Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Az Anatómiai Intézet temetői megemlékezése

2016. október 5.

Az Anatómiai Intézet temetői megemlékezése

Az Anatómiai Intézet oktatói és hallgatói minden évben ünnepélyes keretek között emlékeznek meg azokról, akik testük felajánlásával segítik a korszerű anatómia oktatást. Erre az országosan is egyedülálló, szép hagyományra a diákok külön műsorral is készülnek. Idén október 28-án, pénteken, 15 órakor rendezik az ünnepséget a Siklósi úti Pécsi Köztemetőben.

A megemlékezés a kápolnában kezdődik, ahol a bevezető ének után az intézetvezető beszéde hangzik el. A verses és zenés műsort egyházi szertartás követi, majd köszönet hangzik el a hallgatók részéről. A parcellánál a diákok zenés-verses műsorát imádság és koszorúzás követi. Az együttlét záróakkordjaként a résztvevők elengedik a megemlékezés léggömbjeit, és elhelyezik mécseseiket. A temetői ünnepséget a hamvak beszentelése zárja.

 

A műsor koordinátora: dr. Hollósy Tibor