In memoriam Dr. Vermes István

2015. november 9.

2015. november 6-án Pécsett váratlanul elhunyt Vermes István professzor. Szolnokon született 1946-ban. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Orvostudományi Egyetemen fejezte be 1970-ben. Ezt követően a Pécsi, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen folytatott kutatómunkát Lissák Kálmán és Telegdy Gyula akadémikusok irányításával. Kandidátusi értekezését 1976-ban védte meg. 1979-től Hollandiában élt. Felesége Dr. Steinmetz Eszter szemész két esztendeje hunyt el, András fia Hollandiában gyógyszerész professzor, Tímea leánya ismert magyar operaénekes. Gyermekei négy unokával ajándékozták meg. 1991 óta tudományos tevékenysége számos szálon ismét kapcsolódott a magyar kutatáshoz. Hazánkban habilitált (1999), 2005. óta egyetemi tanár a Pécsi Tudományegyetemen. Tudományos érdemei és a magyar laboratóriumi diagnosztikát támogató kiemelkedő tevékenysége elismeréseképpen 1997-ben a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság tiszteletbeli tagjának választották. 2003-ban megkapta a társaság legrangosabb kitüntetését, a Jendrassik Loránd díjat. A Pécsi Tudományegyetem rektora az Innovatív Kutatói Team szakmai vezetésére kérte fel, amelyet kiemelkedő nemzetközi sikerrel teljesített. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Nemzetközi Tanácsadó Testületének titkára lett. 2007-ben külső tagjának választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Elnyerte a külhoni magyar kutatóknak adományozható legrangosabb kitüntető címet, az Arany János-érmet. 

Vermes István professzor szakmai és tudományos munkája kiemelkedő volt. Immáron lezárt életműveként 209 tudományos közleményt közölt kiváló folyóiratokban. Munkáira közel 8000 független hivatkozás érkezett pályatársaitól. Mindez kiemelkedő nemzetközi elismertséget jelez. Az apoptosis kutatásával kapcsolatos közleményei különösen nagy érdeklődésre tartottak számot. Kutatási tapasztalatait sokféle módon adta át magyar fiataloknak. Rendszeresen oktatott és vizsgáztatott a PTE Általános Orvostudományi Karán és Egészségtudományi Karán. Témavezető volt a PTE doktori programjaiban. Lehetőséget teremtett magyar PhD hallgatóknak hosszabb-rövidebb külföldi tanulmányutakra. 

Vermes István halálával egy kíváló magyar kutatót, laboratóriumi szakembert, korrekt kollégát veszítettünk el. Számunkra, akik barátai lehettünk, az emberi veszteség még fájdalmasabb. Minket kettőnket személy szerint közel öt évtizedes barátság és szakmai kapcsolat fűzött össze. Isten nyugosztaljon, István! 
 
Pécs, 2015. november 7-én 

Kovács L. Gábor 
egyetemi tanár, 
az MTA r. tagja 
 
___________________________________________________________
 
Vermes István Professzor Úr nemrégen, október 28-án tartott előadást a Nyitott Egyetem keretében, amely megtekinthető az UnivTV honlapján:
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!