Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Átalakult az önkéntes tájékoztató oldal

2020. november 19.

Átalakult az önkéntes tájékoztató oldal

Kedves Hallgatótársak!

Elkészült az önkéntes tájékoztató oldal frissített, újragondolt felülete, melyen így már minden információt megtaláltok ami a jelentkezéshez szükséges:

Önkéntes hallgatói tevékenység

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy minden ÁOK-s hallgató csak ezen a felületen keresztül tud jelentkezni. Abban az esetben ha valaki ismerős hívására vagy olyan klinikán kezd el önkénteskedni, amely a fenti felületen nem szerepel (a klinikák a Dékán Úr felé tudják leadni igényüket), úgy az adott hallgató nem kerül be az önkéntes adatbázisba. Ez röviden azt jelenti, hogy továbbra is vezényelhető marad, az ösztöndíj lehetőségétől elesik és nem jogosult a tanulmányi kedvezményekre sem.

Továbbá szeretnénk megkérni titeket, hogy az önkéntességgel kapcsolatban felmerülő kérdéseiteket ne a korábban megjelölt személyeknek (Kónya Alexa, Kálmán Bernadett), illetve ne nekünk írjátok meg, hanem az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által erre a célra létrehozott onkentes.ehok@pte.hu e-mail címét használjátok, melyhez képviselőink több tagja is hozzáfér. Ezzel nagyban megkönnyítitek a munkánkat, illetve gyorsabban tudtok választ is kapni.

 

Üdvözlettel:

Hallgatói Önkormányzat