Szeptemberben megtörténik az új fogászati tömb építészeti átadása

2021. július 28.

„Továbbra is minden az ütemterv szerint halad, a legutóbbi bejárás nyomán a belsőépítészeti munkálatok előrehaladott állapotban vannak, a burkolatokat elhelyezték, a festés is sok helyen megtörtént, és zajlik a beépített bútorok beszerelése” – nyilatkozta dr. Sándor Balázs, a Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának egyetemi adjunktusa, az új fogászati tömb projektjének egyik szakmai közreműködője. Mint mondta, látványos a külső tereprendezés is, szépen halad a parkolók kialakítása, és elindulhat a technológiai felszerelések beszerzése, ami a fogászati egységkészülékeket, illetve az azokat üzemeltető, nagy teljesítményű gépeket jelenti.

Dr. Sándor Balázs szerint az épület építészeti átadása a tervezettek alapján szeptemberben megtörténik, de ez nem jelenti még a használatba vételt, hiszen a gépek telepítése hátravan. A költözést több lépcsőben gondolják, és jövő tavaszra, kora nyárra datálják. A jövő évi nyári gyakorlatokat már az új épületben tervezik megkezdeni, és a 2022/2023-as tanévet is.

Az elsődleges vizsgálata a pácienseknek és a röntgendiagnosztika a földszinten, illetve az első szinten zajlik majd, a gyermekellátás, illetve a speciális kezelést igénylő gyermekek és felnőttek kezelése ugyancsak itt lesz, az emeleteken pedig szakosodik az ellátás. Egy emelettel feljebb helyezkedik el a szájsebészet és a parodontológia, még feljebb a fogpótlástan, a konzerváló fogászat és a fogszabályozás. Lesz szemináriumi termük is az oktatásra, de az ÁOK helyiségeit is igénybe veszik majd. Emellett a MediSkillsLab fejlesztés részeként, uniós pályázatból egy külön laboratóriumot is kap a klinika, ahol a szimulációs gyakorlati oktatás történik.

Dr. Sándor Balázs hozzátette, hogy az új fogászati tömb megfelel a legújabb energetikai normáknak, a környezetbarát működésnek, ennek része az is, hogy az épület tetejére napelemeket helyeztek, ami a becsült kalkulációk alapján 30-50 százaléknyi energiamegtakarítást jelent.

Az új fogászati tömb beruházásáról legutóbb május 13-án adtunk hírt.

Fotó:

Kalmár Lajos

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!