Tárlat a pécsi pacemaker terápia első 30 évéről

2021. szeptember 13.

A pécsi pacemaker terápia első harminc évét, az 1971-től 2001-ig terjedő időszakot mutatja be az a tárlat, ami szeptember 13-án nyílt karunk elméleti tömbjének első emeleti galériáján, és december 31-ig látható. A gyűjtemény anyagának java részét dr. Melczer László, a Szívgyógyászati Klinika egyetemi docense, az orvostudományok kandidátusa gyűjtötte, aki 45 éven át foglalkozott a készülékek beültetésével, programozásával és a betegek utánkövetésével. Ezeknek az életmentő, illetve életminőség javító technológiáknak a bemutatása fontos és érdekes lehet nemcsak a szakemberek számára, de azoknak is, akik érdeklődnek az orvosi műszerek, készülékek történeti fejlődése iránt.

 

Schweier Rita írása

 

- Kiknek köszönhető, hogy ez a sokféle készülék bemutatásra kerülhet?

- A gyűjtemény első darabjait dr. Tekeres Miklós professzornak köszönhetjük, aki a pacemaker terápia első hazai meghonosítói közé tartozik. A pacemaker terápia 1971-ben az általa vezetett Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet elődjében indult, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon, itt történt az első transzvénás szívingerlő készülék beültetése. A többi készüléket az évtizedek során magam gyűjtöttem. 1976-ban kerültem a POTE Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályára, ahol bekapcsolódhattam a pacemaker terápiás csoport működésébe. 1978-ban végeztem az első pacemakeres műtétet dr. Tekeres Miklós asszisztálásával, majd a későbbiek során már önállóan is, és innentől a gyűjteményt is igyekeztem tudatosan gyarapítani.

- Hányféle gyártótól, mennyi készülék látható?

- Tíz gyártótól 29 pacemaker, a hozzájuk tartozó programozó készülékekkel. A programozók részben fényképpel mutathatók be, mivel a korabeli technológiának köszönhetően nagy méretűek, de néhány eszközt a tárlókban is megtekinthetnek az érdeklődők.

- Milyen volt a legelső készülék, és miként jutottunk el a mai, modern pacemakerekig?

- A világon az első készülék beültetése életmentő beavatkozásként, szívsebészeti műtét során valósult meg 1958-ban, ahol azt a hasfalba helyezték. Öt évvel később Magyarországon is életmentő műtéttel kezdődött a pacemaker terápia, és ugyanígy történt ez Pécsett is nyolc évvel később. Az első készülékek nagy méretűek voltak, higanycellás telepek működtették őket, melyeknek az élettartama igen rövid volt - 1,5-2,5 év - a maiakhoz képest. Utóbbiak a fejlődésnek köszönhetően már akár 12-15 évnyi időtartammal is rendelkeznek. A titániumtok mellett az elektronika fejlődött a legtöbbet, és kialakult a ma is használatos elektródacsatlakozók egységes rendszere.

- Hogyan módosult a terápia a készülékek korszerűsödése, finomodása nyomán?

- A korai időszakban a készülékbeültetés életmentő beavatkozás volt, a fejlődés azonban megkövetelte a különféle pacemaker típusok kialakítását, melyek alkalmassá váltak a szív ingerképzési és vezetési zavarainak különféle kezelésére is. Ez hozta magával az elektív pacemaker beültetések lehetőségét. Az 1990-es évek elején a POTE AITI kebelén belül kialakult egy olyan team, amely lehetővé tette a klinikai gyakorlatban az új pacemaker típusok bevezetését, a modern pacemaker ambulancia kialakítását, ezáltal a komplex betegellátás megvalósulását, és mindemellett magas szintű tudományos tevékenységet is eredményezett.

 

A tárlat megszervezésében dr. Melczer László mellett fia, dr. Melczer Csaba is részt vett. Fontosnak tartották köszönetet mondani alkotó együttműködésükért a volt kollégáknak, a Szívgyógyászati Klinika jelenlegi vezetésének és a Dékáni Hivatal munkatársainak.

Galéria:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!