a beteget, nem lehetnek nyereségesek – ebből a szempontból az egyesítés jót hozott: nem kell attól félniük, hogy nem jut pénz a szükséges gyógyszerekre, mert a belklinika büdzséjéből kapják a pénzt, azaz a jól finanszírozott osztályok ilyen értelemben segítik az infektológiát.
Az infektológia Pécsett is kötelező tárgy, a 30 ágyon működő tanszék féléves képzést nyújt 14 előadással és heti 2 gyakorlati órával, az elvégzése 3 kreditet ér, ugyanannyit, mint pl. a kardiológia vagy a gasztroenterológia.
A szakorvosképzésről szólva Péterfi doktor elmondja, hogy amíg központi gyakornoki rendszer volt, addig az infektológus rezidensek az első 2 évet a tanszéken tölthették, ezt követően kerültek át azokba az intézményekbe, ahol aztán dolgoztak. Jelenleg az adott kórházak hirdetik meg a rezidensi helyet, azonban jobb lenne, ha legalább évente néhányan az egyetemen kezdenék a gyakornoki idejüket, és csak a képzés után köteleződnének el a különböző kórházakhoz.
Ma a tanszék a kórházakkal együtt dolgozza ki a képzési tervet. Az adott kórház sajátosságaitól függ, hogy egy-egy rezidens mennyit tud megtanulni ott, és mennyit tölt az egyetemen, vagyis az oktatás egyénre szabott. Minimum 2 hónapot azonban mindenkinek el kell tölteni az infektológiai tanszéken, illetve 3 hónapot a HIV-fertőzöttek ellátását végző centrumban.
A legnagyobb gond Péterfi Zoltán szerint a megfelelő antibiotikum-politika elfogadtatása: a multirezisztens baktériumok elleni küzdelem több infektológiai gondolkodással rendelkező kollégát igényelne, sőt, arra lenne szükség, hogy minden kórházban infektológus vezesse a fertőző betegek kezelését. Mint Péterfi doktor elmondja, abban az időben, amikor független volt a megyei kórház, parenterális antibiotikumot bármelyik osztályon csak infektológusi konzílium után lehetett adni. Az egyesülés után megszűnt ez a szabály, de az egy évvel későbbi felmérés szerint azok az osztályok, amelyek a megyei kórházból kerültek át az egyetemhez, feleannyi antibiotikumot használtak, mint a többi egyetemi részleg, és nem volt több a sikertelen kezelés. Hosszú távon egész bizonyosan megtérülne, ha az intézmények főállásban alkalmaznának infektológust, nyomatékosítja a pécsi szakember is.