Általános orvos és fogorvos pótavatás

2021. június 28.

Karunk június 26-án rendezte az általános orvos és fogorvos pótavatást a dr. Romhányi György aulában. Különösen megható ünnepség volt ez, hiszen az ifjú doktoroknak tavaly csak írásban volt lehetőségük az orvosi eskü letételére.

„Egy orvosegyetem életében az egyik legkiemelkedőbb pillanat az orvosavatás, erről nem szabad lemondani, ezért nagy öröm, hogy ma itt lehetünk” - mondta köszöntőjében dr. Bódis József professzor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, aki ünnepi beszédében szólt az orvosi hivatás nagyszerűségéről, szépségéről is. Kiemelte: az elmúlt egy év még inkább bizonyította, hogy a fejlődésben nincs megállás, ahhoz, hogy magas szinten és humánummal végezhessék a munkájukat, folyamatosan tanulni kell, ami különösen igaz az orvosi hivatásra.

Elsőként az általános orvos szakon végzett doktorok tették le az orvosi esküt, utánuk következtek a fogorvosok. Dr. Nyitrai Miklós dékán az Általános Orvostudományi Kar doktorai nevében kézadással gratulált nekik diplomájuk megszerzéséhez és orvosi pályájuk megkezdéséhez. Mindannyian emléklapot kaptak, a summa cum laude minősítéssel végzett doktorok az Erzsébet- gyűrűt, valamint az orvoskar ajándékát is átvehették.

A hallgatók az előző évekhez hasonlóan tavaly is részesültek elismerésekben, amiket postán juttatott el a kar számukra. Az ünnepségen személyesen is gratuláltak nekik.

A Mestyán Gyula díjat - amire dr. Mestyán Gyula gyermekgyógyász professzor emlékére a kiemelkedő TDK-munkát felmutató végzős hallgatók pályázhattak - dr. Kremzner Noémi Rita orvos, és dr. Niklai Réka Rebeka fogorvos nyerték el.

Több éves kimagasló klinikai demonstrátori tevékenységéért oklevélben részesült:

  • Dr. Buda Ágnes
  • Dr. Johannes Maria Athanasius Broll

Ünnepi beszédet tartott dr. Nyitrai Miklós professzor, karunk dékánja is. „Fájó volt meghozni azt a döntést, hogy el kell halasztani az avatást, de a sors kegyes volt hozzánk, és ha nem is a karácsonyfa mellett, de most ünnepelhetünk” - mondta, majd a csapatsportok párhuzamával élve beszélt az összefogás fontosságáról, a közösségben rejlő erőről, az együvé tartozásról, a közös ünneplés jelentőségéről. Hangsúlyozta: minden fejlődés a közösségekre épül. Hiába van fejlesztés, ha nincs közösség, ami hegyeket képes megmozgatni. Az orvoskar is ilyen, egy nagy család, ahova a továbbiakban is visszavárják az egykori hallgatókat.

Dr. Tényi Tamás dékánhelyettes az angol nyelvű programon, dr. Czopf László dékánhelyettes a német nyelvű programon végzett doktorokat köszöntötte, dr. Nagy Ákos szakvezető magyar, angol és német nyelvű köszöntést mondott.

A pótavatás zárásaként az új épület aulájában pezsgős koccintással ünnepelték az új doktorokat.

Kapcsolódó galéria:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!