7. Pannon Szimpózium: augusztus 29-szeptember 1.

2017. augusztus 25.

Az augusztus 29-e és szeptember 1-je között rendezett 7. Pannon Szimpózium a központi idegrendszer baleseti sérüléseinek kutatásával, kísérletes és klinikai gyógyításával foglalkozik.

Magyarországon évente több mint 50 ezer ember szenved különböző súlyosságú fejsérülést. Ezek nagy része látszólag banális, ám a legújabb tudományos vizsgálatok alapján egyre inkább nyilvánvaló, hogy még az enyhe koponyasérüléseket sem szabad félvállról venni. 

Elsősorban a fiatalokat érinti, hogy a sportolás során elszenvedett, különösen az ismétlődő sérülések később,  hosszú távon idegrendszeri károsodást okozhatnak.

A Nemzeti Agykutatási Program, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, valamint az Európai Unió FP7-es kutatási programja által támogatott pécsi vizsgálatok, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia pécsi Klinikai Idegtudományi Képalkotó Csoportja által végzett kutatások révén a Pécsi Tudományegyetem klinikái a központi idegrendszer baleseti sérüléseinek gyógyítása terén az európai élvonalba tartoznak. Ennek elismerése, hogy közel 40 külföldi vendégelőadó vezető professzor érkezik a szimpóziumra, köztük az Amerikai Idegsebészeti Társaság elnöke, három nemzetközi folyóirat főszerkesztője, a Neurotraumatológiai Világtársaság elnöke és teljes vezetősége, valamint az Idegsebészeti Társaságok Világszövetsége Neurotraumatológiai Bizottságának elnöke is.

A szimpózium a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulójáról megemlékező ünnepi rendezvénysorozat kiemelkedő tudományos eseménye. A kongresszus szervezőinek nagyon fontos  célja felhívni a figyelmet arra, hogy kiemelt fontosságú a különböző súlyosságú koponya-, agy- és gerincvelő sérültek korszerű ellátásának biztosítása, a gyógyítás és megelőzés feltételeinek állandó javítása.

További részletek

részletes program

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!